Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - FIGYELŐ - Szántó Konrád: A hit egysége és a teológiai pluralizmus az utóbbi évek pápai megnyilatkozásaiban
a pápa tévedhetetlenségét az egyetemes kereszténység meginoghatatlanságával pótolta volna. (Az első Vatikáni zsinat századik évfordulójának ünnepségére, 1969.) A dogmák alapértelme, alapmondanivalója nem változhat. A dogmáknak ezt a szilárd és döntő alapelemét Yves Congar hitértelemnek nevezi és olyan szerepet tulajdonít neki, mint az élő szervezet esetében a genetikus információnak.' Mivel a dogmák alapértelme nem változik, a dogma aktualitása, időszerűsége sem. — Ami a dogmák időszerűségét illeti, mivel azok külső kifejlődésében emberi és történelmi tényezők is szerepeltek, maradandó, örök időszerűségükön kívül időhözkötött aktualitásukról is lehet beszélni. Mivel minden dogma egy meghatározott történelmi helyzetben fogalmazódott meg, abban az értelemben szó lehet egy dogma aktualitásának megszűnéséről, amennyiben megváltoztak azok a történelmi, gazdasági, kulturális stb. körülmények, szükségszerűségek (pl. eretnekség), amelyek égetően követelővé tették egy-egy dogmának abban az időben történő kimondását. Ilyen beállításban szemlélve az 1. Vatikáni zsinat dogmáit, azok mind a kétfajta, a maradandó és az időhözkötött aktualitással is rendelkeznek, mert a mai ember számára is van nagyon is időszerű mondanivalójuk. (Az 1. Vatikáni zsinat időszerűsége, pápai kihallgatáson elmondott beszéd, 1969.) Mint láttuk, a pápai dokumentumok igen gondosan kifejtették a hitigazsáqok változatlanságáról vallott egyházi tanítást, Kérdés, hogy ezek utón milyen vonalon marad hely a pluralisztikus elképzelések számára? — A hitigazságok közvetítése, megmagyarázása terén. 4. A hitüzenet közvetítésében és előadásában minél szélesebb körben tehet, sőt kell is a mai időkhöz alkalmazkodni. — Az örök igazságokat igen sok oldalról lehet megközelíteni, sokféle megvilágításba állítani, azokon újabb és újabb szemoontokat lehet észrevenni. Érthető, hogy XXIII. János pápa már a 2. Vatikáni zsinat megnyitásakor mondott beszédében hangoztatta a korszerű igehirdetési módozatok megtalálásának szükségességét. Hasonló szellemben szorgalmazta VI. Pál pápa is, hogy a lelkipásztorok és teológusok a maradandó igazságokat az újszerű beállítás köntösébe öltöztessék, azokat a mai ember gondolatvilágához alkalmazva igyekezzenek megmagyarázni. — A pásztoroknak mindig az volt a feladatuk, hogy a kor követelményeinek megfelelő módon hirdessék az egész hitet, amelynek közlése során nemcsak a továbbítandó anyagra kell tekintettel lenniük, hanem azokra is, akikhez az üzenet szól (VI. Pál „Quinque iám anni" apostoli levele, 1970; továbbá: „Hűség az üdvösségüzenethez és alkalmazkodás a mai gondolkodásmódhoz, 1968. ). A Szentatya ugyanakkor, amikor különböző megnyilatkozásaiban buzdította az illetékeseket a hit-magyarázat korszerűsítésére, egyéb fontos mozzanatokra is felhívta a figyelmet. így a hitigazságok lényegi igazságtartalmának megőrzésére, nehogy a szó, amely a hitet kifejezi, a hit lényeges igazságtartalmát elárulja (.,A pluralizmus", — zarándokokhoz intézett beszéd, 1969.). Ezen kívül figyelmeztetett az alkalmazkodás terén fenyegető veszélyekre (Pl. önkényes válogatás a hitigazságok között, az új kifejezések keresése során az igazságnak és a tanítás folytonosságának szem elől tévesztése stb.), és vázolta azokat az eszközöket (pl. az egyházi tanítóhivatal iránti hűség, feltétlen tisztelet a kinyilatkoztatási üzenet érintetlensége iránt, stb.), amelyek segítségével a veszélyeket el lehet kerülni. Végül a teológusok munkájának értékeléséről sem feledkezett meg a Szentatya. 1969. május 14-én egy teolóqus-bizottság fogadásakor mondott beszédében és a „Quinque iám anni" apostoli levelében elismerte a teológusok és exegéták igen fontos szerepét, amelyet a kinyilatkoztatás mérhetetlen gazdagságának kutatásában betöltenek, és buzdította őket, hogy véqezzék munkájukat az egyház töretlen hagyománya szerint. Nagy vonásokban ezek az 1962—1972 közötti pápai dokumentumok főbb mondanivalói. Ezekből az tűnik ki, hogy Róma a tanbeli pluralizmus kérdésben a legfontosabb szempontnak a hiteaység megóvását tekinti. Ennek érdekében azt a körültekintő magatartást véli a legcélravezetőbbnek, amely megkérdőjelez minden kezdeményezést, mely veszélyt jelenthet a hitigazságok változatlanságára. Jegyzetek: 1 Declaratio; De educatione Christiana, nr. 6. —• 2. Mgr. Philippe Del- haye: Einheit des Glaubens und theologischer Pluralismus im Licht der Dokumente des römischen Lehramts im letzten Jahrzehnt (1962—1972), Internationale Theologenkommission; Die Einheit des Glaubens und der Pluralismus, Johannes VI. Einsiedeln, 1973. 139—165. p. — 3. René Laurentin: Das Petrus-Fundament in der gegenwärtigen Unsicherheit. Concilium, März 1973. 217. p. — 4. Johannes Feiner und Magnus Löhrer: Mysterium Salutis, Benzinger VI. Einsiedeln, 1965. Band I. 731—32. p. — 5. Erklärung der Kardinalskommission über den „Neuen Katechismus" („De nieuwe Katechismus") den 15. Oktober 1968. A szöveg a Holland Katekizmus 1972-es német kiadásának kiegészítő részében: Ergänzung zur Glaubensverkündigung für Erwachsene, Herder VI. Frei105
