Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sólymos Szilveszter: A sokszínű liturgia
A liturgia sokféleségének a megtestesülésből és az egyháztanból vett megalapozása. Ha a liturgiában a pluralizmus teológiai megalapozását keressük, a liturgia alaptermészetéből és a 2. Vatikánumon kialakult új szemléletéből kell kiindulnunk. A liturgia eszerint elsősorban nem az egyház hivatalos istentisztelete — ahogy azt eddig emlegettük —, hanem sokkal inkább Jézus Krisztus papi művének, a krisztusi misztériumnak állandó jelenléte, alkalmazása, megélése (Liturgikus Konstitúció 7. — ezentúl LK). Az egyház elválaszthatatlan Jézus Krisztustól; a krisztusi misztérium az egyházban valósul meg, épül ki. Ahogy Krisztus isteni mivoltával beletestesült ebbe a világba és lett számunkra önmagában egyszerre az Istent és az embert bemutató, láthatatlan és látható valaki, hasonlóan áll ez az egyházra, következésképp a liturgiára is. A liturgiában isteni és emberi elemek együtt találhatók meg. A liturgia változhatóságának modellje tehát a megtestesülés és az egyház misztériuma. így ismerhető fel benne egyszerre és együtt a változatlanság, a tradíció vonása, és ugyanakkor az emberi arculat változandósága, a fejlődés igénye. Jézus Krisztus nemcsak az egykori zsidó környezet, a görög-római kultúrvilág számára testesül meg, nemcsak azokhoz alkalmazta a jóhír meghirdetését, hanem azt minden kor minden embere számára hozta meg. Ha a liturgia az egyházban Jézus Krisztus üdvöthozó találkozása az emberrel, akkor ez a találkozás mindig a konkrét ember történeti, pszichológiai, szociológiai vonásait kell, hogy tükrözze. A 2. Vatikánum egvháztanának az is egyik sajátos vonása, hogy az egyházfogalom elsősorban a helyi egyházban konkretizálódik, nem pedig az elvontnak tűnő összegyházban. A helyi eavház nem csupán az egyetemes egyház filiáléja, hanem a közösség, a meghívónak gyülekezete, melyben az „egyház” konkrétan testet ölt. Igazában ebben tapasz- ‘al'ák meg a hívek, hogy mi az egyházi közösség; ezen lehet és kell mintegy begyakorolniuk az összeayház tudatát. A helyi egyház tehát nagyon is konkrét és teljes értékű egyház; következésképpen liturgiája is több kell hogy legyen, mint az összegyház szükségszerűen mindig kissé elvont, nem konkretizált liturgiája. A liturgiában tehát elvileg megala- oozott bizonyos pluralizmusról beszélni. A téma időszerűségére hadd említsünk meg egy nemréa közzétett tanulmányt, Philipp Harnoncourt, a Graz-i egyetemen a liturgika tanára az elmúlt évben „Az egyetemes egyház és a helvi egyház liturgiáia” címmel írta meg habilitációs dolgozatát2. Ö is felveti a kérdést; Miért, mennyiben szükséges vagy kívánatos az egyház liturgiájában a sokféleség? — Válaszának rövid foglalata: A liturgia az egyház önmegvalósítása, egyszerre részegyházi és eavetemes jelleggel. Ebből szerzőnk szerint a liturgikus jog számára adódó következmény: a h°lyi eavház vezetőinek, a püspököknek és pöspökkari konferenciáknak elsődleges a felelősségük területük liturgikus életének irányításában; az egyetemes egyházi tekintélyre másodlagosan az ellenőrzés és rendezés tartozik; a liturgia ugyanis alulról növekszik, ezt rendezi és irányítja a felső tekintély. A oluralizmus liturgiatörténeti igazolása A liturgia történetének feltárása az utóbbi évszázadban igen erőteljes volt, és ma szinte minden jelentős kérdésben világosan áll előttünk a fejlődés. Gondoljunk csak olyan genetikus munkára, mint A. Jungmann: Missarum Sollemnia c. műve, vagy Theodor Klauser sommás és nagyszerű összefoglalója: Kleine abendländische Liturgiegeschichte (1965). Ez utóbbi mindjárt a bevezetésben négy időszakot különböztet meg a nyugati liturgia kialakulásában: 1. A teremtő kezdetek kora, Nagy szent Gergely pápáig, tehát az első hat század; 2. a német frank vezetés mellett a kiépülés kora VII. Gergely pápáig, 1073-ig; 3. az elbúriánzás és a deformálódások kora a tridenti zsinatig (1945); 4. az egységesített li- turaia és a rubricisztika kora a 2. Vatikáni zsinatig. Egy kis történeti visszapillantás arról is meggyőzhet bennünket, hogy még a Tridentinum után létrehozott egységes római liturgia sem volt annyira egységes és mereven változatlan, mint azt néha feltételezzük. Elsősorban a szentségek és szentelmények liturgiájára voltak a Római Rituálén kívül egyházmegyei Rituálék is használatban; de maguknak a helyi új ünnepeknek bevezetése is nagy változatosságot hozott létre. Azután ebben az időszakban sem hiányoztak a reformtörekvések, [gy XIV. Benedek pápa (t 1758) idején nagyszabású előkészületekről tudunk; ugyancsak az 1. Vatikáni zsinat is készült liturgikus reformra, a a politikai események azonban a zsinatot időelőtti berekesztésre kényszerítették. Szent X. Piusz pápa liturpia-reformia közismert; viszont az kevéssé köztudomású, hogy maga XII. Piusz pápa 1946-*ól intenzíven foglalkoztatott egy bizottságot, amelyet a liturgikus könyvek felülvizsgálására állított fel. Ugyancsak a Zsinat előttre esik a nagyhét liturgiájának megújítása 88
