Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Egységes hit és sokrétű teológia
új filozófiai meglátások esetleg a hit misztériumát is új színben mutatják be, illetőleg közelebb hozzák a mai gondolkodáshoz. Teilhard de Chardin a fejlődéselmélet és a teológia szintézisére tesz kísérletet, de még filozófiai alapon. A rövid visszapillantás is megmutatja, hogy az egyházban soha nem is volt igazi teológiai monolitizmus. Még XII. Piusz idejében sem, jóllehet például a Humani generis encik- lika és a számos kérdésben kiadott nyilatkozat ezt a benyomást kelti. Az előbb vázolt útkeresés azonban éppen az ő idejére esik. Az egyház életében mindig voltak belső szellemi feszültségek és mindig tudták azt is, hogy a hit több, mint amit a teológia fogalmakba önthet. Új meglátások és követelmények A 2. Vatikáni zsinatot sok szempont szerint lehet megítélni. Talán a legátfogóbb megjegyzés az, ha megállapítjuk, hogy ott az egyház különösen ráeszmélt egyetemességére. Nemcsak földrajzilag egyetemes, hanem ha a missziós küldetését komolyan veszi, akkor minden korban tekintettel kell lennie az életstílus különbségére is. Az egyes népeknél és egyes életformák között mások a gondolkodási modellek, más a szellemi horizont, másképpen ítélik meg azt is, hogy mi az élet követelménye és mi nem. Ezek az adottságok viszont a hitnek és a teológiai gondolkodásnak is az előfeltételei, s nem lehet őket uniformizálni. Amint láttuk, a múltban is voltak teológiai különbségek, iskolai irányzatok és szellemi áramlatok. De a vallási horizont, a terminológia, a kérdésfelvetés, a fogaimi rendszer nagyjából ugyanaz maradt keleten és nyugaton. Az egyes irányzatok ismerték egymás kiindulását, állásfoglalását és célját. Hogy mégsem törekedtek egységre, annak az oka többféle volt. így pl. vagy egy-egy tekintélyhez való hagyományos ragaszkodás, vagy érzelmi feszültség, vagy szakadási szándék. Rahner szavával élve azonban a régi mennyiségi különbségekkel szemben napjainkban minőségi ugrást látunk. Ma másfajta többrétűségről van szó, mint régen, s valójában most ezt nevezzük teológiai pluralizmusnak. A teológiában rengeteg történeti anyag halmozódott fel. — A teológia egyes ágainak módszere a tudományos fejlődés következtében annyira eltérő, hogy egyetlen teológus nem is alkalmazhatja azt átfogóan. A kifejtésnél és értelmezésnél felhasznált filozófia maga is pluralisztikus lett. Ma már a filozófia egyedül nem is látszik elégségesnek a valóság alapjainak a magyarázatához. A szaktudományok mély összefüggéseket tárnak fel, s igénylik, hogy a reális világ értelmezésénél szóhoz jussanak. Különösen áll ez az elméleti fizikáról, az antropológiáról, a lélektanról és a szociológiáról. A teológiának tehát ezekkel is párbeszédet kell folytatnia és eredményeikre tekintettel kell lennie, Végül a teológusnak meg kell látnia, hogy más keresztény egyházakban milyen mérveket ölt a bibliai és a történeti kutatás vagy milyen sikerrel alkalmaznak új filozófiai szempontokat. A teológia csak úgy szolgálja az egyház missziós küldetését, ha állandóan birkózik a dinamikus élettel. Ma már jól látjuk, hogy egy-egy ország vagy földrész élete sem maradhat zárt és hagyományos. A kommunikációs eszközök színre viszik mindenütt az egész emberiség szellemi javait. Ezért volt szükség az egyházban is az „ablakok kinyitására". A hagyományos kereteket maga az élet rontotta le, ezért állandóan új módszerekre, meglátásokra van szükség, ha az örök igazságokat úgy akarjuk bemutatni, mint minden kor emberének legbensőbb igényét. Ez a törekvés egyúttal már a teológia mítosztalanítása is. A hirdetett igazságokat hitelképessé, elfogadhatóvá kell tenni, s ettől a feladattól a „kereszt botránya" sem ment fel. A kereszt botrányának csak azt mondhatjuk, ami misztériumjellege miatt valóban az, nem pedig azt, amit emberi kényelem vagy egyoldalúság miatt ilyenné tettünk. A teológia mindig az egész embernek az Istenhez való viszonyát kell, hogy tárgyalja, mégpedig úgy, ahogy azt a kinyilatkoztatás tartalmazza. Ezen belül természetesen kell, hogy antropológiai színezete legyen, vagyis az embert ne elvontan, hanem konkrét földi élete és örök célja szerint nézze. Ebben a nagy összefüggésben a kor és a hely szükségletei is megfelelő megvilágítást kapnak. A teológia korszerűsége érdekében szükség van a szabad kutatás lehetőségére és a vélemények megvitatására. De azt is hangoztatjuk, hogy a teológia kiindulása mindig a Szentírás és az egyház hitbeli meggyőződése, amely a tanítóhivatalhoz van kötve. A változatosság és a gazdagság azonban nem vezethet anarchiához. Az egyes népek és nyelvcsoportok teológiái különbözhetnek egymástól terminológiában, a gondolkodás stílusában, az érdeklődés adagolásában, de a közös hitet mindegyiknek védelmeznie kell, sőt meg kell fogalmaznia a viszonyát a közös hitvalláshoz, a tanítóhivatalhoz és a kultusz formáihoz. Az egyházi élet egysége is megköveteli, hogy a teológiai irányok állandó kapcsolatban maradjanak egymással. Ma már ilyen állandó kicserélődés megfigyelhető a világi szellemi irányzatok és tudományágak között is. 83
