Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - TÁVLATOK - "Nagy örömet hirdetek nektek!"
veszi a világot, ahol minden mindennel összefügg: „Ahhoz, hogy egy kis lepke fölrebbenjen, szükség van az egész égboltra. És sohasem fogod megérteni a százszorszépet a pázsiton, ha nem érted meg a napot a csillagok között .. . Tanuljuk meg úgy nézni a természetet, mint egy szent prezentációt, misztériumot, amelynek csodálattal, értelemmel és tisztelettel áthatott szereplői vagyunk ... Istenem, milyen szép mindez és milyen mély visszhangot kelt bennünk”. Húsz éve halt meg Claudel úgy, ahogy élt, az állandóan ujjongó, a világban élő boldogok lelkületével, akik tudják, mire készültek és hová érkeznek: „Vége van mögöttem az útnak, véget értek az inasévek, és a gályarabság. Ami eddig csak ígéret volt az azúrban, ma enyém lesz a Magasság... A szörnyűséges hat nap elmúlt, itt a Vasárnap! Megyek, örökre eltemetkezem redőibe fehér ruhádnak." (Vö. Rónay György: Paul Claudel, vagy a líra, mint liturgia, Vigília, 1968. 613-522). Az öröm tettei Sokféle örömet találhat az ember az életben, kisebb-nagyobbat, alacsonyabbat vagy nemeset, bűnös és szent örömet. Mégsem jó az örömöket leegyszerűsítve szembeállítani. Az egyik ember örömét elvenni azzal, hogy a másik azt leértékeli. Ma már mindjobban tudatosítjuk ősi érzésünket, hogy amikor az ember szeretetre vágyik, jóra törekszik, hogy örömét lelje benne: mindig ugyanazt a jót várja, ugyanazt a szeretetet és örömet éhezi. Kérdés csak az, honnan meríti és hogyan teszi? — A helyesen értékelő szeretet tudja a javakat rendezni, tud lemondani az egyik örömről, a másik, a magasabb érdekében, tud áldozatot vállalni, hogy ne ő, hanem a másik részesedjék a jóban. — A megosztott öröm kétszeres öröm, a lemondott öröm még fenségesebb örömet szül. De az öröm ilyen igazi megvalósítására az ember sokszor elégtelennek és erőtlennek érzi magát. Felmerül benne az a kétely is, talán Isten nem is az örömet, hanem mindig áldozatot kíván? — Az igenlő válasz — kivéve a különös módon elhivatottakat — kibírhatatlan és kényszeres követelményekkel járhat. — Isten nem szadista! — ,,Amikor életed nagy döntései előtt állsz, már elvből is azt kell választanod, amit szeretsz, amiben örömödet leled! Állásod, hivatásod úgyis bőven támaszt nehézségeket és ezeket éppen a kezdeti lendület és szeretet erejével lehet leküzdeni. De szabad is és kell is időnkint a nehezebbet választanod, hogy Istent megörvendeztesd, hogy jellemedet megszilárdítsad! - Időnkint és nem mindig! És örömödet fogod találni benne!” — írja Johannes Rosche. Az öröm . . . amikor álmokat, spontán gondolatokat, ösztönös érzelmeket társítok ezzel a varázserejű szóval, vajon ilyenkor felidéződik-e bennetek a keresztény élet? — veti fel a kérdést a lelki élet egyik mai mestere, Pierre-André Liégé. — Hány ember gondol vallására úgy, mint ami unalom, kötelesség, kényszer? ... Vajon mi történt, hogy Így eltorzították Krisztus evangéliumát, a Jó Hírt, az Örömhírt? — Az öröm mindig az élethez kapcsolódik, összefügg a nyugalommal és biztonsággal. Az öröm mértékét lelki életünk színvonala szabja meg. Az igazi öröm olyan lelki minőség, amelyet Isten fakaszt az emberben, az ő ajándéka, miként az élet. A teljes, az örök öröm Jézus Krisztusban vált érzékelhetővé számunkra, Benne eljött közénk az örök Élet, a Reménység. Vajon nem azért van-e sokakban annyi keserűség, csalódottság, életundor, mert nincs eleven hitük? Mert az igazi öröm mindenekelőtt Isten öröme, ez csillan vissza minden parányi emberi örömben: „Jézus az én örömöm” - énekli Bach kórusa. „Örömet adok nektek, és ezt az örömet senki el nem veheti tőletek” mondja az Úr. Érhetnek fájdalmak, veszélyek, nyomorúságok, - de nem eshetünk kétségbe. Az ember szenvedhet és örülhet egyidőben, — ez az egyik csodája az emberi élményeknek. A nagykorúak öröme, már nem az ifjúság duzzadó öröme, hanem megharcolt öröm. Megvédett öröm, amelyet óvunk a rettegéstől, hogy elveszíthetjük, de óvjuk a kiélés telítettségétől is. Ez a kipróbált öröm a hiteles, minden kereszténynek kijáró igazi ÖRÖM! _______________________________________________________________________________________(nr.) Lángolj fel lelkűnkben szép / égi szikra, szent öröm! Térj be hozzánk, drága vendég, / tündökölj ránk fényözön! — Embermilljók átkarollak / Csókom vedd, ó Nagyvilág! / Higgyük csillagtáborát / őrzi lelke Alkotónknak. Térdre hulltok, embermilljók? / Sejted már az Istent Föld? Messze fönn keressed őt / Hol a végtelenség csillog. Schiller: örömóda Szeretnék beállni egy kórusba, egészen hátra a zenekar mögé / s együtt énekelni ott az utolsó sorban. / Szeretném, ha hirtelen mindenki / kezet nyújtana egymásnak. Ernst Jandl 221
