Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc - Nagy József: Homiliavázlatok a 13.. évközi vasárnaptól Nagyboldogasszony ünnepéig
könyvét”. A zsoltóros (69,29) azért kéri, hogy Isten „törölje ki ellenségeit az élet könyvéből és nevüket ne jegyezze be oda.” A Jelenések könyve (3,5) is azzal bátorít, hogy aki győz a kísértések felett, annak nevét Isten nem törli ki az élet könyvéből. Jézus a tanítványokkal közli ezt az örömet. Azokkal, akik vállalkoztak követésére, hittek benne, munkatársai lettek az Isten országának hirdetésében és vállalták a szegények, betegek, elhagyatottak felkarolását. Azóta az üzenet mindenkinek szól, aki így értelmezi vallásosságát. A vallás csak akkor ad segítséget az élethez, ha valóban tudunk örömet meríteni belőle. Meg kell látnunk, hogy Isten minden gyarlóságunk ellenére elkötelezte magát nekünk. Biztosítani akarja üdvösségünket, meg akar jutalmazni fáradozásainkért. Már az a tudat is felemel bennünket, hogy az ő „könyvében” szerepelünk, az ő országának nyilvántartásában van benne a nevünk. Nem vagyunk ismeretlenek, névtelenek, mert valaki számon tart bennünket. Végül még egy szempontot érinthetünk. Amikor Karl Rahner erről a részletről elmélkedik, továbbviszi a gondolatot. A Jelenések könyvében a világtörténelem szerepel úgy mint „hétpecsétes könyv." Tele van csapással, szenvedéssel, megpróbáltatással. De Isten tartja a kezében, a pecséteket csak a Megváltó törheti fel, és a rémségek mellett sok vigasztalás is van benne. Isten örök szeretetének pecsétjével jelöli meg azokat, akiket meghív ebbe a történelembe, és az ő végső győzelme, az ő Igéjének győzelme is biztosítva van. Ha így látjuk életünket és a világ folyását, annak bajai, megpróbáltatásai nem lesznek annyira ridegek, s főleg nem lesznek reménytelenek. Évközi 15. vasárnap (MTörv 30,10—14; Kol 1,15—20; Lk 10,25—37) A szeretet az élet teljessége Jézus hallgatói a törvény vallásából jöttek, azért nem is tudják másként felvetni a kérdést, csak így: Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Valójában azt akarja kérdezni, hogy melyik parancsot kell teljesítenie, és hogyan? Náluk az örök élet még túlságosan a tettek jutalma, Jézus felelete és egész működése után mi keresztények már így tesszük fel a kérdést: Milyennek kell lennem, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus nyilatkozatai valóban az egész emberre vonatkoznak, nemcsak tetteire: Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek . .. Boldogok a szelídek, tisztaszívűek, békességesek, türelmesek, akik az igazságért szenvednek, akik az irgalmasságban a mennyei Atyát utánozzák. Nem kétséges, hogy Jézus a szeretetet tette meg főparancsnak. Ennek gyakorlásához pedig lelkűiét kell, nem pedig a törvény elemzése. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd felvázolja ezt a lelkületet. Szeretet sokféle van. Lehet önző, kivételező, ösztönös, de lehet nagylelkű és egyetemes is. Az isteni parancs ezt az utóbbit kívánja meg. Az ilyen szeretetet csak az tudja gyakorolni, aki előbb ráállt arra a gondolatra, hogy minden ember Isten teremtménye, sőt gyermeke, akivel ő azonosítja magát. Azért amit embertársamnak teszek, az annyi, mint ha Istennek tenném. Korunkban az áldozatos szeretetnek egyik kimagasló képviselője volt Albert Schweizer, aki a fényes karrier ígéretét félredobva elment Afrikába orvosnak, olyan helyre, ahol senki sem törődött a betegekkel. Ez az ember így foglalja össze élettapasztalatát: „Korunkban, amikor az erőszak hazugság mögé rejtőzik, és olyan félelmetesen uralkodik a világon, mint még soha, mégis megmaradok abban a meggyőződésemben, hogy az igazság, a szeretet, a szelídség és a jóság az a hatalom, amely minden felett áll. Ezeké a világ, mert van elég ember, aki magáévá teszi a szeretet parancsát, s aszerint gondolkodik és él (Marék Antal: így élt A. Schweizer, 187.). Évközi 16. vasárnap (Tér 18,1—10a; Kol 1,24—28; Lk 10,38—42) Megdicsőülésünk reménye A tevékeny szeretetet joggal tartjuk a legnagyobb vallásos értéknek. Azért nehézségünk támad, amikor halljuk Krisztus szavát, hogy a tanulni, elmélyülni vágyó Mária a „jobbik részt" választotta. A nehézséget ugyan el lehet oszlatni azzal, hogy Krisztus személyes jelenléte és megnyilatkozása olyan egyszeri esemény, amelyért félre kell tenni mindent, de ez még a szavak mögött rejlő titkot nem tárja fel. Az evangélium szövege egyetemes kinyilatkoztatást akar adni. A szentlecke utalása éppen erre a titokra mutat rá: Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye. Ahhoz, hogy keresztények legyünk; ahhoz, hogy a tevékeny szeretetet gyakoroljuk, először be kell fogadni Krisztust. Márta csak mint embert, mint vendéget tekintette őt, Mária ellenben meglátta benne a prófétát, az Isten küldöttét, a Megváltót. 92
