Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Gondolatok Pünkösdvasárnap, Szentháromság vasárnapja, Úrnapja, Jézus Szíve ünnepe és az évközi 7-10. vasárnap szentírási szakaszaihoz

Jézus szíve ünnepe (MTörv 7,6—11; 1Jn 4,7—16; Mt 11,25—30)

Krisztus benső élete

Sokat emlegetjük, hogy a szív a szeretet jelképe. A szeretetet pedig úgy fogjuk fel, mint érzelmet. Erről az oldalról a Jézus szíve tisztelet nem vonzó. Az érzelem nem elegendő ahhoz, hogy a technika és a természettudomány emberének világnézeti eligazodást adjon. Az igazi szeretet azonban elsősorban nem érzelem, hanem az egész emberi személy magatartása. Benne van a jóakarat, az együttérzés és a segítőkészség. A Bibliában a szív a benső szabad elhatározás központja, amellyel az ember dönt a jó és a rossz között.

Jézus szívét mint jelképet nem szabad elszakítani megváltói küldetésétől. A hitvallásban azt imádkozzuk, hogy „értünk és üdvösségünkért leszállóit a mennyből”, Pál apostol pedig arról beszél, hogy az Isten Fia „kiüresítette magát, felvette a szolga alakját”, és úgy jelent meg közöttünk, hogy érdemszerző életével és szenvedésével megszerezze az üdvösséget. Amikor az ő szívét mint tiszteletünk tárgyát emlegetjük, azt emeljük ki, hogy őbenne a velünk való együttérzés, a ránk irányuló jóakarat és szeretet más volt, mint amit egy ember felmutathat. Az ő szeretetét istenfiúi alkatából kiindulva kell mérlegelnünk. Lelki szemével mint ember is látta az Atyát. Látta benne a teremtő gondolatot, az üdvösség tervét, a gondviselés titkait és mindenekelőtt azt az irgalmasságot, amellyel a világra tekintett. Tudta, hogy neki ezt az üzenetet kell továbbítani, azért ő is ezzel a felsőbbrendű szeretettel fordult az emberek felé. Csak így értjük meg fáradhatatlanságát, türelmét és áldozatkészségét. Őbenne az Atya iránti szeretet és engedelmesség volt az emberek iránt való szeretet forrása. Azóta tudjuk, hogy mi is csak akkor fordulhatunk igazán jóakarattal az emberek felé, akkor hozhatunk értük áldozatot, ha Isten szeretetéből táplálkozunk.

Krisztus maradék nélkül meg is tudta valósítani ezt a szeretetet, mert őt nem akadályozta semmiféle gyarlóság. Minket az igazságosság és az önzetlenség gyakorlásában az önzés és a szenvedély befolyásol'. Az emberek iránti magatartásunkat a rokonszenv és az ellenszenv befolyásolja. Krisztus benső élete kiegyensúlyozott volt. Lelkileg már otthon volt az Atyánál és benne minden gazdagságot birtokolt. Őt nem bántotta a bizonytalan jövő, nem akarta múló értékekkel naggyá tenni magát, nem keresett földi dicsőséget, azért benne nem támadt irigység, féltékenység és hasonló érzelem. Ezért tudott egészen másokért élni

és tudta mindenkinek az örök javát akarni. Tökéletessége mégsem tette érzéketlenné. Az apostoli igehirdetés így tanúskodik mellette: „Főpapunk nem olyan, aki ne tudna együttérezni gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el". Szívében ezt a szeretetet, ezt az együttérzést látjuk megtestesülve, ezért elfogadhatjuk az apostol buzdítását: „Járuljunk bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk" (Zsid 4,15—16).

Évközi 7. vasárnap (Lev 19,1—2,17—18; iKor 3,16—23; Mt 5,38—48).

A szeretet forrása

A szeretet sokféle lehet: érzelmes és szellemi, önző és jóakaró, terhes és felemelő. Az a szeretet könnyű, amelyet jósággal és ígérettel kiváltanak. Krisztus itt a nehéz szerétéiről' beszél, amelyet senki sem érdemelt ki, amelyet nem kísér a rokonszenv, amelyet magasabb szempontok miatt magunkra kell erőltetnünk. Az ilyen szeretet nem mosolyban és nyájasságban jelentkezik, hanem megfontolt tettekben. A követelmény ez: nem annyira kell szeretni másokat, amennyire szeretetre méltók, hanem ameny- nyire rászorulnak és amennyire Isten megkívánja. Ehhez pedig nem elég a természet szava, ehhez kegyelmi forrás kell.

A forrást megjelöli a mai szentlecke: Isten templomai vagytok és Isten Lelke lakik bennetek. Az ember a hit és a keresztség által különleges felszentelést kap arra, hogy életével tanúságot tegyen Krisztusról. Az Isten temploma kifejezés valami maga- sabbrendűt akar jelölni, olyant, ami fölötte áll a mindennapinak. Más helyen az apostol arról beszél, hogy a Szentlélek által „lelki emberré” lehetünk. A bennünk levő ösztönös törekvéseket, a szenvedély uralmát csak ezzel a magasabb szellemiséggel lehet helyes irányba terelni és megfékezni. A Róm 5,5 arról beszél, hogy „Isten szere- tete kiáradt lelkűnkben a Szentlélek által, akit ajándékba kaptunk". Az igazságosságot, a nagylelkűséget, az áldozatkészséget tehát nem csupán a magunk erejéből kell gyakorolnunk. Krisztus gondoskodott egy isteni erőforrásról. Ennek a jelenlétét kell tudatosítanunk a hitben.

Az evangélium más oldalról igazít el bennünket. Lélektanilag könnyű belátni, hogy az irigység, féltékenység, kapzsiság a leggyakoribb oka a szeretetlenségnek és az önzésnek. Féltjük másoktól előnyünket, kényelmünket, javainkat vagy hírnevünket és