Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Az Istenről való tanúságtétel "módszere" - és Jézus
kereszt „oktalansága”, s minden, ami vele összefügg, ami belőle következik, nem közelíthető meg a hit látásmódja nélkül. — A gyűlöletre szeretettel válaszolni nemcsak nehéz, de sokszor a legnagyobb ostobaságnak, a legkevésbé pedagogikusnak, a legkevésbé célravezetőnek tűnik. Hogyne tartanánk sokan egy kicsit (vagy nagyon) bolondnak azt, aki így cselekszik? — Nyugodtnak maradni, ahol mások dühöngenek; sikerről beszélni — és biztosnak lenni a sikerben —• ott, ahol mások csak sikertelenséget tapasztalnak; az egyház egysége iránti szeretetről, a Szentlélek vezetéséről szólni akkor, amikor mások csak értelmetlen „vak” engedelmességet vélnek látni; az élő Istennek maradéktalanul odaadott életformát élni, amikor mások terméketlenséggel és megfutamodással vádolnak stb. —, mind olyan magatartások, amelyek olykor valóban kiváltják a Krisztust nem ismerők megnemértését, bosszúságát, vagy haragját. De vajon nem maga Krisztus, nem maga a Szentírás hív-e meg bennünket egy olyan életre, amely a világban van, a világért van — az egyetlen életre, amely életet tud adni a világnak —• és mégis valamiképpen idegen a világtól? Krisztus azért jött, hogy életét adja a világért, hogy a világnak élete legyen, hogy keresse és üdvözítse ami elveszett (1Jn 4,9; Mt 20,28; Jn 10,10; Lk 19,10), és nekünk is részt adott küldetéséből. De a Szentírás ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy hivatásunkat akkor tudjuk betölteni, ha úgy élünk, mint idegenek és vándorok a földön, mint „akik úgy érintkeznek a világgal, mintha nem érintkeznének vele”; ha nem szabjuk magunkat e világhoz; ha nem a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket (1 Pt 2,11; 1Kor 7,31; 2Kor 4,18). „AKI BENNEM MARAD..." Pápák és zsinatok, szentek és misztikusok írtak arról; mit jelent az, hogy Jézus az Üt és az Élet; hogy mit jelent ilyen értelemben a Jézussal való tanúságtételre vágyó keresztény életében a Jézussal való egyesülés; hogy mit jelent a tanúságtétel Jézus által, Jézusban. Amikor az ő írásaik alapján megkísérelünk kiemelni néhány gondolatot, ebből a témakörből, abban a meggyőződésben tesszük, amit A. Ancel püspök a francia- országi evangelizációs munka és megújulás egyik szellemi vezetője megfogalmaz: „Nekünk, akik tanúságot akarunk tenni Krisztusról, folyton Isten jelenlétében és Jézus Krisztuséban kell élnünk . . . Oda szeretném kiáltani meggyőződésemet mindazoknak, akik apostoli munkára vállalkoznak...; Ha meg akarjuk téríteni az embereket, egész életünkkel Krisztust kell nekik megmutatnunk!... —• Krisztus állandóan Istenben élt: Ha azt akarjuk, hogy életünkben Krisztust lássák, nekünk állandóan Benne kell élnünk!" Jézus élete a legtökéletesebb tanúságtétel volt az Atyáról, az örömhírről. Mit jelent tehát számunkra az, hogy Jézus az Üt és az Élet? Mit jelent az, hogy aki benne marad, az bő termést hoz? — E kérdésre válaszolva vizsgáljuk meg, hogy mit jelentett Jézus életében — és a m! életünkben —, hogy Ő 1. egy volt az Atyával, 2. hogy eggyé vált az emberekkel, 3. hogy áldozattá lett az emberekért, 4. és hogy utolsó vágya az egyház egysége volt. JÉZUS EGY AZ ATYÁVAL — AZ ENGEDELMESSÉGBEN. Jézus földi életében teljességgel egy volt az Atyával (Jn 10,30). Jézus evangelizációs munkájában nem a beszédnek, nem is a tetteknek volt elsődleges szerepük, hanem az Atyával való egységnek; annak, hoqy Ö maga volt az Atya megtestesült, élő Igéje, szava; Ő maga volt az isteni lét megjelenése, megszólalása. Ez a lét határozta meg Jézus szavait és tetteit: Jézus tanítása az Atyáé (Jn 7,16; 12,49; 14,14), műveit az Atya viszi végbe (Jn 10,32,37), szenvedésében az Atya dicsőíti meg nevét (Jn 12,28). — A Fiú tehát egy az Atyával, azért jött, hogy az Atya akaratát teljesítse. S az Atya éppen ezáltal, a vele való teljes egysége — a keresztig való teljes engedelmessége — által magasztalhatta fel Őt (Fii 2,8—9). A keresztény megkeresztelése által küldetést kap arra, hogy tanúságot tegyen Istenről (Világiak apostolkodása 1,2; Az egyházról 11.). De ebben a tanúságtételben Istem nem eszköz számára; nem valamiféle segéderő, akit szükség esetében felhasználhat (segítségül hívhat) saját „apostoli" céljainak megvalósítása érdekében (ez mágikus elképzelés volna). Ellenkezőleg! — Az evangelizációnak is alaptörvénye, ami Jézus életének alaptörvénye volt: Minél tökéletesebb odaadást tanúsít a Fiú, annál jobban megismertetheti az Atya önmagát Vele és Általa a világgal. És hasonlóan: minél teljesebb odadaást tanúsít a keresztény ember az Atya akarata, a Lélek vezetése iránt, annál jobban megismerteti vele magát az Atya, és általa a világgal. Isten még olyan értelemben sem eszköz, mintha a tanúságtétel útja az volna, hogy az Istennel való egyesülés által az ember oly tökéletessé válnék, hogy elsősorban tökéletessége tenné alkalmassá arra, hogy mások leifedezzék benne Isten jóságát, szeretetét, szépségét. Nem! — Amikor a keresztény egészen átadja életét Istennek (nemcsak általában, hanem az élet legkisebb részletéig), még nem lesz egyszeriben tökéletessé. —• Változatlanul tapasztalja, hogy még nagyítóra sincs szükség ahhoz, hogy vissza-visszatérő hibáit mások észrevegyék. Mégis biztos lehet benne, — Isten ígérete alapján — hogy a Lélek elkezdi benne 187
