Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - Koncz Lajos: A meditáció mai igénylése
Létezik tehát — mint jog és valóság — a keresztény hivő igénye a csöndes befeléfordu- lásra, de korunkban néhány év óta különösen egész meglepő méreteket öltött. Nyugaton sokfelé — egyházi keretben és azon kívül — imacsoportok alakulnak, különféle iskolák, kurzusok ismertetik az egyes elmélkedő módszereket, köztük Kelet szemlélődő gyakorlatait is, a jógát, Zen-meditációt stb., és általában rendkívüli érdeklődés fogadja őket. A misztikusok írásai divatos olvasmányok lettek. A folyóiratok, könyvek — elvont teológizálás és gyakorlati tanácsok formájában egyaránt hallatlan bőséggel ontják a témával foglalkozó anyagot, és Nyugaton egy ideje már szakkifejezése is van e jelenségnek: ,,meditativ hullám". Annak tehát, aki e tárgyban beszélni akar, nincs hiánya az információkban, legfeljebb a bőség (és néminemű konfúzió) zavarával kell megküzdenie. A meditativ hullám forrásai Kétségtelenül kortünettel állunk szemben, amelynek oka-forrása is a kor adottságaiban gyökerezik. D. Riesmann úgy jellemzi a modern embert, hogy minden idegszálával, egész tudatával kifelé fordult, a világba hallgató-figyelő „radar-tipus".2 Erre az élettempó, a sokrétű társadalmi-gazdasági elvárások, a tudományos-technikai forradalom „gyorsuló idője” és általános információ-özöne kényszerítik a mai embert. Mindez azonban olyan mértékben veszi igénybe, hogy teljesen „szerepjátszóvá” válik, mindig helytáll, mindig célszerű feladatot teljesít, ebben merül ki egész élete; Marcuse meghatározása szerint „egydimenzióssá" válik.3 Ma többé-kevésbé mindenki ki van téve a veszélynek, hogy ilyen megrövidült, egysíkú emberré lesz, aki a világot csupán technikai-termelői alakítás anyagának tekinti, amellyel kapcsolatban csak célszerűségi, funkcionális kérdések merülnek fel. És még veszedelmesebb, hogy az emberi kapcsolatok síkjára is átmegy ez a szemlélet, az ember az ember számára is csak ebben a szűk és torz, pragmatista perspektívában létezik. Továbbá: a mindennapi teendők szakadatlan ostromában szétszóródik, elforgácsolódik az ember, szinte felszívódik igazi belső énje és mintegy több én-központ alakul ki bennünk a különböző feladatok, kapcsolatok és szerepek szerint. Mindez kisebb-nagyobb tudathasadás jellegűvé válhat, de mindenesetre komoly belső nyugtalansággal, idegességgel jár. E belső ziláltságot csak ideig-óráig tompíthatják a csillapítók, nikotin, alkohol, stb. és semmiképp sem oldja meg a további hajszolódásokba való menekülés.'* Az ember — Jung szerint — csak teljes emberként élhet, létének, lelkének minden dimenzióját megvalósítva. Előbb-utóbb törésre vezet, ha nagymérvű lesz az egysíkúság, ha emberségünknek csak töredék-darabját tudjuk megvalósítani, és a nagyobbik, esetleg értékesebb árnyékban marad. A modern lélektan szerint az ember lelki életének struktúrája hármas rétegződésű, persze egymásba kapcsolódva.5 Az első az alapréteg, amely a legmélyén a vegetatív életfunkciókat is hordozza (lélegzés, vérkeringés, anyagcsere, biológiai nemiség). De ide sorolható a tudattalan is, amely a személyes élmények, képzetek homályba merülő tárháza, főképp a gyermekkorból; és a kollektív tudattalan is a jungi archetípusokkal, e titokzatos, öröklött ősképzetekkel az emberiség élményeinek óceánjából. A második réteg a centrális tartomány, amelyben az egész emberi élet integrálódik. Lelkiismeret, kedély, érzelemvilág, képzelőerő, s mindaz, amit a köznyelv és a Szentírás „szív”-nek szeret nevezni, — tartoznak ide. Ez a helye és szerve az igazi emberi találkozásoknak — másokkal és a dolgokkal. Végül a harmadik, gondolati-tudati szférában megy végbe a logikus-racionális, diszkurzív, elvonatkoztató gondolkodás és a konkrét dolgokat megragadó akarás, Ez a séma máris sejteti, miféle veszély fenyegeti a mai embert: már nem képes odatalálni személyiségének igazi centrumába, mert teljesen az értelem, a ráció rabja lett, amire egyébként nyugaton régóta megvan a hajlam. Ezen a ponton merült fel nagy Ígéretként Európa szellemi-lelki horizontján a meditáció, s mert Kelet beavatottabbnak látszott, erős az érdeklődés a keleti szemlélődő és egyéb módszerek iránt. De például a jóga-gyakorlatok „varázsszere” már a harmincas években hódított. Pedig a kereszténység vallásgyakorlatai közt (igaz, jobbára a szerzetesi, majd papi életben) ősidők óta hangsúlyos szerepet kapott a meditáció. A meditáció modern értelmezése Maga a szó a latin „meditari” igéből származik, és eredetileg (katonai) gyakorlatot jelentett. Később a szerzetes-újoncok lelki gyakorlatává módosul az értelme. A hagyományos felfogás szerint meditáción „tárgyias” elmélkedést, „intencionális” átgondolást, gondolati reflexiót értünk. Ma a meditativ hullám nemcsak ezt, sőt majdhogynem mást gondol a meditáció alatt. Priméren és alapvetően a meditáció világnézetileg semleges, a vallást megelőző, 209
