Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Az evangéliumi erkölcs társadalmi vonatkozásai
és Augustus alatt), de ezzel nem oldódott fel teljesen az a feszültség, mely a Tóra alapján álló vallási erkölcs és a római birodalom törvényei között jelentkezett. Közös vonásként lehet viszont elkönyvelni az ó- és újszövetség erkölcsi szemlélete között azt, hogy mindkettőben a létezés üdvösségtörténeti módja az uralkodó szempont. Az ószövetség erkölcsi tudata az egy igaz Istennel, Jahvéval való szövetségkötésre épül. Az alapvető eszme az, hogy Jahve abszolút Űr; ő a szövetség Istene, aki az ígéret jegyében kiválasztotta népét egy üdvösségtörténeti küldetés beteljesítésére (ígéret földje, Messiás eljövetele).-' Ez a tudat, illetve hit az az egzisztenciális tényező, amely a választott nép „megmaradását" biztosítja8. Ebből következnek aztán a választott nép részéről azok az erkölcsi kötelezettségek, amelyek ehhez a szövetséghez való hűséget a cselekvésben is kifejezésre juttatják. Ezeket az erkölcsi szabályokat foglalja magában a Tóra, a választott nép „társadalmi" törvényeivel teljesen egybeszövődve (legrövidebb formulája a tízparancsolat). A mózesi törvényekben világosan felismerhető ez a sajátos azonosulás. A Második Törvénykönyvben például ez olvasható: „Minden hetedik évben adj haladékot... a hitelező engedje el a kölcsönt, amit embertársának (itt hittestvérének) adott..., ha az Úr tiszteletére kihirdetik a haladékot".7 Az újszövetségben a létezés módja még határozottabban megelőzi az erkölcsi cselekvést. A „szövetség” szó nem is fejezi már ki azt a bensőséges kapcsolatot, amely Krisztusban és Krisztus által létrejön Isten és ember között. Krisztus által a hivő ember valamiképpen az isteni természet részesévé válik. Isten gyermekévé lesz és ezzel „új emberré". Az erkölcsi utalások olykor szinte hevenyészettnek tűnnek a Krisztusban megújult egzisztencia élőlényében. Az evangéliumi erkölcs Pál apostolnál különösképpen tükrözi ezt a sajátosan egzisztenciális jelleget. Az Efezusiakhoz írt levélben azt olvassuk: „Éljetek méltóan ahhoz a hivatáshoz, amelynek részesei lettetek" (t. i. Krisztusban)8. Az evangéliumi erkölcs jellege Az evangéliumi erkölcs fogalmán természetszerűleg nem csupán János és a szinoptikusok tanítását értjük. Az evangéliumi erkölcs igazi lényege mégis a hegyi-beszédben körvonalazódik legsajátosabban. Abban nyerj megalapozását „Krisztus törvénye", melyről Pál apostol beszél, s amely az erkölcsteológia jelenlegi megújulásának is fő ihletője. Krisztus törvénye pedig — mint arra már utaltunk — elsősorban és lényege szerint nem erkölcsi előírások gyűjteménye, hanem az örömhír közzététele'J. Hazai teológiai irodalmunkban Nyíri Tamás adja meg ennek részletesebb és meggyőző értelmezését a hegyi-beszéddel kapcsolatban, G. Bornkamm és J. Jeremias nyomán10. Ma tehát ebben a kérdésben hermeneuti- kailag már tisztábban látunk. Krisztus küldetése nem az, hogy erkölcsi szabályokat adjon, bár Tirlling „új Tórának" nevezi a hegyi-beszédet. Krisztus nem erkölcstanító. Nem „új Szókratész", ahogy egyesek beállítják. Nem is önkritikát gyakorló, megtérő farizeus, aki könnyít a megvalósíthatarlanságig szaporított erkölcsi előírásokon, még ha kijelenti is, hogy az ő igája „édes”. A hegyi-beszéd pedig akkor sem „erkölcsi kódex", ha struktúrálisan vizsgálva - szemben a pali levelekkel — többségben vannak benne az erkölcsi vonatkozások11. Kiindulása Isten országának örömhíre, melynek stílusa a nyolc boldogságban körvonalazódik. Visszatérő motívuma pedig az, hogy Isten a mi Atyánk és Gondviselőnk, akinek hitében fölszabadul az emberi egzisztencia a félelem és aggódás hatalma alól, és akinek szereteíében az emberi kapcsolatok új távlata nyílik meg számunkra. Isten országában az emberek egy hatalmas családdá lesznek, ahol testvérek vannak Krisztus világosságában, nem pedig „idegenek az éjszakában." Ez a kiélezettnek tűnő értelmezés -azonban egyáltalán nem akarja elsikkasztani az evangéliumi erkölcsöt, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztény létezésmód megelőzi és megalapozza a keresztény cselekvést. Mik tehát a legsajátosabb jellemzői Krisztus törvényének? Melyek azok a vonások, azok a stílusjegyek, amelyekhez a mai katolikus erkölcsteológia és a keresztény élet is igazodni kíván — társadalmi vonatkozásaiban is —, különösképpen megújulásának jelen periódusában? 1. Alapvetően jellemzi Krisztus törvényét s vele az evangéliumi erkölcsöt is a teljesség. Ennek forrása nyilván Krisztus „teljessége”, amelyből „mindnyájan merítünk”12. Megnyilatkozik ez abban, hogy Isten Krisztus által minden embert hív az üdvösségre (amint arra már az Ábrahámnak tett ígéret céloz). A hivatalosak csak a példabeszédben vannak „sokan", a példabeszéd értelme szerint a hívás mindenkire vonatkozik13. Megnyilatkozik a teljesség a meghívottakat illetően is. A megtérés, a metanoia az ember teljes odafordulását kívánja Istenhez. Az evangéliumi erkölcs rendkívüli hatását többen ebben a megalkuvást nem ismerő radikalizmusban látják11. Amikor Jézus a „szívet" említi, ez a szó is a személy tel4
