Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - FIGYELŐ - Fuchs, Josef: Vita a felbonthatatlan házasságról
Gergely pápa 731-ben szent Bonifácnak a kérdésére azt felelte, hogy az a férfi, aki felesége betegsége miatt nem élhet vele házaséletet, és nem tud megtartóztatásban élni, — ugyanis ez hősi tett lenne, — feleségül vehet egy másik asszonyt, de gondoskodnia kell az első asszony eltartásáról. Egyes helyi zsinatok is (Verberie 756-ban, és Compiégne 757-ben) engedélyeztek egyes esetekre válást és újraházasodást, a IX. századtól kezdve pedig mind gyakrabban használták a „páli privilégiumot" a válás és újraházasodás lehetőségeire. A XII. században kezdődött a házasság f el - bonthatatlanságának teológiai és jogi megalapozása. Alapelemei: a jézusi követelmény a töretlen hűségről, a válási lehetőség szent Pál szerint a keresztény hitre térés esetén: majd az Egyházban mindjobban tudatosult a dispenzációs — felmentési — teljhatalom, amelyben III. Ince pápa a mózesi hatalom folytatását látta. (Mózes rendelte el a válólevél adását) Jézus szavait a teremtés rendjében minden házasságra vonatkoztatták, és Így nem tettek különbséget szentségi és nem szentségi házasság között. Majd hosszas viták után meghatározták az alapvető különbséget is. A keresztények közötti házasság egy sajátságoson mély egységet ábrázol: szentségi szimbólum Krisztus és az Egyház között (vő. Ef 5,21—33). Ez az abszolút és felbonthatatlan egység a testi beteljesüléssel jön létre. A XVI. század missziós problémái megoldására kiterjesztették a nemszentségi házassági válás után az újraházasodás lehetőségét. Jelen századunkban az Egyház mind gyakrabban alkalmazta a keresztény és a nemkeresztény között érvényesen kötött házasság felbontását, amelynek feltétele a korábbi, vagy az újabb házasfél hitbeli vagy üdvösségi előnye. Az Egyház tehát úgy látja, hogy akkor marad a jézusi követelés vonalán, ha két keresztény elhált szentségi házasságának felbontását megtagadja, de más házasságoknál tehet kivételt. — A további kérdésünk, hogy ez a megtagadás egyházi rendelkezés, vagy krisztusi törvény-e? Az Egyház a bevégzett keresztény házasságok válásának kimondására nem tartja magát iletékesnek (CIC 1118). Kérdezhetjük azt is, hogy az Egyház ilyen önértelmezése többé-kevésbé megalapozott tanítás vagy hitének dogmája? Ezzel a rendelkezéssel sokat foglalkozott a tridenti zsinat, de mivel a keresztény ókor néhány szerzőjének, a keleti egyházak gyakorlatának, és egyes korabeli teológusok ellentétes nézetének nem akart ellentmondani, ezért igen óvatosan fogalmazta meg tételét (24. ülés, 7. kánon, vö. 5. kánon). A zsinat szándéka szerint Luther azon állítását akarta cáfolni, hogy az Egyház vét az evangéliumi és apostoli hagyomány ellen, amikor a házasságtörés esetén is felbonthatatlanságot tanít. Luther maga az egyházi tekintély közbelépése nélküli felbonthatóságot követelte. Erről azonban a zsinat semmiféle döntést nem hozott. A lelbonthatatlanság mai kérdései Az Egyház tehát kezdettől fogva a mai napig tartja magát Jézus követeléséhez, ma azonban nem látja ezzel ellentétesnek, hogy egyes házasságokat formahiba miatt, vagy (akár csak egyházjogi) házassági akadály miatt semmisnek jelentsen ki és ezzel szabad utat nyisson az újraházaso- dásra. Ugyanakkor a nemkeresztények közötti házasságot, illetve a keresztények el nem hált házasságát is bizonyos körülmények között felbontja. Mivel az Egyház ezen jogának gyakorlása és a jézusi követelmény fenntartása között sokan nem látnak ellentmondást, kérdéseket tesznek fel az egyetlen abszolút kivétellel, a keresztények közötti elhált szentségi házasság esetleges felbontásával kapcsolatban is. 1. Az első kérdéskomplexum a házasság szentségi és „elhalt'' jellegére és felbontha- tatlansága lényegére vonatkozik: mit jelent a szentségi, vagy „keresztény” házasság? Mi határozza meg „kereszténységét”? Szent Pál szerint két tényező: a keresztség és a hit. A keresztség a hitnek és a hivők közösségébe való felvételnek kegyelmi jele és kifejezése, így a gyermek keresztsége is csak később, a személyes hitével lesz igazán sajátja. Ezért komoly nehézség, ha egy megkeresztelt, de személyes hitre el nem jutott keresztény köt házasságot. Vajon ebben az esetben is abszolút módon felbonthatatlan a házassága? Az ilyen házasság is kifejezi-e a töretlen hűséget? A kérdésnek másik része: mit ad hozzá a felbonthatatlansághoz a keresztény házasság beteljesítése? A testi egyesülés szükséges-e hozzá, amelyet talán lelki beszá- míthatóság nélkül hajtottak végre? Lehet-e ezt valóban a kölcsönös személyes kapcsolat létrehozójának felfogni? Lehet-e a csökkent felelősséggel megkötött házasságokat (pl. az ázsiai gyermekházasságok), is olyan mély és személyes egyesülésnek felfogni, amely valóban szentségi szimbóluma lehet Krisztus és az Egyház elválaszthatatlan egységének? Végül még azt is megkérdezhetjük, hogy a valódi keresztény házasságokban a iel- bonthatatlanságot mint megkövetelt törvényt, vagy mint kegyelmi ajándékot kell-e 62
