Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: A keresztény hit új politikai dimenziói
nyelvi és társadalmi közölhetőségében mégsem csupán az „emberi problémák megoldását” adja, mert nem „hiánypótló az emberi gépezetben". Ő mindig az a Másvalaki marad, aki magát kegyelemként ajándékozza nekünk. „Az ember Jézusban az embernek önmaga iránt feltett kérdése és az erre adandó emberi válasza isteni válasszá lett: Jézus az Isten Fia, aki önmaga lett emberi fogalmakban kifejezett kérdés-felelet megtestesült korrelációja” (i. m. 109. o.). „Az ember tehát olyan lény, aki minden szinten és egész történelmi létezésében vallásos mélységű dimenzióval rendelkezik. Minden emberi értelmezés, az ember minden viszonylagossága egy abszolút Relációból veszi eredetét, amely mindent átölel, és arra ösztönöz minket, hogy keressük a megoldásokat, de ugyanakkor megadja a biztosítékot arra, hogy keresésünk . .. ebben a világban nem lehet értelmetlen, még akkor sem, ha fokozatosan beleolvad a misztériumba” (E. Schillebeeckx: Intelligence de la fői et inteprétation de sói, Théo- logie d’aujourd'hui et de demain, Paris, 1967, 127—128). így lesz Schillebeeckx felfogásában Isten az egyéni és a közösségi emberi történésnek végső horizontja. — Még számos kérdés merülhet fel Isten-hitünk politikai távlataiban. Például: Hogyan akarjuk megtérésünket végrehajtani? Hogyan tudunk úgy imádkozni, elmélkedni, hogy egyszerre legyen Isten-élményünk és közéleti élményünk? Milyen közösségi vonatkozása van egy helyesen értelmezett hittény megvalósításának? Hogyan viszonylik egymáshoz a keresztény szeretet és a társadalmi igazságosság? Hogyan lesz a mi keresztény életünk világközösségben is „létjogosult” anélkül, hogy elhagyná a hitvallás ősi forrását? Ebből az áttekintésből és a feltoluló kérdésekből látható, hogy még nagy fejlődés előtt áll az „új politikai teológia”, — hosszú utat kell megtennie, hogy valóban hitelesen, közérthetően és eredményesen közvetíthesse a világnak a krisztusi nagykorúság igazi gyümölcseit. Atombomba vagy embertársi szeretet? Raoul Follereau, a leprások apostola versének alapgondolata, hogy ma csak kettő között lehet választani. Kain még csak Ábelt ölhette meg, de ma egy ember „őrült tréfája” elegendő ahhoz, hogy kiirtsa az egész emberiséget. Isten megengedte nekünk, hogy felismerjük az atom titkát és energiáit felhasználhassuk, [gy az atomkorszakkal végétért az az idő, amelyben ki ki a maga életét éli. Csak egyféle sikeres háború lehetséges: Az embertársi szeretet harca az atombomba ellen! Csak a felebaráti szeretet képes kioltani az atombomba-méretű gyűlöletet az emberi szívekből. Az atombomba bizonyos szempontból hasonlít az embertársi szeretethez: Az egyik atom szétrombolja a másikat. Aki ledob egy atombombát, az nem ismerheti az áldozatok számát. Az igazi testvériség gesztusa viszont örömet terjeszt. Ez az öröm mindig újabb öröm forrása lesz és így megindul a szeretetnek, az örömnek végeláthatatlan „láncreakciója”. Aki jót tesz, az nincs is mindig tudatában annak, hogy milyen hord- ereje van a jónak! A halál lánca vagy a szeretet köteléke? E kettő között kell választanunk azonnal és mindörökre! Valaki ezt már megmondta nekünk kétezer évvel ezelőtt, és ezért keresztrefeszítették. Ezt hirdették tanítványai is, de azokat is megölték. Mégsem tudták elfojtani az isteni szót: Szeressétek egymást! A kereszténység a tele baráti szeretet forradalma I A felebaráti szeretet életünk fényessége, nem pedig alamizsna. Az embertársi szeretet nem pénz, hanem szerető cselekvés, önátadás, ami felemel, átragyogja erőfeszítéseinket és lemondásainkat. Az embertársi szeretet minden öröm forrása! Nem ismer osztályt, rangot, fajt, nem ismer határokat, nem engedi meg a pusztító háborút. A szeretet erősebb, mint a halál! Isten szeretet-parancsa az örökkévalóságnak visszfénye! — Láttam egy víziót: Egy ember megjelent Isten ítélete előtt és így szólt: „Istenem én megtartottam törvényedet, semmi becstelent, rosszat nem tettem, kezeim tiszták!" — „Kétségtelenül — válaszolta az Úr — de üresek!” Meg kell tanulnunk másokért élni. Tudnunk kell másokra is gondolnunk, nemcsak önmagunkra. Amíg eszünk, alszunk, — az alatt emberek milliói, akik Krisztusban testvéreink, — éheznek, fáznak és nincs tető a fejük felett. Ha képesek leszünk megérteni mások nyomorát, majd csak akkor nevezhetjük magunkat igazán embereknek. Az igaz, hogy nem tudunk mindent megtenni, de valamit mindenki tehet. Ha mindenki megtenné, ami tőle telik, akkor már sokakat megmenthetnénk. Példánkat mások is követnék és a végtelen szeretetkötelék átfonná az egész földet. — Amíg van a földön éhező, fázó, üldözött, kizsákmányolt ember, addig még nem teljesítettük Krisztus parancsát. Most tehát megkezdődött az emberiség utolsó nagy harca, amelynek győzelme biztos: A felebaráti szeretet harca, amely megmenti a világot! 148
