Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TÁVLATOK - Világiak az egyházközség életében
TÁVLATOK A VILÁGIAK AZ EGYHÁZKÖZSÉGI ÉLETBEN A 4. Római Laikus Kongresszuson 76 helyi egyház képviselője vett részt. Az elnök, Maurice Roy kanadai bíboros a nyolc jelenlévő püspökkel és a többi egyházi tanácsadóval együtt a megbeszélések idején háttérbe húzódott. A tanácskozások során korunk nagy kérdései vetődtek fel: A mai ember istenkeresése, azonosságának meghatározása és az igazságosság és béke világszerte sürgető megvalósítása. Megbeszéléseket folytattak a világiak egyházi szolgálatainak távlati lehetőségeiről. A találkozást nem az „ülések" nagy száma jellemezte, hanem a kötetlen beszélgetések, közös imádságok és a szentírási meditációk. Az öt kontinens világi vezetőinek tanácskozásaiból kitűnt, hogy a laikusokban lokozott igény él a krisztusi evangélium elkötelezettségére, amit gyakorlatilag a helyi egyházi közösségben vállalnak és akarnak megvalósítani. A zsinat utáni törekvések szerves folytatása a világiak sokoldalú jelentkezése az egyház életében. A Világiak apostolkodásáról szóló dekrétum irányelvei nyomán, valamint a helyi igények és szükségletek szerint számos kezdeményezés történt a plébániák eddigi szerkezetének, az egyházközségek életének megújítására, ami napjainkban a világiak és a papság közötti együttműködés és munkamegosztás útján válik életképessé. Egyes próbálkozások még csírájukban elhaltak, más törekvések egyirányú túlzásokba torkolltak, de a sokféle hajtás közül igen sok olyan ígéret van, ami az idők során termékeny gyümölcsöt hoz. Hazánkban most érlelődik meg az igény arra, hogy az idejétmúlt egyházi struktúrákat a helyi igények szerint megújítsuk és a világiak is aktív szerepet vállaljanak a lelkipásztori életben: a liturgikus és felebaráti szolgálatban. Jól tudjuk, hogy nekünk saját magunknak kell kialakítanunk a legalkalmasabb formákat. Próbálkozásáink azonban csak akkor lesznek reálisak és eredményesek, ha ismerjük a környező egyházak eddigi tapasztalatait, azokat az egyházközségi modelleket, amelyek a miénkhez hasonló igényeket szolgálva vál- tak életképessé. Mindenekelőtt azonban néhány elvi kérdést világítunk meg a keresztény cselekvésre kész hívek számára. Világiak az egyház „intézményeiben" Amikor a világiakat nemcsak a „heti liturgia résztvevőinek”, hanem a közösségi élet cselekvőinek hívjuk meg, — az igehirdetésben, egyéni vagy csoportos beszélgetésekben mindenekelőtt olyan egyházképet kell kialakítani bennük, amely feloldhatatlan egységet alkot a látható és a láthatatlan misztérium között. Az élő és közöttünk jelenlévő Krisztus közvetít a kettő között, hogy evangéliumát a jelenben is megvalósítsuk és korunk nemzedéke szár mára érthetővé tegyük. Jól tudjuk, hogy ezeket a törekvéseinket éppen úgy, mint más próbálkozásainkat is az emberi gyöngeségek kísérifc; — de jóakaratunkat a Szentlélek ereje éltetkM oriozinoJiJo' Az egyház Istentől rendelt „intézmény". Ez az intézmény azonban nem a „hivatalok együttesét” jelenti, hanem „az egész látható egyházat, amely az Atya, Fiú, Szentlélekben egyesített nép” (Lumen Gentium, 4.), — Isten népében, a „tisztségviselők a testvérek szolgálatában állnak" (LG 18.) és biztosítják a közösség rendjét. így láthatjuk már körvonalazotton az első keresztényeknél, akik buzgón hallgatják az apostolok tanítását, összegyűlnek az euka- risztiára, imádságra és különféle szolgálatot vállalnak, ihogy „egyek legyenek a testvéri közösségben vállalnak és akarnak megvalósítani. A zsinat utáni törekvések szerves folytatása lege van, ugyanakkor benső egységben él a többi keresztény közösséggel főleg abban, hogy ők Krisztus megváltói halálának és feltámadásának hiteles, illetékes és megbízott tanúi. Suenens bíboros (Une nouvelle Pentecőte, Paris, 1974. —• magyarul is megjelent!) kiemeli, hogy a híveknek —• bármilyen munkát vállaljanak a közösségben, vagy arra megvá150
