Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 2. szám - FIGYELŐ - Fülöp Béla: "Betegségeinket Ő viselte" (Iz 53,4)

„BETEGSÉGEINKET Ö VISELTE” (IZ 53,4)

£/ef és halál tudatosító küszöbe a betegség. Mindannyian megtapasztalhatjuk, Hogy egy nagyobb betegség során mélyebben átéljük és átértékeljük a világhoz fűződő kapcsolatainkat, de nyitottabbak leszünk az örök élet kérdései felé is.

A betegség, mint krízis-szituáció

Betegnek lenni, betegágyba, sőt kórházba kerülni az emberi élet súlyos helyzete. Ez mindannyiunkat fenyeget. Nézzük csak zsúfolt kórházainkat, rendelőintézeteinket, hallgassuk meg a túlterheltségről panaszkodó orvosainkat, üljünk oda betegeink ágya mellé és hallgassuk őket: „Meddig kell még? ..." „hogy tudom ezek után folytatni ..„Mi történik otthon, amig itt vagyok?" vagy „Már nem is annyira rossz...” „Úgy kell venni, ahogy jön!” „Az ember sose veszítse el a reményét, mert különben ...” vagy „Miért pont én?” „Mivel szolgáltam rá erre?" „Hogy hagyhatja ezt az Isten?” — Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel bennük, mert az az érzésük, hogy a betegséggel kiestek az életből. Mintha minden eltűnt volna, ami az eddigi életet kitöltötte. Megtapasztalják saját gyámoltalanságukat, korlátoltságukat és végességüket. Az emberi test, — amely fölött az akarat az egészséges napokban magától értetődően rendelkezett, — nem engedelmeskedik többé. Szembeszálló akadály lesz, amely megbénítja megszokott tevékenységet. Az egészséges ember úgy véli, hogy önhatalmúlag rendelkezik élete, cselekvései felett, és nem nogyon hagyja, hogy mások is beleszóljanak az életebe. A betegség során válik tudatossá benne, hogy rendelkeznek fölötte, hogy kérdezés nélkül olyasmik történnék körülötte és vele, amit nem o választott. Megtapasztalja sorsa kiszolgáltatottságát, amely szabadságát korlátozza és akadályozza. Amíg előbb tudott magán és masokon segíteni, most ó van rautalva mások segítségére. Azelőtt egészségesen részt tu- doti venni a közösség eletében, most tétlenségre és elszigeteltsegre van kárhoztatva. Ilyenkor felvetődik benne a kérdés: Mi az értelme az egesznek?

A beteg közvetlen reakciója a magánynak, a szorongatottságnak, a levertségnek az élménye. Minél súlyosabb betegsege, annál inkább növekszik aggodasa, szorongása is. Felveti magának azt a kérdést is, hogy nem oka-e betegsegenek? laian jobb életvitellel, megfelelőbb magatartással elkerülhette volna azt. Van aki úgy érzi, hogy a sors igazságtalansága, hogy éppen felebaráti szolgálata lett megbetegedésének oka. Ilyen és hasonló tépelodések nem kímélik a hivő embert sem. — A betegség következtében megváltozhat az ember kapcsolata az őt körülvevőkkel, sőt még az Istennel is. Isten-képünket egészséges napjainkban alakítottuk ki. Most ez olyan távolinak, sőt tévesnek tűnik. Új kapcsolatot kell kiépíteni Istennel és környezetünkkel is.

Ezek az utalások máris megértethetik, hogy a betegség az ember számára olyan valósághelyzetet jelent, amely nemcsak testileg, hanem lelki üdvössége szempontjából is különböző kimenetelű lehet. Az új szituáció a beteget döntésre szólítja fel. Es épp az benne az ellentmondásos, hogy olyankor kell állást foglalnia, amikor szellemi-lelki erői megfogyatkoznak, akadályozva vannak. Mégis, ettől az állásfoglalástól függ, hogy milyen jelentőséget kap a betegség életében, hogy a „szerencsétlen helyzet" — „üdvhozó eseménnyé" válik-e számára. A beteg elkedvetlenedhet és belezuhanhat egy mélységes reszignációba. Fellázadhat Isten ellen és hite is válságba kerülhet. Ám felfoghatja helyzetét úgy is, mint Isten felszólítását a mélyebb hitbeli önátadásra, mint felhívást arra, hogy egészen átadja magát Isten akaratának. A kegyelem arra ösztönözheti, hogy kiszolgáltassa magát Isten felfoghatatlan titkának, amely akkor is a szeretet titka, ha az ember még nem tudja jótéteményként felismerni. Az ilyen megadás egyáltalán nem azt kívánja, hogy a beteg adja fel a felépülés vágyát, a meggyógyulni akarást. Ám ezt az óhaját is át kell fogni azon készségének, hogy Isten rendelkezéseit igenelje, bármilyenek is legyenek azok. A betegség — mint a szenvedés általában —, a keresztény ember számára Jézus követésének egyik különleges lehetősége (vő. Mk 8,34), meghívás arra, hogy saját szenvedéseit egyesítse Jézus szenvedéseivel.

Ha a beteg átgondolja ezt a döntési-szituációját, akkor egyre világosabbá lesz számára, hogy ebben az élethelyzetben különleges módon rá van utalva Istenre. A kegyelem lehetővé teszi, hogy áttörje magát az Isten gondviselő jóságába vetett reményteli hithez, és képes legyen Neki igent mondani. — A betegnek azonban nemcsak orvosi és ápolói segítségre van szüksége, hanem a keresztény közösség támogatására is, mely az egyház lelki segítségét közvetíti számára. A keresztény testvér segítsége — legyen hozzátartozó, rokon, barát vagy lelki- pásztor — döntő lehet abban, hogy a beteg a rárótt szenvedést hivő lélekkel viselje.

99