Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - A család Krisztus közösségében (A Szent Imre Plébánia munkaközössége)
állapításait építi bele fejtegetéseibe... A hittudomány nem akkor életközeli tehát, mikor minden ember számára érthető, hanem amikor az egyházi közösség létproblémáiból indul ki, azoknak a megoldására vezet, és így olyan megállapításokat érlel ki, amelyeknek következményeit és követelményeit aztán bizonyos népszerűsítési eljárással csakugyan az egész közösség szine elé lehet terjeszteni.” Alszeghy Zoltán: Bevezetés a Teológiába c. könyvéből részletek A CSALÁD KRISZTUS KÖZÖSSÉGÉBEN A világiak tanúságtétele az egyházban immár évtizedek óta mind elméletileg, mind pedig a gyakorlatban az érdeklődés előterébe került. Ennek bevezető szakaszát jelezte a világiak nagykorúságának elemzése, amely napjaink kereszténységének egyik legjellegzetesebb és legörvendetesebb vonása, — (jóllehet a papság részéről olykor bizonyos ellenszenv mutatkozott meg a világi hívők tevékenysége ellen). Már XI. Pius pápától kezdve kibontakozott az a helyes megítélés, mely szerint a hivő „nagykorú” szereplésében a valóban testvéri-vallási közösség ígéretét kell látni. Bizonyos veszélyek és torzulások is megmutatkozhatnak, amikor világiak illetékességi körüket messze meghaladó tevékenységeket, jogokat tulajdonítanak maguknak, másrészt pedig fölvethető a kérdés, hogy a világi hívők tanúságtételét hangoztatva és igényelve nem ringatjuk-e magunkat hamis és megtévesztő illúziókba? A szavak mögött meghúzódik-e a valóság aranyfedezete? Amit az elmúlt évtizedek a világiak tanúságtétele problémakörében fölvetettek, mindezeket a törekvéseket, polémiákat, ellenvetéseket, ill. a gyakorlati megvalósítás és kivitelezés módszereit rendszerezte, teológiai megalapozását teljesítette a 2. Vatikánum dekrétuma a Világiak apostolkodásáról. E határozat már az első fejezetben megállapítja, hogy „a világiak apostolkodása sohasem hiányozhat az egyházban, hiszen ez éppen keresztény hivatásukból folyik... részesei lévén Krisztus papi, prófétai, királyi hivatalának." Továbbiakban a dekrétum szemléletes gyakorlatiassággal mutatja be, hogy a világiak hol és hogyan töltik be ezt az Isten egész népének küldetésén belüli szerepüket. (Ezt követően méltán állapítja meg) a Krisztusban testvéreikkel, főképp pásztoraikkal való közösségben (1,3). A világiaknak ez a tevőleges szerepe az egyház életében és tevékenységében (3,10) az egyházi közösségekben nyilvánul meg elsőrangúan, épp ezért a Zsinat óhajtja: „ápolják magukban állandóan az egyházmegyei összetartozás érzését, mert az egyházközség mintegy sejtje az egyházmegyének” (u.o.). Mindezek ismeretében megalapozottan vethetjük fel az érdeklődő kérdést, főként a 2. Vatikánum után, milyen lehetőségek és feladatok nyílnak a világi hívek számára az egyházközségi életben? Az egyházközség elhivatottsága Először is az egyházközségi képviselőtestület hivatottságát és munkásságát kell felvázolni. Az egyházközségünkben tevékenykedő képviselőtestület elnevezését illetően szívesebben —• már régtől — használják a Hívek Tanácsa megjelölést. Ez máris hitelesen mutat rá a tényre, amennyiben hivatottságának meg kíván felelni, nem működhet elszigetelten a hívek közösségétől. Nem említünk meglepő jelenséget, ha az egyházközségi képviselőtestületet egy bizonyos sztereotip társaságként mutatjuk be, amely évről évre visszatérő módon az egyházközségi költségvetést és zárszámadást jóváhagyja és egy esztendőre ismételten visszavonul. Ámde ez a gyakorlat napjainkban mindinkább eltűnik, hiszen a 2. Vatikánum szellemében „az egyházközség szembeszökő példa a közösségi apostolkodásra, mert egybefog minden ott található emberi különbséget és belefűzi az egyház egészébe . .(u. o.). Ez a közreműködés az anyagi ügyekben is megmutatkozhat. így a Hívek Tanácsa ülésein az egyházi hozzájárulások (adó) pénzbeszedői is megjelennek, tevékenységükről tájékoztatást adnak. Az ismertetett adatokkal kapcsolatosan a Hivek Tanácsa tagjai észrevételeiket megteszik. Avagy a templom-tatarozás menetét a testület szakemberei figyelemmel kísérik, a rendkívüli gyűjtésekben közreműködnek, melyeket ugyan a templom papjai végeznek, de pél-
