Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - FÓRUM - Könyvfigyelő
hogy (akár egy faluban) a pap „a legokosabb ember", régen túl vagyunk; a maga szakmájában nagyon sok okosabb, táj'éko- zottabb ember lehet (van) a papnál; ezeknek botránkoztató, elszomorító vagy nevetséges, ha a prédikáló pap rosszul „szól hozzá” valamihez, esetleg tudásával kérkedve tudatlanságát árulja el, rosszul mond neveket, tévesen beszél tudományos (biológiai, fizikai, stb.) kérdésekről, s netán olyan „istenbizonyítékokat" sorol elő régen lejárt cpologetikákból, amelyeket egy-egy jelenlévő közepes képzettségű szakember is „kézből” megcáfolhatna. Úgy hiszem, böl- csebb dolog, ha ezeket a dolgokat a szakembereikre hagyjuk, és egyedül a magunk szakmájával foglalkozunk. Vagyis a pap a prédikációiban Jézussal, tetteivel, szavaival, életével, tanításával, példájával, „jelentésével”. Ehhez persze „tudni” kell a dolgát. Ma a prédikációra nem elég úgy „készülni”, mint pár évtizede. Más a „közönség”, és más a föladat. Jézust akarják hallani, megismerni, szeretni; tehát Jézusról kell beszélni, Jézust kell közvetíteni, Jézusba kell minél mélyebben „beavatni”. Ne higgyük, hogy az evangéliumról „már mindent elmondtak”, , az már „senkit sem érdekel”. Pár igaz, meleg, átélt mondat a napi evangéliumról, a napi evangélium Jézusáról többet ér, mint félórás szónoki remeklés bármi egyébről. Itt vagyunk az időnél. Amikor azt a bizonyos régi ankétot csináltuk, egy vidéki lelkipásztor mondta: a falusi hívek rossz néven vennék, ha nem beszélne legalább félórát. Akkor nyilván úgy is volt. Azóta azonban sok minden változott. Pázmány korában a prédikáció egyben „információs eszköz” is volt: újságot, rádiót, televíziót pótolt, belőle értesült a hallgató a világ dolgairól. Ma ezekről máshonnét értesül; csak Jézusról nem értesül máshonnét, mint onnét, ahol Jézus valóban „jelen van”, s ahol a pap ajkával szól is hozzánk. De a prédikáció nem konferencia-beszéd. Pszichológusok tudják és hangoztatják: az ember nem bír el egyfolytában túl hosszú „információt”, a figyelem lankad. A tévé előtt el lehet aludni; a templomban nem illik, lelkileg sem. Alkalmazkodjék tehát a prédikáció ahhoz, amit a lélektan appercipiáló képességeinkről tanít (nem tudom, tanít- ják-e azt a kispapoknak?), és ne nyúljék a szentbeszéd figyelmünk lehetőségeinek határán túl. Többet úgysem bírunk bevésni néhány mondatnyi igazságnál; Ne terheljük hát túl a figyelmet s ne vonjuk el (vagy zavarjuk el) a szent cselekménytől, amelyben a hivő a pap szavai után épületes lélekkel' szeretne részt venni. A Vigília huszonöt évvel ezelőtt ismertetett válaszait a maiakkal összehasonlítva, végkövetkeztetésként „ ... a krisztusi stílus- ra kell visszatérni... Ezt érhetik el akkor, ha mintegy visszavezetnek Krisztus tanítványainak sorába . .. Jézus hív, vár: jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok és én megenyhítelek titeket ... " GYURKOVICS TIBOR nemhiába szögezi le: - A templom nem klub, nem vitafórum, nem galambárusok és jelvénygyűjtők piaca. Csak a megrendülés színhelye. Itt minden nap halál történik — ez az egyetlen esemény. Ennek egekig érő árnyékában csak a bűnbánatról lehet prédikálni. Bűnbánatról, az év 364 napján. Bűnbánatról a jól-regge- lizetteknek, az öregasszonyoknak, az agyoncsókolt szájú fiataloknak, a kefir-evőknek, a félkegyelműeknek, a vastagbundájúaknak, a szívinfarktusosoknak, a mandarin-szívűek- nek, bűnbánatról a hajó-tervezőknek, a' rákosoknak, a beat-zenébe bódultaknak, mindenkinek. Meg kell hallani mindenkinek, ahogy Jézus Krisztus tette. Tartsatok bűnbánatot! Csak húsvétkor tombolnak a harangok. A pap azt mondja a liturgiában: „Föitámadtam”. Jó ez így. Mert én is föl- tá madhatok. A Teológia ankétja ezzel a tanulsággal zárul. A megkérdezettek kilencvenöt százaléka arra a kérdésre, hogy miről szeretne hallani a prédikációban, azt felelte, amit a többség huszonöt évvel korábban: „Az evangéliumról. Krisztusról. Mai értelemben, mai szellemben." „A hivő tehát ma is, nyilván holnap is Jézusról szeretne hallani — hangsúlyozza RÓNAY GYÖRGY röviden, átélten, hitelesen, liturgikus értelemben .aktuálisan". Erről és Így, semmi másról, sehogyan másként. Amihez, úgy sejtem, valamicskét módosítani kellene a papnövendékek erre való fölkészítését is. Ebbe azonban — Zsinat ide, Zsinat oda — a hívőnek már végképp nincsen semmi beleszólása.” (H. B.) Könyvfigyelő: A Szent István Társulat legújabb kiadványai: Gál Ferenc: Az örök élet reménye (elfogyott), Hitünk és életünk (Hittankönyv fiataloknak) 233
