Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 4. szám - FIGYELŐ - Úton a fény felé

mítsa a költségeket, hogy van-e, amiből elkészítse?" (Lk 14,28) — Jézus ezt a hit kockázatának kérdésére mondja. A tanítványokra ez áll: „mindenüket elhagyva a nyomába szegődtek" (Lk 5,11). Ez után az első lépés után új dolgokat tapasztaltak meg Urukkal. Mindig új vonásait ismerték fel az Istennek az Orral való találkozás során. A hit útján ma sem lehet minden állomást gondolati módon előre venni. Ezt az utat lépésről lépésre végig kell járni. Sok minden csak akkor tűnik értelmesnek, ha visszatekintünk rá. Csak ezután tudom felismerni, hogy az Isten vezetett (2Móz 33,23; Jn 13,7).

A hit útja mindig új nehézségeket rejt, amint ez minden élettel együttjár. A fölfelé vezető út fáradsága hozzátartozik a követéshez. Paul Schütz, keresztény kortársunk, így fejezte ki ezt egy képben: „A Biblia nem olyan, mint egy park, amelyben vasárnap délelőttönként kényelmes utakon sétál egyet az ember. A megismerés meredek útja az, melyet minden nemzedéknek újra erőfeszítéssel be kell járni.” — Ez a kép szépen megfogalmazza a feladatokat, amelyekkel meg kell birkóznia annak, aki meg akarja tanulni a hitet. Lesz, amikor meglátja a megismerés e „meredek útjának" fönségét, amely nagyszerűségével lenyűgözi őt. Ez az a magatartás, amelyet a legjobban a számunkra ódivatúan csengő „alázatosság” szóval lehet leírni. Máskor meg nem szabad, hogy a hit tanulója szégyellje a fáradságot, amivel együttjár egy hegy megmászása.

A hitet csak olyan emberek fogják megismerni, akik nem szégyellik a fáradságot, hogy a hit gondolatait komolyan vegyék az életükben. A legnagyobb értékek a legnagyobb bevetést igénylik. Az igazi szeretet férj és feleség között egy egész élet erőfeszítését kívánja. Kisebb ára nincs. Aki „meg akarja tanulni" a hitet, tisztán kell hogy lássa azt a tényt, amit az ősegyház korában a keresztségre jelentkezőnek a keresztelés előtt figyelmeztetésként mondtak: „Gondold meg, az életedbe kerül.”

Végül azonban a „megismerés meredek útjának" képe rámutat értelmünknek és hitbeli megtapasztalásunknak korlátozottságára is. Aki egy hegycsúcs megmászására indul, még nem „ismeri” azt. Csupán egy részletét látta még. Más hegymászók mást láttak, mást figyeltek meg. Ismét másoknak más volt fontos. A különböző hegymászók beszámolóiból kibontakozik egy sejtés: milyen hatalmas a hegy. De csak azok előtt nyílik meg, akik készek, hogy hallgassanak a többi hegymászó beszámolóira és tapasztalataira. Amint az első keresztények nem csak Márk evangéliumára hallgattak, hanem Máté, Lukács és János evangélistát is szóhoz engedték, amint nem csak egyetlen apostol

szavaira hallgattak, úgy a hit tanulója ma sem hagyatkozhat csupán önmagára és nem követhet egyetlen tanítót, hanem Krisztus közösségének sokféleségébe tartozik bele. A hit tanulója — s ugyan ki nem az! — a közösségbe tartozik! Hogy a hit a helyes út, csak az előtt tárul fel, aki ezt az utat járja.

Tudás — a hit akadálya?

A kételkedésnek a jelenben fontos formája — és ezzel együtt a hitre való képtelenség az embernek a tudományokban való bizalma. Tudni: biztos, kétségbevonhatatlan birtoklás. Tudom, hogy kétszer kettő — négy! Ez a tudás módszere szerint (matematikailag) biztosított, kényszerítő ereje van értelmünkre, és mindenki újra végigjárhatja. Ezáltal teljesül a tudományosság három föltétele. A hit ezzel szemben nyilvánvalóan sokkal kevésbé biztosított birtoklás. Szembeállíthatja valaki matematikai tudásunkkal: „Tudom, hogy Megváltóm él!" Azt fogják mondani neki: Ez nem tudás, hanem csupán hit, amely a tudományosság szoros követelményeinek nem felel meg: nem rendelkezik kényszerítő erővel az értelemre (mert egyáltalán nem lehetetlen kétségbe vonni), módszeresen nincs biztosítva (mert nincs egyértelmű út, amely bizonyossággal elvezet ehhez az ismerethez), és mindenki nem járhatja újra végig (amint a sok hitetlen bizonyítja is ezt).

A „hinni” szónak sokféle jelentése van. A mindennapos használatban annyit tesz, mint vélni, állítani, nem pontosan tudni, remélni .. . De valami egészen mást is jelenthet. Például ebben a fordulatban: Hiszek benned, annyit jelent, hogy igazodom hozzád, szeretlek, bízom benned, elfogadlak, amilyen vagy. — Elfogadjuk, igeneljük a másikat, gyengeségeivel együtt is. Ez a bizalom a másik emberben, ez a bizonyosság a szoretetbcl fakad. Ez az alapja, nem pedig valamiféle tudás a származása, tulajdonságai, stb. felől.

Amit itt az emberi kapcsolatok területén mondhatunk, annak megvan a megfelelője az embernek Istenhez való viszonyában. Amikor egy keresztény ember azt mondja: Hiszem a föltámadást és az örök életet, nem azt gondolja, hogy: „Azt állítom (és remélem), hogy Péternek igaza volt, amikor az ősegyháznak azt jelentette, hogy Krisztus sírja húsvétvasárnap üres volt.” Hanem azt gondolja: „Életem számára kötelező erejűnek ismerem el, hogy Krisztus föltámadása igazság a világ számára, és remény a magam számára, és elkötelezem magamat ezért a reményért, hogy ez a magam és mások számára igazsággá és valósággá váljék!"

A világban mindenütt, ahol a szeretet uralkodik, a hitnek ez a formája, a szemé236