Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: "Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8)

abból táplálkozott, hogy a hitben megélt és megtapasztalt igazságot hirdetnek, s Jézus, az Űr küldi őket. De milyen konkrét kép lebegett előttük a kereszténység jövőjét illetően? Ök a zsidó vallási környezetből jöttek, de nem vették át annak elképzeléseit, amelyeket főleg az úgynevezett apokrif iratokból ismerünk. Ezek szerint a Messiás a mózesi törvény uralmát biztosítja a pogányok felett is, és Isten országa valamilyen örökké tartó földi boldogság lesz. Az apostolok igehirdetésében az evangélium csak eszköz arra, hogy az emberek a hit és a szeretet követelményeitől áthatva készüljenek Krisztus második eljövetelére. Amikor eljön, a holtak feltámadnak, az élők magukra öltik az örök állapotot, az igazak otthonra találnak az Atya házában, a kárhozottak mindent elveszítenek. Krisztus közeli eljövetelének várása beleillett az ő világképükbe. A térről és az időről olyan elképzelésük volt, amilyen az akkori embernek lehetett. Földrajzilag a világ a Római birodalom volt, a maga hellenista kultúrájával és a határain lakó barbár törzsekkel. Ezt a világot néhány évtized alatt be lehetett járni, s így nagyjából mindenki tudomást szerezhetett az evangéliumról. Világképükből hiányzott a fejlődés jelensége. Amikor az életforma évszázadokon át alig változott, akkor senki sem tudhatta, hogy milyen technikai és kulturális lehetőségek állanak az ember előtt, s hogy ezek a lehetőségek adva voltak a teremtéssel.

Az apostolok azonban ebben a szűk világképben sem gondolták, hogy a kereszténység teljesen áthatja az emberiséget. Jézus nem akkor jön el, amikor már mindenki az Ö tanítványa lesz, és meghódol előtte. Az egyéni állásfoglalás különbözősége megmarad, ezért ha ketten alusznak egy ágyban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják, ha két asszony őröl a malomban, hasonló sorsra jutnak (Lk 17,34). Ebben az összefüggésben olvassuk Jézus megjegyzését, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön (Lk 18,8). Ha lesz kit fölvenni, akkor bizonyára talál, de az összkép mégsem fogja az általános hitet tükrözni. A Noéra és kortársaira, illetve Látra és Szodomára való hivatkozás még komo- rabbá teszi a képet. A hívők ott kis csoportot alkottak a hitetlenek közösségében.

A szentírási összefüggés

A kijelentés minden bizonnyal magától Krisztustól származik, s nem úgy kell olvasni, mint az apostoli egyház interpretációját. Ha az apostolok Jézust Isten Fiának, Megváltónak nevezték, akit az Atya véglegesen felmagasztalt, akkor őt nem mutatták volna be olyan képben, amely művének csődjét ábrázolja. De Jézus szavaiban meglátták az üdvrend misztériumát, azért hivatkoztak rá, s nem tévesztették össze a földi egyházat az üdvösség állapotával.

Az apostolok vállalták a küldetést és azon voltak, hogy Jézus minél több hitet találjon, amikor eljön. A megtérteket pedig arra buzdították, hogy tartsanak ki a jóban, mert csak így állhatnak feddhetetlenül az Úr elé. Semmi jel nem árulja el, hogy az apostolok saját működésüket reménytelennek tartották volna, mint ahogy Jézus működése sem volt eredménytelen, bár külsőleg csőddel végződött. Meg voltak győződve, hogy a hit terjedése az Atya gondviselésének a műve. Az Atya pedig a jövendölésekhez híven megdicsőíti a Fiút azzal, hogy mindent „zsámolyul helyez lába alá” (Zsolt 110,2), s az ő fősége alatt végül is „összefoglal mindent, ami a mennyben és a földön van" (Ef 1,10). Lukács az Apostolok Cselekedeteiben ismételten említi, hogy Pál beszédeire csak azok hittek, akiket „Isten meghívott", vagy akiknek a „szívét megérintette". Jézus már előbb felvilágosította övéit, hogy az ítéleten együtt lesznek a jók és a rosszak. A királyi lakomáról és a tíz leányról szóló példabeszéd is jelzi, hogy a megtérés és a készenlét nem lesz általános. Néha az a benyomásunk, mintha csak kis csoport megtérésére számítottak volna, ahogy ezt a Noé és Lót családjának említése mutatja. Az elzárkózó szektás lelkűiét mégis távol állt az apostoli egyháztól. Ök tudják, hogy Krisztus öröksége az egész világ, s ha a zsidó nép nagy része vissza is utasította az evangéliumot, egyszer majd ők is áldottnak mondják azt, aki az Úr nevében jön (Mt 23,39; Róm 11,26).

Ezeknek előrebocsátásával kell értelmezni a címben szereplő kijelentést. Az összefüggés a következő: A farizeusok megkérdezik, hogy mikor jön el az Isten országa. Ök természetesen saját nézetük szerint teszik fel a kérdést; Mikor nyilatkoztatja ki magát a Messiás, aki szabadulást hoz Izraelnek, s milyen jelek igazolják érkezését? Jézus az ország szellemi természetére hivatkozik. Az Isten országa nem látványossággal jön el, az bennetek van, vagy úgy is lehet a szöveget fordítani, hogy köztetek van. Már megvalósul azokban, akik hisznek és teljesítik Isten akaratát. Utána Jézus beszél az Emberfia eljöveteléről. Az eljövetel kifejezés nem mindig egyértelmű. Mt 16,26-ban például azt olvassuk, hogy „az itt állók közül egyesek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában". Itt az eljövetel nyilvánvalóan a feltámadást és az evangélium hirdetését jelenti, amely országának látható terjesztése. A jelen esetben (Lk 18,8) azonban az ösz211