Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Rónay György † - A megtérésről
tennie; igenis, ezekre százszorta, ezerszerte nagyobb energiával kell törekednie, mint eddig, csakhogy a hibák elleni küzdelmet ezentúl úgy hívják, hogy a hűtlenség utolsó lehetőségeinek kizárása és a jócselekedetet pedig úgy, mint egyetlen lehetséges választ a napjában ezerszer is előforduló szeretet-szituációkban. A hibák elleni küzdelem és a jócselekedetek gyakorlása a legbiztosabb út a kárhozat felé — mellesleg még hiábavaló erőpazarlás is — ha nem a Krisztus személyes felhívására adott válasz és a totális elkötelezettség kontextusában jelenik meg. Ha tehát egyszer meglep a boldogító érzés; itt az óra, Isten szólít a megtérésre, akkor ne önmagunkkal kezdjünk párbeszédet lelkünk tisztaságáról, hanem Istennel az ő országáról és a többi mind „hozzáadatik nektek." Maroskereszturi János A BIBLIA EGYIK KULCSSZAVA, A MEGTÉRÉS Jézus megtérésre szólít fel. — Az alábbiakban különböző szerzőktől adunk mozaikokat a megtérés felismerhetőségéről. A megtéréskor a nem hivő ember elfogadja Isten feléje nyújtott kezét. Az Ószövetségben Jahvo nem szűnt meg kérni népét: változtassa meg útjait, térjen meg egész szívével-lelkével Istenéhez. Valóban alkalmazta is mindazt a fogást, amit csak egy szenvedélyes barát ismer. Vonzott és bátorított, szemrehányást tett és büntetett, hogy elérje az óhajtott eredményt, a szívek megtérését (Űrsy László). Névtelen megtérés az, ha az ún. „papíros-keresztény” — aki mindent pontosan teljesít, amit egyházunk előír, csak éppen Isten közelébe nem került — váratlanul rádöbben erre és új kapcsolatot talál Istennel. S ettől fogva már nem a rettegett istenséget imádja, hanem szereti Teremtőjét, Atyját teljes szívéből, leikéből, minden erejéből. Felismeri a krisztusi parancsot, a szeretet parancsát: Minden erőnkből! Mert lehetetlen, hogy Isten, aki ezt a parancsot létrehozta, közönyösen fordulna el emberi erőlködésünktől. — Van, aki többször meginog: hisz, — elveszti hitét, majd ismét visszanyeri azt. Régi mondás, hogy míg gyermekek vagyunk, vakon hiszünk. Amikor felnövünk és mindent a legjobban akarunk tudni, már csak eszünkre hallgatunk, s csupán azt „hisszük" amit látunk. — De amikor elér az öregség bölcsessége, ismét Istenhez irányít minket. A magukat hívőknek vallóknak is szükségük van a megtérésre. Felelősségük ebben is nagyobb. Nagyobb, mert szeretetlenségeinket Isten-hitünk birtokában követjük el. Naponta kell megújulnunk, újjászületnünk, megtérnünk a mások iránti szeretet-szolgálatra s le kell törnünk hivő-voltunk miatt érzett alaptalan önhittségünket és gőgünket. Hiszen önmagunkban semmik vagyunk. Amink van, kaptuk. S ez a naponta történő küzdés hitünkért, szeretetünkért értékes és érdemszerző Isten előtt. Nagy térítő a halál. A semmi vár ránk vagy az örök élet? Ránk nehezedik elmúlt életünk felelőssége. Legkisebb hibánk is mázsás súlyként nyom. Ilyenkor sokszor elég egyetlen segítő szó, tekintet, biztatás, hogy Istenünkhöz térjünk. Mi, a Mindenségben száguldó parányi tűk, belekerülünk a nagy Mágnes vonzásába, hogy tőle többé sohase szakadhassunk el! — Morus Tamás szerint érdemszerzően kell hinni, nem elég csak hinni, hanem aktív szeretettel teljes hit kell hozzá ... Ahogy Szent Ágoston mondja: nem tétlen, halott hit, hanem élő, gyors, forró hit, ami a szeretet és a jótettek által mindig Krisztussal halad együtt (The Heart of Th. More, Febr. 8.). A jótetteknél sohase gondoljunk mutatós, látványos megnyilvánulásokra, szenzációkra, olyanokra, amikre mindenki felfigyel! A farizeusi tettek már a krisztusi időkben kivívták a maguk ítéletét! Ne csak a fiataloktól várjunk el tiszteletet, szolgálatot, segítséget! A nyugdíjas kor a jótettek aranykorává lehet. Egyik elözvegyült barátunk, aki évtizedeken át ápolta feleségét, ma több barátjával törődik, sétál velük, vásárol számukra, megosztja magányukat. Közben unokáira is vigyáz. Nem mindenki képes már egész napra elvállalni és gondját viselni a mozgékony aprónépnek. Erőnk fogy. Csak annyit vállaljunk, amit elbírunk látni és jószívvel csinálunk, de azt vállaljuk. Szomorú és szánalmas tény, ha már az öregembert „szórakoztatni kell”, mert unatkozik. Értelmes ember öregen sem unatkozik. És az élet akkor nyugszik meg és teljesedik ki bennünk, ha segítünk, ha törődünk embertársunkkal, ha nem megyünk el mellette érzéketlenül. Ez tölti ki az űröket és szorítja háttérbe az öregkor kivédhetetlen nehézségeit, problémáit, elerőtlenedését, magányát. Elmúlt a kor, amikor Istent minden erővel „bizonyítani'' akarták. A szeretet fogalma, a szeretet léte, létjogosultsága és teremtőereje, amivel Krisztus ajándékozta meg a világot, minden logikai érvnél erősebben bizonyít. A legkevesebben jutnak el okoskodással és a logika által a hitig. — Ám akinek ez igénye, tegye! így is célhoz érhet. — Szent Pál apostol mond132
