Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Előd István: Jézus emberi tudása és öntudata
Karl Rahner krisztológiai elmélete nem veti el a hagyományos tudásfajtákat, de csak a visio és a tapasztalati tudás viszonyát vizsgálja, és 1962. óta teljesen átértelmezi a visiot.5 Szerinte a visio „formális” jellegű: belső magatartást, alapvető ráirányultságot (Grundbefindlichkeit) jelent az isteni akaratra. Jézus ezzel a ráirányultsággal volt képes Istennek a történeti eseményekben, a sugallatokban, az emberi közlésekben, és egyéb formákban megnyilatkozó akaratát felfogni, helyesen értelmezni. A tapasztalatok útján folyton bővülő tudásával fokozatosan jutott el Istennek, a világnak, saját küldetésének, végül istenségének tévedhetetlen felismeréséhez. Egyházunk eddig is vallotta, amit Szent Tamás úgy fogalmazott, hogy az emberi természet lényegileg Istenre van ráhangolva és a vallás ennek az Istenhez való rendeltségnek megvalósultsága (ordo ad Deum: STh 2,2—81.20). Ez az odarendeltség Istenhez nemcsak a „természetes ész” felismeréseit jelenti, hanem a kinyilatkoztatás és a kegyelem befogadására való alkalmasságunkat, amit Szent Tamás velünk született hajlamnak mond (appetitus naturális: STh Ili. 11.1; Vérit 1.10). Rahner szerint ez a hajlam any- nyira hozzátartozik emberségünkhöz, hogy az Istentől szándékolt igazi személyiségünk kibontakozásának elengedhetetlen feltétele. Ügy tűnik azonban, hogy a Rahnertől felvett visio formalis-ban ettől az emberi hajlamunktól csak fokozatilag és nem minőségileg különbözőt eredményezett Jézus istensége, és kevésnek látszik. Rahner elméletében az is vitatható, hogy szerinte Jézus nem volt mentes átmeneti jellegű tévedésektől.6 Rahner elgondolása mégis kedvező fogadtatásra talált, elsősorban Felix Malmberg,7 Alois Grillmeier,0 Engelbert Gut- wenger9 írásaiban. Ezt a felfogást képviseli Viktor Schurr,10 Anton Vögtle,11 továbbá a Mysterium Salutis krisztológiai részének írója Dietrich Wiederkehr,12 — és Walter Kasper 1974- ben megjelent Jézus-könyve. A „visio formális” legismertebb ellenfele Edward Schillebeeckx, aki tartalmilag értelmezi a visio-t, de másképp, mint a régiek, mert tartalmát Jézus isteni öntudatára korlátozza, ennek az öntudatnak pedig fokozatos kialakulását vallja. Szerinte az Igének nincs külön isteni öntudata, a szentháromsági személyeknek egyetlen közös öntudatuk van, különben három Istenről kellene beszélnünk. Az Ige öntudatáról csak Jézusban lehet szó, de csak mint istenemberi öntudatról. Jézus ismeretvilága ugyanis — mint más emberé — tanulás és tapasztalás útján bontakozott, és amikor tapasztalatait feldolgozva önmagára reflektált, fokozatosan felismerte istenemberi énjét, belelátott saját istenfiúságába, igy jött létre istenemberi öntudata. A visio ezzel a felismeréssel azonosítható, nem reálisan különbözik tőle, hanem csak névleg. Jézus egyéb ismeretei pedig ezzel a fejlődéssel párhuzamosan alakultak át mindentudássá: minél jobban belelátott istengyermekségébe, annál többet ismert és értett meg egyéb területen is.14 MÉRSÉKELTEBB EGYEZTETÉSI KÍSÉRLETEK. Szent Bonaventura már használta a habituális tudás és az aktuális tudás megkülönböztetését. Az ember sok olyanról tud, amire éppen nem gondol, de bármikor felidézheti, ha rákérdeznek. Ilyenkor aktuálizálódik, amit emlékezete habituálisan tárolt. Jézus aktuális tudással ismerte mindazt, ami önismerete és küldetéstudata szempontjából lényeges, a visio beatifica következtében pedig a nem-lényeges dolgokról voltak biztos ismeretei. — Erre az elgondolásra épít Michael Schmausíü és arra is utal, hogy a mélylélektan bizonyos „tudattalan ismeretek"-ről beszél, sőt Szent Ágoston memória-tanában is szó van ilyenekről. Feltalálók és művészek is gyakran nem logikus végiggondolással, hanem előzmények nélkül, ötletszerűen jutnak felismerésekhez, amelyeket nem előzött meg tanulás vagy tapasztalat, de kiváltotta belőlük a pillanatnyi helyzet. — Nagy nehézsége a habituális elgondolásnak, hogy a hagyományos felfogás szerint az üdvözültek visio-ja tudatos ismeretet eredményez, a mélylélektanban szereplő „tudattalan” vagy „archetipikus” (C. G. Jung) ismeretek pedig nem tudatosak, legfeljebb tudatosíthatok. Habituális és aktuális tudás közötti tudásformát vesz fel a Bemard Lonergan kutatásaira építő elmélet. Lonergan a tudományos megismerést elemezve arra az eredményre jutott, hogy többé-kevésbé tudatos „megtapasztalásainkat” a „belátás” szokta követni. A belátás a homályosan megtapasztaltnak önmagunk és mások számára történő világos megfogalmazása, „verbalizálása”. A visio Jézusban csak a non-verbalis „megtapasztalásokat” eredményezte, de mióta a tudatosodás fiziológiai feltételeivel már rendelkezett, fokozatosan kialakult lelkében a „belátás” is, ismereteinek és öntudatának önmaga és mások számára való megfogalmazása, appercipiálása, verbalizálása. A belátást — teszi hozzá Marchesi — két tényező hozta létre: egyrészt az emberi tapasztalatok aktualizáló hatása és az önmagára való reflektálás, másrészt az Atyával folytatott szüntelen „dialógus”, vagyis az, hogy állandóan ráfigyelt az Atya útmutatásaira és teljesítette akaratát.16 208
