Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Nehéz esetek, nehéz emberek...
tam, hogy ugyan megkeresztelték, de nincs kapcsolata szüleivel, mert állami gondozott volt. Én voltam elsőáldozó és meg is bérmáltak. Mire a pap azt válaszolta; ezt mindenki mondhatja. Hozzam el a keresztelési igazolásokat, a keresztszülőkét is (a férjemét honnan?), és az elsőáldozási és bérmálási igazolást. Utána megkérdezte, fizetek-e egyházadót? Tőlem még senki sem kérte. Egyébként is albérletben laktunk, csak most költöztünk ide, erre a területre. Akkor fizessem ki a hátralékot és azt is igazoljam, mert ezek nélkül nincs keresztelés. — „Maguk, fiatalok mindent akarnak, de nem tesznek semmit" — volt az elbocsátó válasz az öreg tisztelendőtől. Nagyon lesújtva mentünk haza, erre nem számítottunk. Apám megszámolta, legalább tíz igazolást kellene összeszednünk és az adófizetéssel együtt talán menne a dolog. Azt is mondta, hogy ez most rosszabb, mint régen, amikor vasárnapról miseigazolás kellett az iskolába, mert ezt sekrestyés egy pengőért egy hónapra előre lepecsételte. A húgom is szidott, hogy milyen buta vagyok, ha ezt tudja, kitanít előre, mit mondjak, mennyit ajánljak fel a papnak. Én nem vagyok spórolós, tudom, az Egyháznak is pénzből kell élni, de ettől végleg elment a gusztusom. Erre anyám sírni kezdett. . . Egy nagymama panaszkodott: A fiamat először magam tanítottam a vallásra. Bizony, és nem tudtam a gyereknek a mai tantárgyak szerint a hitet is megmagyarázni. Én csak a katekizmus mondataira emlékszem, de azt meg a fiam nem értette. Elküldtem keresztény tanításra, de azt unalmasnak tartotta. Én dolgoztam (a férjem elvált), nem tudtam vele járni, így azután elmaradt. Vasárnap vittem a templomba magammal. Volt első áldozó és bérmálkozó is. Sajnos, a fiam elvált asszonyt vettet, vallását azonban tiszteli. A kisfiúkat en nevelem. Szülei tudtával elhoztam keresztelni. A pap nem fogadta el. Elmondtam, hogy fiam házassága rendezetlen. — Hát akkor nem keresztelheti meg, mert nincs garancia a keresztény nevelésre. Mondtam, hogy én nevelem mindenre, és viszem orvoshoz, minden fontos helyre, vasárnap a templomba is. Mondtam azt is, hogy a fiam is akarja a keresztséget, de már a pap nem hallgatott tovább . . . Szegény fiam, nem tehet róla, az asszonyt szereti, nem merem neki megmondani, hogy miért utasítottak el, mert akkor meggyűlöli vallását. Mit tegyek most, kérem . . .? Nem sorolom tovább a pusztán hozzám fordulók panaszait, a gyökér mindenütt ugyanaz: Nem állítható, hogy a panaszos híveknek tárgyilag mindenben igazuk van, sok formai hibát elkövetnek, de jót akarnak, jószándékkal vonzódnak Istenhez, és amint az Istentiszteleti Kongregáció határozata kimondja : „Még ma is a ... keresztség szertartásának igen nagy tekintélye van minden keresztény előtt"... A vágy még ott is a lelkekben szunnyad, ahol nem élnek rendszeres vallási életet, ahol valami rendezetlenség van a házasságban. A nehézségek megoldása az alábbi irányelvek bölcs alkalmazásával lehetséges. „A keresztség elsősorban annak a hitnek a szentsége, amellyel az emberek — a Szentlélek kegyelmétől megvilágosítva — Krisztus evangéliumát elfogadják. Nincs tehát fontosabb és sajátosabb feladat az Egyház számára, mint az, hogy mindnyájan, vagyis a felnőtt hitjelöltek és a keresztelendő kisdedek szülei és keresztszülei is, mind felgyulladjanak arra az igaz és cselekvő hitre, amely által, Kristzushoz ragaszkodva, megkötik vagy megerősítik az új szövetséget" (Ordo baptismi parvulorum, A Magyar Püspöki Kar magyarnyelvű kiadása, 1973. Ált. tudnivalók 3.). „A szülők a keresztség után, — Isten iránt való hálából és vállalt kötelezettségükhöz híven, — tartoznak a gyermeket úgy nevelni, hogy megismerje az Istent, akinek fogadott fiává lett. Ezenkívül elő kell készíteniük a bérmálás szentségére és a szentáldozásra is. E kötelességük teljesítésében alkalmas módon legyen segítségükre a plébános” (uo. Gyermekkeresztelési tudnivalók 28. o.). „Több vidéken egyes esetekben a szülők még nem készültek fel lelkileg kellőképp a gyermekük keresztségére; vagy olyan gyermekek keresztelését kérik, akiket nem nevelnek majd keresztény módon, sőt, akik még előreláthatólag hitüket is elvesztik. Ilyen esetekben nem elegendő, hogy a szülők csak a szertartás keretében kapjanak figyelmeztetést és csak ott kívánjanak tőlük hitvallást. A püspöki konferenciák, — a plébánosok segítségére — lelkipásztori útbaigazításokat bocsáthatnak ki, amelyekben hosszabb előkészületi időt írhatnak elő a keresztség kiszolgáltatásáig”. (Az Isten- tiszteleti Kongregáció eredeti szövege, uo. 33. o.). Az Ordo-hoz adott Magyar Püspöki Kar előszava ezt a pontot helyi viszonyainkra így alkalmazza: „Az ünnepélyes és keresztény közösség részvételével történő keresztelést megfelelő módon elő kell készíteni. Ezért a templomi hirdetésekben többször is figyelmeztessük híveinket arra, hogy a halálveszély esetét kivéve, ne meglepetésszerűen — előzetes bejelentés nélkül — hozzák keresz- teltetni gyermekeiket!" (uo. 4. o.). A bejelentéskor a lelkipásztor a szülők, keresztszülők adatait kéri, utána közösen megbeszélik a szülők, keresztszülők felkészítésének alkalmas idejét. „A keresztelést 71
