Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Elmélkedések

HÚSVÉT. Ugyan mire kellene jobban készülnünk, ha nem a legnagyobb ünnepünkre? Ami­ben kicsúcsosodik a megváltás egész műve, és aminek öröme az év minden vasárnapján visz- szatér. Előkészületként ott a nagyböjt negyven napja és méginkább a húsvétot megelőző szent három nap. A nagyböjti időszakban bővebben kellene élni templomainkban az új ren­delkezések adta lehetőséggel, a különböző bűnbánati liturgiákkal. Elnéptelenedtek a kereszt­úti ájtatosságok, sok helyütt már meg sem tartják őket. Mintha néhány résztvevőért „nem volna érdemes”. Pedig ahol ketten-hárman összegyűlnek... — nem szabad hát felhagyni vele. Nyilvánvalóan alig vonzó a régebbi típusú, mindig ugyanaz a szövegű, szinte gépies keresztút. Ám a stációknál a szinte szabadon felvillantott elmélkedés, rövid csend és alkal­mas ének, mai kereszténytől sem lehet idegen. Gondoljunk csak az Egyetemi Templom ke- rengőjén járható keresztútra: hangulatilag is sokat nyújt. Az előkészület csúcspontja azonban a szent három nap. A késő délutáni órákban, magyar nyelven végzett szertartások elérhetővé és megérthetővé teszik őket. Részvételünk teológiai és érzelmi-hangulati szempontból egyaránt a legtökéletesebb felkészülést nyújtják. — Elkép­zelhető volna, hogy a családoknál is legyen „házi húsvéti gyertya”. A nagyszombati litur­giára kellene magunkkal vinnünk szentelt gyertyát (a feledékenyek a templomban is kap­hatnának), amelyet a templomi húsvéti gyertyáról, „Krisztus világosságáról" lehetne egy­másnak átadott tűzzel meggyújtani (pl. a Glóriánál vagy a keresztségi fogadalom megújí­tásánál). Ez a húsvéti gyertya aztán húsvét után 40 napig az esti, otthoni imádságnál meg­gyújtható volna; jelképként figyelmeztetne húsvét soha ki nem alvó fényére. S ahogy az ád­venti koszorúnál említettem, egyedülálló, mozgásában korlátozott idős rokon, ismerős ugyan­csak kaphatna tőlünk a nagyszombati liturgiáról hozott „házi húsvéti gyertyát”. Akiknek pedig senkijük sincs: az egyházközség gondolhatna rájuk. A húsvéti előkészületet és gondolatot azonban az összeszedettség percein kívül is végez­hetjük, éleszthetjük. Ahol például a környéken barka található a természetben, Nagyböjt 5. vasárnapján kirándulási cél lehet néhány barkaágat beszerezni virágvasárnapra. Húsvét délutáni vagy húsvéthétfői kirándulásként pedig olyan útirányt kell választani, ahol felke­reshető valamely templom, kápolna vagy út menti kereszt. Afféle „Krisztus meglátogatása” volna ez, s ha az útba ejtett cél esetleg műemlék is, nemcsak kifejezetten vallási élménnyé válna kirándulásunk. Ügy vélem, kellő leleménnyel magunk is megtalálnánk a módot szürkülő ünnepeink értel­mes, egyben a hitet élesztő megújítására. (d- lh~) A szív forradalma A Biblia egyik kulcsa a „megtérés”. Jézus azzal a szóval, hogy „megtérésre" szólít fel, nem akarja életformánkat erővel megváltoztatni. Csupán felszólít. Az emberen áll, hogy elfogadja-e vagy sem?! Ha az ember Jézushoz akar közeledni, el kell fogadnia a „megté­résre" való felszólítást! Mindennap újra és újra kezdeni. Mindennap újra és újra születni. Mindennap megtérni! Jézust csak aktívan lehet igazán szeretni... Állandó törekvéssel és fáradsággal. Az emberszíveken keresztül. Jézust nem lehet emberek nélkül szeretni . .. Egyéni vagy közösségi vallásosságomban kell, hogy kivilágítson belőlem Jézus világa . .. Munkánk­ban, közösségben, hivatásetikánkban Jézust kell alakítanunk. Hogy állami és társadalmi kötelezettségeink is elmélyüljenek az egymásért élő szeretetben. Jézust nem lehet bezárni sem magán-, sem pedig vallási életünkben. Jézusnak ki kell világítania belőlünk! Jézus nem rab, hogy bezárjuk. Jézust adni kell a világnak, — ahogyan Ö adta magát nekünk! — a családnak, a közösségnek ... Jézusba ve­tett hitünk: békét ad környezetünknek, a világnak. Kell, hogy éljen bennünk az igazi „Hit", a Jézusba vetett bizalom. Hiszem, hogy Jézus szereti az embereket, hiszen életét adta értünk: önfeláldozó szeretetben. Egyéni életemben: a közösség érdekében Jézust kell bemutatnom, hogy a kereszténységet igazságosan ábrázolják; rajtam, az emberen múlik, hogy hogyan nyújtom Jézust a világ­nak! Magatartásomon lássák meg, hogy Jézusnak vagyok a barátja ... A keresztény kö­zösségen lássák meg, hogy Jézus él a közösségben! A jövő elérése: Bármennyire igyekszem itt a földön valamit is elérni, csak az Istenen ke­resztül érhetem el! Hinnem kell, hogy Isten a végső cél: létem befejezése, jövőm célja. Éle­tem kis útjának a nagy „Útban”, Jézusban kell befejeződnie... Ő mondotta: „Én vagyok az Üt, Igazság és az Élet!" Ha ezt követi az ember, akkor bizonyára beér a végső célba. Életünk hosszmetszete a bumeráng útja: bumeráng vagyok Isten kezében. Születésemkor kihajít a világba, halálomkor hozzá kell visszatérnem. Életem minden rostja, sejtje, ideg­szála, gondolata, terve az Istenhez vezet. Arccal az Isten felé fordulva rovom életutamat. Pá­lyafutásom nem más, mint visszatérni oda, ahonnan kiindultam. 170

Next

/
Thumbnails
Contents