Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Elmélkedések
az örök üdvösség kegyelmeit. Anyai szeretetével gondoskodik Fiának testvéreiről, akik még zarándokúton vannak, a sok veszedelemben és bajban, amíg el nem érkeznek a boldog hazába." (LG 62.) AZ ANYAI HIVATÁS. A Boldogságos Szűz anyai szeretettel gondoskodik rólunk is, Fiának testvéreiről. Ezt az anyai hivatást két kép segítségével érzékeltetjük: Az első kép gyermeké! vezető, a második kisgyermekét ölében tartó édesanyát ábrázol. Mindkét illusztráció mély tartalmat fejez ki. — Az első rajzon az édesanya védi gyermekét a veszélytől és eltévedéstől (fogja a kezét), és a biztos cél felé irányítja (vezeti). A második jelenet mondanivalója pedig az önfeledt és kristálytiszta szeretet, amely az ölelésben fejeződik ki. Ez a szeretet a kisgyermeknek biztonságérzetet és védelmet nyújt, és egyaránt boldoggá teszi az anyát és gyermekét. Az Istenanya ezzel az anyai szeretettel szereti Fiának társörököseit (Rám 8,17), akik még „sok veszedelemben és bajban” zarándokolnak a boldog haza, az Isten országa felé. Kezünket akarja fogni, hogy megvédjen a veszélytől, az eltévelyedéstől, és biztosan vezessen mindannyiunkat az örök cél felé. Teszi ezt egyszerűen azért, mert Édesanyánk, mi pedig féltett gyermekei vagyunk. Ezért illő dolog anyai munkáját segíteni, szeretetét pedig önfeledt gyermeki ragaszkodással viszonozni. A hivő nép a Boldogságos Szűzben mindig Édesanyát látott, és ezt az Édesanyát elsősorban szeretni akarta. Számtalan módon nevezte és becézte, de elsősorban Édesanyjának érezte. — Az anya szó mindig a gyermekség érzését kelti fel a lélekben. Az ember szereti magát gyermeknek érezni. Különösen a Szent Szűzzel kapcsolatban, akire mindig bizalommal tekinthet, hiszen Ö megvédi a botlásoktól, és karjai között megnyugodhat. Az embei minél inkább érzi az élet súlyát vagy maga körül a veszélyt, annál inkább anyát keres .. . Mennyire őszinték ezek az érzések és mennyire a lélek mélyéből fakadnak? Vajon ki merné állítani, hogy az anyát ölelő gyermek érzései nem őszinték, nem természetesek? Van ebben valami egészen érthető, egészen természetes és ugyanakkor könnyekig megható vonás. — S vajon felelősségünk tudatában elítélhetjük-e a Mária-kultusznak ezt a tiszteletre méltó vonását? — Semmiképpen. A hivő nép a maga módján mindig törekedett az Istenanya felé kifejezni érzéseit, és minden időben szíves örömmel zarándokolt a Szűzanya egy-egy kedvelt helyére. — Minden kegyhelynek története van, és ezek mindegyikének valamilyen rendkívüli esemény vagy üzenet a magva. Az egyház tagjai gondosan ápolták és örökítették át ezeket a történeteket, készséges lélekkel szívlelték meg az égi Anya üzeneteit. Ezek által a hivő fogható módon megélte a Szűzanya szeretetét, és ez érthető módon boldogságot és lelkesedést öntött leikébe. A hívőnek szüksége van a térben és időben közel álló természetfölötti eseményre. Ez erősíti hitét, növeli bizalmát, serkenti hitéletét és alkalmasabbá teszi a szenvedések elviselésére. Hallatlan erő és lehetőség rejlik a kegyhelyek vonzóerejében. Csak az Isten tudja, hány lélek megmentésében játszottak döntő szerepet ezek a szent helyek. A hivő népnek mindig természetes volt, hogy az Isten „azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet” (Fii 3,21), művelhet és művelt csodákat. Manapság a csodák sajnálatos módon egyre inkább „népszerűtlenek” és ellenszenvesek lettek. Sőt majdnem tudatlannak számít már az, aki felveti a kérdést: hátha mégis igaz? Nem egészen tisztázott ennek az ellenszenvnek a pszichikai háttere. Egy kortünet, amely még nélkülözi a kellő indokolást. A csoda-ellenérvek közül hármat említenék. Leggyakrabban hallható ellenvetés szerint a kinyilatkoztatás lezárult, a magánkinyilatkoztatás elfogadása pedig nem kötelező. — Ez így igaz. —■ Azonban a Szűzanya-jelenések egyetlen üzenete sem tartalmaz „új” igazságokat. Inkább anyai szigorral és aggodalommal figyelmeztet, ugyanakkor felszólít üdvünk komoly munkálására. Ellenkező esetben anyai büntetéssel is számolnunk kell. — Ezt a figyelmeztetést figyelmen kívül hagyni nagy felelőtlenség lenne. — Egy másik állítás a mai ún. kriszto- lógiai korszakra hivatkozik. E szerint most „nem időszerű” a Mária-tiszteletet hangsúlyozni. Egyetlen igazi Mária-tisztelő sem felejtheti el a Niceai Zsinat alapvető igazságát Jézus Krisztus valóságos istenségéről és valóságos emberségéről. Éppen az Istenemberhez akar érkezni, és ezért kéri a Boldogságos Szűz anyai közbenjárását. A hivő ember önmagát kevésnek érzi, és Máriával együtt akar Krisztushoz eljutni: „Mint pátrónánkhoz, / édes Anyánkhoz / Teljes reménységgel folyamodunk . ..” Egy újabb ellenérv az ökumenizmust említi. A Mária-kultusz szorgalmazása — úgymond — „nem kedvez” az egységre törekvésnek. — Annyi bizonyos: ha érvényre jutna János pápa intése, és kölcsönös bizalommal az összetartó erőkre figyelnek a keresztény egyházak, fáradozásaink során éppen a Szűzanya személyében fognak a legnagyobb támaszra találni. Erőfeszítés árán üdvözülhetünk (Lk 16,16) — tanítja a Szentírás. Az erőfeszítést pedig az áldozat, (szeretet és engesztelés — vö. Mt 25,31—46; 1 Pt 4,12—19), imádság (személyes ■ kapcsolat Istennel — vö. 1Tesz 5,17) és bűnbánat (kiengesztelődés; válasz az irgalmas szeretetre — vö. 2Kor 5,20) terén hozhatjuk meg. — Égi Anyánk pedig újra és újra ezekre az 166