Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az év 4. vasárnapjától a bőjt 5. vasárnapjáig
weznek, meggyógyítja sebeiket, meghallgatja könyörgéseiket. Ezeket lehetett földi és anyagi értelemben venni, de vannak kimondottan lelki ígéretek is, mint pl. a mai olvasmányban: bűneikre nem gondolok többé. A végső cél tehát a teljes kiengesz- itelődés Istennel. Az apostol azt állítja, hogy Krisztusban llstennek minden ígérete igenné vált. Azért •az ő működése egyoldalú lett volna, ha csak testi betegséget gyógyít, ha csak a földi kenyeret szaporítja meg és kedvünkért a vizet borrá változtatja. Neki azt is •igazolnia kellett, hogy az ember alapvető baját, az Istentől mint az élet és öröm forrásától való elfordulást orvosolja^ Ezért küldetéséhez hozzátartozott, hogy a bűn •megbocsátásához való jogát is igazolja. Feltámadása után majd tanítványait is azért küldi, hogy „az ő nevében megtérést és a bűnök bocsánatát hirdessék minden népnek” (Lk 24,47). Krisztus működésének egyik legünnepélyesebb pillanata ez, amikor kijelenti: Tudjátok meg, hogy az Emberfiának hatalma van a bűnök megbocsátására. Ezzel igazá- 'ban megváltói küldetésének is megadta igazi tartalmát. Ő nem egy azok közül, akik a földi berendezkedést javítgatják. Ha csak a testet gyógyítja, akkor még nem ad biztosítékot arról, hogy az egész embert az élet forrásához vezeti. De ha elveszi bűneinket, azzal méltóvá tesz Istennek minden áldására. Viselkedésével tehát megvilágította, hogy a régi jövendöléseket szellemi és lelki értelemben kell venni. Követelményeiben is érvényesíti a szellemi rendet. Nem elég a törvény külsőséges megtartása, hanem a lelkületet kell kialakítani. Az igazi istentisztelet nem az áldozati állatok felajánlása, hanem a gyerme- 1d hódolat. Aki minden eszközzel földi életét óvja és dédelgeti, az elveszítheti az örök ■életet. De aki elveszti életét a szeretet szolgálatában, az mindent megnyer. Semmit sem használ a világ gazdagsága, ha lelkünk az örök célnál kárt vall. Ezért kifelé sem azoktól kell félni, kik elpusztíthatják a testet, de a lélek, azaz az örök élet fölött nincs hatalmuk. Félni csak attól kell aki az egész -embert kárhozattal büntetheti. Az apostol szerint Isten erre az új szemléletre „megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket”. Mint az Egyház tagjai így részesülünk azokban a javakban, amelyek Isten közelségéből származnak. Böjt. 1. vas. (Tér 9,8—15; 1Pét 3,18—22; Mk 1,12—15) Isten országa és a megtérés A húsvét előtti negyven nap a bűnbánatnak, a lelki elmélyedésnek az ideje. A liturgia azokat a szavakat ismétli, amelyekben Jézus összefoglalta és bejelentette programját. De ez a program egyben az üdvtörténeti helyzet megvilágítása is volt: Az idő beteljesedett, Isten országa közel van. Azért mer teljességről beszélni, mert ővele elérkezett minden, amit Isten ígért: a vigasztaló tanítás, a bűnök bocsánata, a kegyelmi segítség, a feltámadás és az örök élet. Senki nem várhat új korszakot, Isten nem is adhat többet az embernek. A gyer- mekkéfogadás, az üdvösség, az örök élet azt a teljességet jelenti, amit az ember egyáltalán befogadhat. Viszont ha a teljesség, az Isten országa itt van, azt hirdetni kell, fel kell ajánlani az embereknek. A hirdetést és a bizonyítást megkezdte Krisztus és az ő műve folytatódik az Egyházban. Igehirdetésünk lényege tehát az, hogy az ember a hitén keresztül részese, sőt hordozója lesz az Isten országának, s ehhez az első lépés a megtérés. A szó furcsán hangzik azok előtt, akik gyermekkoruk óta keresztények, s igazában nem is élték át azt a fordulatot, amelyet a megtérés a nemhivő számára jelenthet. De amennyiben mindnyájan magunkban hordozzuk emberi gyarlóságainkat, botlásainkat, ösztönössé- günket, kételyeinket, azért a megtérés folyamata soha nem zárható le. Mindig érvényes a felhívás, hogy vetkőzzünk ki önzésünkből, anyagiasságunkból, testiségünkből, szenvedélyeinkből és igyekezzünk egész odaadással Krisztust követni. Az ószövetségi olvasmány a vízözön történetével arra mutat rá, hogy Isten a külső csapásokkal is a megtérésre figyelmeztet: nincs itt maradandó hazánk, hanem a jövendőt keressük, Péter levele arról beszél, hogy Krisztus keresztáldozatával szerezte meg a bűnök bocsánatát, s ő. maga örömét leli abban, ha megviheti a szabadulás örömhírét azoknak, akik a bűn „börtönében sínylődnek". Utalás ez arra, hogy a megtérés kegyelmét azok is Krisztustól kapták, akik előtte éltek és haltak meg. Nekünk pedig a keresztségben adja meg ezt a szabadulást. Miben áll tehát a mi megtérésünk? Állandósítani kell magunkban azt a magatartást, ami a felnőttek keresztelésében végbemegy. A bűnbánat szellemében kell élnünk és abban a tudatban, hogy mint fogadott gyermekeknek Isten tetszését kell keresnünk. Úgy, ahogy a hit megvilágítja előttünk az ő akaratát. A böjt és az önmegtagadós a
