Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TÁVLATOK - Világiak az egyházközség életében
Motivációs szakasz: Találkozzék az érdeklődő a különböző munkakörök tagjaival, hogy könnyebben megtalálja a neki megtelelő munkaterületet. Igyekezzék megismerni önmagát és társait, vegyen részt a gyűléseken, segítsen terveket összeállítani, feladatokat megoldani. Beillesztési szakasz: Az új munkatársat illesszék be a neki legalkalmasabb területre, egyidejűleg kezdjék meg képzését és serkentsék önképzését: beszélgetések, irodalom, tapasztalatcsere, gyakorlat útján. Képzési szakasz: négyhetes bevezető kurzus, néhány hónapi gyakorlat. Ha megfelel, és alkalmas rá, alapvető teológiai képzés, — vagy módszertani beiskolázás az adott szakterületre (háromszor két hét): betegek, liturgia, ének-zene csoportok — lelkipásztori kiképzés, liturgikus élet — lelki képzés — ügyvezetés és adminisztráció megismerése. (Ha teljes foglalkozású lesz a világi, a fizetés és a munkakör pontos megállapítása, szerződés). Ebből a távlati áttekintésből kitűnik, hogy a világiak tevékeny közreműködése mindjobban elősegíti a megújulást az összegyház életében is. — Ezért mondható, hogy ,,a világiak részesei Krisztus papi, prófétai és királyi szolgálatának ... Az egyházi közösségen belül annyira szükséges részvételük, hogy enélkül a lelkipásztorok munkája sem lehet teljes. Az igazán apostoli lelkű világiak pótolják, ami hiányzik testvéreiknek és felüdítik mind a lelkipásztorok, mind a többi hivő nép lelkét (vö. iKor 16,17—18.)..." (Vil. Ap. 3.). — nr — Sok buzgó katolikusnak számító ember egyházélményére jellemző a magyar nyelv sajnálatos megkülönböztetése „egyháziak" és „világiak" között, mely azt a téves nézetet tükrözi, hogy az egyház a klérus és aki nem tartozik a klérushoz, az nem igazi tagja az egyháznak, hanem szemben áll az egyházzal, mint egy „hatósággal”, tehát hatalmi szervezettel, mely törvényt hoz, tanít, ítél, szertartásokat végez, amivel szemben bizonyos passzív, alattvalói magatartás a megfelelő. Voltaképpen csak akkor lehet majd igazán megértéssel hallgatni az egyházi igehirdetést, mikor a hallgató az egyházat mint élő közösséget fogja megélni, melyben az egyes személyek egyéniségük teljes kifejlődését, életük beteljesedését találják meg. Ebben az esetben a szentbeszéd hallgatásának a formulája nem az lesz, hogy „az egyházi vezetőség azt a követelményt támasztja velem szemben, hogy tartsam igaznak ezt az állítást", hanem: „az anyaszentegyház felhívja figyelmemet arra, hogy hitem ennek az állításnak az elfogadása által teljesebb, éltetőbb, boldogítóbb lesz". Ha egyházélményünk tengelye nem a hatóság-fogalom, hanem a közösség-fogalom lesz, mind az, aki beszél, mind az, aki hallgatja, könnyebben fogja megtalálni a közös nyelvet, amelyen a közösség tagjai meg tudják értetni magukat egymással. Ma az egyházi szónokokat és írókat gyakran vádolják azzal, hogy érthetetlen szaknyelven fejezik ki magukat. Ez a szemrehányás kétségtelenül jogos bizonyos mértékig, sokat lehetne tenni a hiba csökkentésére, és talán már az is segít majd valamit, hogy ma mindenütt modern nyelveken folyik a papképzés, latin helyett. Azonban illúzió volna azt gondolni, hogy lehetséges „hitünk szent titkát" olyan nyelven kifejezni, hogy azok is megértsék, akik egészen távol állnak az egyházi élettől. Az igazán mély hittitkok feltárásához sajátos nyelv szükséges: és egy sajátos nyelv csak úgy jöhet létre, hogy a közösségnek közös élményei vannak, amikre a beszélő hivatkozik. Alapvető didaktikai megállapítás, hogy csak akkor lehet elfogadtatni a hallgatósággal egy megoldás érvényét és értékét, ha az előadó és a hallgatók együtt keresték a megoldást, tehát ha a közlés felelet az együttkutatás közösségi élményére. A szentbeszéd csak akkor lesz elfogadható, ha a hallgatók felismerik benne az értéket, amelynek szüksé- (Q"ges*égÉi&bgyüty'ráébredtek. oyegiH :>ii>len ellel») )so plensssogév leit: i iiitavsö)! JógözctDrlnobnim netz! noqqé>limDÍDV lirl d ygorl ,zi tso jleileveuze >lolotzoqo sfi Más szóval: a „fejesőváló keresztények” sokasága abban az arányban fog csökkenni, amelyben növekszik a kis spontán csoportokban aktív közösségi életet élő keresztények száma. e gezzozolöd hedme sd jlüjrötlD bilid d yßod .»InunlunDí l!?4haMfc)|ofaMnA -légióié iojoz men iimo ziygDV ,o>lőbnDÍD neizl nebnim IoHd ,í9sev odgöliv noylo iid A EoidJ :ínubo>lKDrnói mögDzóiodnebnim ze ötőzóbuínebnim n9)zl lubeyge 111 .le ilnüié let.-r..izé: ' 1 té ösnö redme so y.gvd ,zi pop ■tlobnog-t+éjboirn vusól oO .ilonoov ioioiöpi ygon >lsnJid A obxDo D zusel disozliovid lies3 .inlónszDdle) siszesieizgem doniovDj igöiive éni9i9sz zí íelid 155
