Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Széll Margit: Pályaválasztás - hivatásból
tatására, az egyének és a közösségek életében felmerülő számos erkölcsi probléma megoldására: Az emberi lelkiismeret csodálatosan felismerteti azt a törvényt, amelyet Isten és az embertársak szereietével teljesíthetünk (Vö. Mt 22,37. 40. — Gál 5,14), (GS 16.) A keresztény felelősség még ezt is hozzáteszi: „Isten, mindnyájunk gondviselő atyja azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak és testvérként kezeljék egymást... így az Isten és az embertárs iránti szeretet a legelső és legfőbb parancsolat. . . Az Isten iránti szeretetet azonban nem lehet különválasztani az embertárs iránti szeretettől ... a többi törvényt mind ez az egy foglalja össze: Szeresd embertársadat, mint önmagadat. A törvény tökéletes teljesítése a szeretet" (Rém 13,9—10 — 1Jn 4,20). (GS 24). Az Isten és embertársi szeretet a keresztény ember hivatásvállalásának alapmotívuma, ezért munkája lelkiismereti mérlegelésében mindig ehhez kell visszatérnie. Innen ered az is, hogy a keresztény aktívan kiveszi részét a társadalmi feladatokból, és az evangéliumi lelkületből fakadóan az áldozatos hivatásokból. Mert „a társadalmi élet nem csupán mellékes járulék, mivel az ember a másokkal való kölcsönös szolgálat útján fejleszti ki tehetségeit... és így felelhet meg hivatásának." (GS 25) Jól fogalmazza meg HAZAI SZINTEN ezeket az indítékokat Kristóf Attila, amikor a cigánygyerekeket elvállaló tanítók lelkületét jellemzi: „Valljuk meg őszintén, hogy az itt végzett erőfeszítésnek nincs is kellő tekintélye a többi nevelő szemében, mégha . . . megértő szánakozással vagy rácsodálkozás- sal szemlélik is az ilyen pedagógusokat. Bátran kimondhatjuk, hogy ma még valamiféle jó értelemben vett megszállottság, plusz-elhivatottság nélkül nem is lehet dolgozni ezen a területen" (Magyar Nemzet 1976. okt. 22.). Társadalmunk nemcsak a fent említett területen, hanem számos más munkakörben az emberi tudás, a társadalmi jólét és ellátottság magasabb fokán sem tudja nélkülözni, sem pedig teljes értékében megfizetni ezeket a plusz-elhivatottságokat. Ez azt is jelenti, hogy éppen ezek a többlet-hivatások biztosítják maradandóan az áldozatos, nehéz, olykor még ma is „lenézett” szolgálatok állandó utánpótlását, újabb vállalkozásait. Amikor a keresztény ember hivatását keresi, tudatosabban felfigyel az ilyen felhívásokra, amelyeknek indítéka a „szociabi- litás”, amelyben a „személyes segítőkészség”, az „emberekkel való foglalkozás belső igénye” érvényesül. Az ilyen indítékokkal egyéni önmegvalósítását a magasabbrendű célok szolgálatába állítja és ez számára képes kiegyenlíteni „a jó kereseti lehetőségekkel” megszerezhető anyagi javakat. A vallási motívumok arra is képessé teszik a keresztényt, hogy a már választott munkakörében nehézségek árán is kitartson, vállalva az anyagi áldozatot, mert meg van győződve arról, hogy ha az átlagnál többet áldoz embertársai szolgálatára, ezzel Isten ügyét is szolgálja. Hivatástudattal gyakorolja a társadalmunktól igényelt „fegyelmezett, jó munkát", és készséges mindarra, amivel a „szociális erkölcs normáit” szolgálhatja. A keresztény hivatás többletét az adja, hogy „a hívők biztosak abban, hogy az az egyéni és közösségi erőfeszítés, amit az emberek századok folyamán életkörülményeik megjavítására fordítottak, megegyezik Isten tervével.. . Jól tudják, hogy ezzel a testvéreiknek tett szolgálattal személyesen is hozzájárulnak az isteni Gondviselés tervének megvalósulásához a történelemben (vö. Pacem in terris) . . . így a keresztény emberi tevékenység zsinórmértéke, hogy megfeleljen az emberiség igazi javának, és az ember mint egyed és mint a társadalom tagja szolgálhassa és betölthesse hivatását. (GS 34) A keresztény hivatás aktualitásának és életrevalóságának tehát az a döntő feltétele, hogy megtaláljuk azt a módot, amelyben „itt és most" legjobban tudjuk szolgálni Istent. Ehhez pedig az szükséges, hogy saját társadalmunk égető problémáinak megoldására szóló felhívások és az egyház sürgető szava egybeessen a mi hivatást vállaló törekvéseinkkel. A keresztény ember példaképe Jézus, ezért mindennapi életében és munkájában jézus hivatását akarja követni. Mi emberek, a saját körülményeinket ritkán választjuk szabadon, sok akaratunktól független tényező is befolyásolja azokat. Jézus, az Isten Fia szuverén döntése alapján szabadon választott magának családot, fajtát, anyát, születési helyet, emberi környezetet és életfenntartási formául: a munkát. Jézus hivatásvállalása minden környezeti hatástól mentesen, szabad és személyes volt. És hogy éppen ezeket a feltételeket választotta, ezzel motiválni akarta a mi választásainkat, megjelölni azt az utat, ami szerinte az igazi érték. Isten Fia a köznapi életet, az egyszerűek életformáját választotta, azokét, akik kétkezű munkájukkal keresik kenyerüket. Jézus a korabeli munkásélet nehézségeit is vállalta: A fizikai fáradtságot, a munkadíj iránti alkudozást, a dolgoztatok követeléseit, sőt az akkori munkanélküliség bizonytalan napjait is. Egy szóval azt mondhatjuk: Jézus egész családjával és környezetével beilleszkedett kora és társadalma életébe. Jézus mindent vállalt, csak az erkölcsi tökéletlenséget, a bűnt nem. Belső életét pedig ténylegesen az Atyához kapcsolta. Az Istennel-egyesült- ségéből áradt végtelen emberszeretete. Ezt 43
