Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kocsis Elemér: Ökumenikus krisztológia
műség. Krisztus emberrélételében minden ember embersége Isten saját ügyévé lett. Isten minden ember életében rejtetten és személyesen jelen van. Hogyan lehetséges ez? Ügy, hogy Isten jelenléte nem valamely dolognak a jelenléte, hanem az ő személyének a jelenléte. Ez a jelenlét Krisztusban egy szolidáris, az ember számára segítésre kész, az emberre várakozó Isten jelenléte. Az isteni és emberi valóságnak ez az egymásba szerkesztettsége, és ennek minden időkre szóló hatása a personálisan értelmezett két természetről szóló hitvallás értelme. Az inkarnációról szóló tanítás a nyugati egyházak krisztológiájában főleg Krisztus személyének a megértését szolgálta. A keleti egyházakban az inkarnáció Krisztus megváltó munkájának a kezdete. A keleti egyház szóhasználata szerint „Isten emberré lett, hogy az embert megistenitse”. Ha eltekintünk a számunkra szokatlan terminológiától, amelynek teológiai mondanivalója nem teljesen idegen az Újszövetségtől (vő. 2Pt 1:4) —, látjuk hogy az inkar- nációval Krisztus valóban elkezdi megváltói művét. Amikor a mi Urunk, Isten Fia — aki „fogantatott Szentiélektől és született Szűz Máriától" — valóságos istenségéhez felvette valóságos emberségünket, elindult, hogy megszabadítson bennünket a bűn és halál rabságából. c) A Názáreti lézus. Az óegyház ökumenikus hitvallásai a Jézus születése és halála közötti időkről nem szólnak. Pedig Jézus életének ez a korszaka is megváltó munkájához tartozik. Ennek a rejtélyes hallgatásnak az oka az ősegyháznak az a hite, amelyiket Pál apostol így fejez ki? .......ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük” (2Kor 5:1 6). Igaz, hogy az egyháznak már nem a Názáreti Jézussal van dolga a jelenben, hanem a feltámadott és megdicsőült Krisztussal — mégis a keresztyén hit időről-időre visszamegy a Názáreti Jézushoz, mint a prófétához, a prófétaság beteljesítőjéhez, akinek szavai és tettei isteni hatalommal voltak teljesek (Mk 1 :24). akinek a személyében és csodatételeiben Isten országa volt jelen a Sátán minden hatalmát lerontó erejével (Mt 12:28). A hely szűkére tekintettel a históriai Jézusról, a kerygma Krisztusáról, a liberális és a konzervatív Jézus-kutatás harcáról szóló ismertetést mellőzöm, pusztán annak eredményére utalok/* Függetlenül attól, hogy Jézusnak mennyi szavát tartja eredetinek és hitelesnek a históriai kritika eszközeivel dolgozó tudomány, a Vox Christi, a Názáreti Jézus hangja, sajátos üzenete: Az Isten országáról, az elveszett fiút feltétel nélkül visszafogadó mennyei Atyáról, önmaga páratlan küldetéséről, az újszövetség népéről, az egyházról, és az új istennépe új ethosáról, a szeretet kettős-egy parancsáról az emberi történelem korszakain ellenállhatatlanul tovább szól. Schillebeeckx nagy hatású művében, klasszikus módon utal erre a jelenségre, amikor rámutat, hogy minden időben vannak emberek, akik meghallják ezt a szót, és felkerekednek Krisztus követésére, akik időről-időre el tudják mondani Péter bizonyságtételét: ..Uram, kihez mehetnénk? örök életnek beszéde van tenálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Jn 6,68—69). d) lézus Krisztus halálának és feltámadásának jelentősége. A Jahwe szolgája és a Főpap méltóságielző lézus Krisztus halálának értelmét magyarázzák. Most érkeztünk el a Krisztus tisztéről szóló teológia szívéhez. Az Apostoli Hitvallás így szól Krisztus váltságművének erről a központi eseményéről: „Szenvedett Pilátus alatt, megfeszítteték, meghaló és eltemetteték". A Hitvallás erősen koncentrál. Krisztus szenvedése táqabb értelemben magába foglalja egész élete szenvedését (vö. H. KT. 37. k.). Mit jelent Krisztus váltsághalála? 1. Krisztus kereszthalála váltsághalál. Az Újszövetség az apolytrosis szóval fejezi ki a megváltás valóságát, A megváltás szabadítást jelent a bűn terhétől és ennek minden következményétől. 2. A váltság folyamatát a kiengesztelés (katallagé, reconciliatio) szó magyarázza. Krisztus kereszthalálának célja a kiengesztelés. Kit szükséges kiengesztelni? Az ókori és középkori teológiai spekuláció szerint Krisztus az ördögnek fizette a váltságdíjat, hogy kiengedje az embert rabságából. Ez a feltevés azonban bibliai szempontból tarthatatlan. A keresztyén teológiában a kiengesztelésre szóló tanítást Anselmus (1033—1109) fogalmazta meg maradandóan a Cur Deus Homo? c. művében. Anselmus a satisfactio, az elégtétel gondolatát teszi a kiengesztelés tanának alapkövévé. Mivel az ember mint bűnös teremtmény nem képes eleget tenni Isten igazságának, Krisztus tett eleget annak, sőt ezen felül üdvösséget szerzett mindazoknak, akik benne hisznek. Ezt a tanítást átvette a reformáció is. Anselmus tanát előbb Abelardus (1079—1144), majd az újkorban Socinus és korunkban Bultmann támadja. A kritika lényege, hogy Anselmus szerint a kiengesztelésben nem történik más, mint Isten érzelmeinek áthangolása. A kritika szerint Istennek nem volt szüksége a kegyetlen és véres golgotái álozatra. Ő szeretetéből is képes lett volna elengedni az ember bűnét. Bultmann hozzáteszi ehhez, hogy a helyettes elégtételt szerző áldozat ókori mitológiai képzet, amit a mai ember nem ért meg. Barth viszi tovább a kérdést Anselmus tanának a kiegészítésével, amikor figyelmeztet Pál tanítására, aki szerint Isten volt az, aki kiengesztelt magá213
