Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 2. szám - KÖRKÉP - Boda László: A bűnök értelmezése a szeretet erkölcsében
megtaláljuk. Úgy tűnik, emberi méltóságunk érdekében sem tagadhatjuk a radikális döntésre való képességünket, amely révén akár tagadó választ is adhatunk Isten hívására. Ennek a következő feltételei ismerhetők fel: a) Nélkülözhetetlen hozzá bizonyos emberi nagykorúság. Logikus következménye a mai, korszerűbb antropológiai szemléletnek, hogy erre a hétéveseket nem tartjuk elég érettnek és nagykorúnak. Még a serdülőket is alig, bár a koraérettség kivételes eseteit ebben a tekintetben sem lehet kizárni. b) Szükségesnek mutatkozik aztán olyan sajátos szituáció, ún. határhelyzet, amelyben az ember lélektanilag mintegy fölfokozott döntési állapotba kerül. Ennek fölismerését főként Jaspe.-naK Koszonneguk. Legtipikusabb határhelyzet ebben a tekintetben kétségtelenül a halál közelsége, ha azt az ember tudatosan átéli. Ennek jelentőségét az egyház már évszázadokkal Jaspers előtt jól ismerte. Ebben a lelkiállapotban ugyanis épp az figyelhető meg, ami bizonyos tekintetben az angyali döntésre emlékeztet. A mindennapok emberi gondjai, szenvedélyei és információs hatásai (pl. tévé, újság) ilyenkor nem zavarnak, jelentéktelenné válnak. Ebben a határhelyzetben már mellékes, hogy győzött-e kedvenc csapatunk, s hogy ki futott be az argentínai választásokon. Az ember Isten előtt álló lényként végső döntését összegezi. A tudat megvilágosodik a jónak és a rossznak fölismerésére, s végre zavartalanul meg tudja különböztetni az üdvösségünk szempontjából lényegest és lényegtelent. c) Alapvető fölismerésnek tűnik az, ami az angyali döntéssel szemben olyannyira jellemzi az ember elhatározását. Az emberi döntés összetettségéről van itt szó; arról, hogy mi — eltekintve a kivételes esetektől — nem tudjuk kimondani személyes önmagunkat egyetlen aktusban, egyetlen igenben, vagy nemben. Akkor sem, ha az aktus tudatos és szabad. A nagy horderejű és valóban radikális emberi döntés fokozatosan érlelődik meg, szemben az angyali döntéssel. így van ez a hivatásválasztásnál vagy a házasságnál is. A papi hivatás esetében például az ötéves előkészület nem pusztán a tanulást, meg a lelki életben való elmélyülést szolgálja, hanem kifejezetten a döntés megérlelését is. A fenyegető statisztikai arányokban mutatkozó válások pedig jelentős részben szintén az elhamarkodott és kellően meg nem érlelt elkötelezettség számlájára írhatók. Az üdvösség melletti vagy elleni döntés minden másnál súlyosabb kimenetelű az emberi sors alakulására nézve, hiszen túlmutat földi létünk határain. Ez a legsúlyosabb, legradikálisabb döntés. S ha valaki ebben üdvössége ellen szavaz —• nyilván a látszatüdvösségek csábítására —, akkor a végső döntést föltehetően az élet előzetes döntései érlelik meg. „A bűn egyetlen külső cselekedettel is megtörténhetik — mondja Böckle —, általában azonban több bűnből alakul ki, mivel az egyes bűnök csak lassanként válnak radikális lázadássá" (A morálteológia alapfogalmai, 82.). d) Végül — bármennyire különösnek tűnjék — az ilyen radikális döntéshez kegyelem szükséges; akkor is, ha általa az ember szembefordul a kegyelem ajándékozójával. A kegyelem persze nem a döntés bűnös jellegéhez kell, hanem magához a kellően tudatos, szabad és személyes döntéshez. A kegyelem ugyanis képes az embert mintegy önmaga fölé emelni az elhatározásban. Képes fölfokozni a döntés szabad, önálló jellegét. Hiszen a Szentírásban azt olvassuk: „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). A Szentírás azt is tanítja, hogy méltó ítéletet érdemelnek azok a meghívottak, akik visszautasították a szeretet hívását, jóllehet az világosan tudomásukra jutott. Elfoglaltságukra hivatkozva ugyanis nem jöttek el a menyegzőre (vö. Mt 22,1—14). Júdás döntését például súlyosbítja Jézus baráti közelsége; az a tény, hogy ő a meghívást magától az üdvözítőtől kapta (ami kivételes kegyelem). Az egyház tanítása pedig nem hagy kétséget afelől, hogy a „megigazult” ember a megszentelő kegyelem állapotában sem válik képtelenné a bűn elkövetésére (DS 1573), beleértve akár Isten hívásának radikális elutasítását is. Az „igazak” felelőssége ezért fölfokozott, bűnük pedig minősített jellegű. Az ember tehát — megfelelő feltételek mellett — képes élete legradikálisabb és legsúlyosabb kimenetelű döntésére, arra, hogy Isten szeretetének hívására igennel vagy nemmel feleljen — teljes élete válaszával. A súlyos és a halálos bűn A kellő megalapozás után eljutottunk a kérdés lényegéhez: melyek azok a részleges döntések, amelyek súlyosan vagy halálosan esnek latba a végső döntés megérlelése szempontjából? Mert az „alapvető jószándékkal" (optio fundamentális) nyilván nincs megoldva a keresztény élet. Ez még nem elég, illetve ezt a konkrét magatartásban kell realizálni (vö. Mt 21,27). Mert az megy be Isten országába, aki az Atya akaratát teljesíti (Mt 7,21). Hogy a súlyos és a halálos bűn megkülönböztetése miért válik egyre nyilvánvalóbban szükségessé, arra nézve már a bevezetőben történt utalás. Nem állíthatjuk például, hogy egy napi zsolozsma kihagyása vagy a vasárnapi mise elmulasztása mellékes és lényegtelen. 100
