Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - TANULMÁNYOK - A szentek Krisztus örömében részesednek
szenvedés előtt. A szentek jól ismerik a szenvedést és bátran szembenéznek vele, ment felismerik, hogy olyan kapu, amely feltárul az örök örömök előtt. A szentek örömében mindig egyszerűség van. Emlékeztetnek a romlatlan emberi természetre és úgy haladnak át a világ bűnei között, mint ahogy a liliomok virulnak a tövisek között. A szentek megőrizték szívükben a gyermekkor „paradicsomát" és mindig elő tudják varázsolni onnan. Ez a lelki boldogság zavartalan marad az élet viharai között is. Az Istennel való érintkezés közvetlensége, az ebből eredő hit és tiszta lelkiismeret tudata olyan bizonyosságot kölcsönöz vallási örömüknek, aminek megragadásához a kívülállóknak nincs is érzékük. A vallás örömszerző értékét a lélektan kutatói széles körben elismerik. Csak azok számára marad idegen, akiknek nem volt módjuk bepillantani az igazán vallásos emberek bensőbb lelki életébe. A lelki élet nagy mesterei mindig is szent örömre hívták meg a szükebb útra vágyakozókot. Az előforduló lemondások a legértékesebb örömszerző eszközök. Elősegítik a természetes örömet, mivel mérsékelik bennük az ösztönös rendezetlenséget, amely megakadályozza saját boldogságukat, az öröm kiárasztását az emberek felé és az isteni öröm befogadását. Az erényben rendezett örömnek a próbája a szenvedés. Nagyobb dolog az Istent akkor szeretni, ha keresztet és megpróbáltatást küld, mint amikor közvetlenül a jóságát tapasztaljuk meg. A szentek megtalálják az őrömet az Istentől elfogadott szenvedésben is. Tudják, hogy mindez Istentől jön, hozzá tesz hasonlóvá és azért Isten kedvéért akarják elviselni. Ezért üdvözölte a keresztet szent András apostol és kívánkozik a szenvedés után kis Teréz is: „El fog jönni a nap, amikor az árnyak eltűnnek és csak az öröm és örömittasság marad meg. Használjuk ki szenvedésünk egyszeri pillanatát, mert minden pillanat nagy kincs!” „Szívembe vagytok zárva, együtt élünk, együtt halunk. Nagyon bízom bennetek... Vigasztalás tölt el és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm” (2Kor 7,3- 4). A szeretet arra ösztönöz minket, hogy buzdítsunk, részesedjünk abban a nagy- nagy örömben, ami a Szentlélek ajándéka... Már többször figyelmeztettünk titeket, kedves testvérek, hogy tegyétek a földet lakhatóbbá, testvériesebbé és késedelem nélkül valósítsátok meg az igazságosságot és szeretetet mindannyiunk teljesebb fejlődésére!... kérünk mindenkit, el ne feledkezzék a felebaráti szeretet elsődleges kötelességéről, amely nélkül az örömről szóló beszéd elégtelen lenne. Türelmesen törekedjünk arra, hogy az emberek újból és újból megtanulják, hogy egyszerűen tudják azt a sokféle emberi örömet élvezni, amelyet a Teremtő földi életünkben nyújt nekünk. Először is a létezés, az élet örömeiről von szó, a tiszta és megszentelt örömről, a békesség öröméről, amely a természetből és a csendből fakad, a gondosan végzett munka öröméről, arról az örömről, amely a kötelességteljesítés gyümölcse. És végül szóljunk arról a ragyogó őrömről, amely a lélek tisztaságából, a közösség szolgálatából sarjad, arról az örömről, amely a lemondásból gyümölcsözik. A keresztény öröm ilyen formáit meg kell tisztítanunk, teljessé tennünk, megnemesítenünk és egyiket sem szabad megvetnünk. A keresztény öröm megkívánja, hogy az ember fogékony maradjon a természetes örömök befogadására. Ugyanis sokszor éppen ezekből kiindulva hirdetheti Isten országát. . . Az ember Isten képére és hasonlóságára lett teremtve, ezért természeténél fogva Őhozzá, mint a legfőbb és egyetlen jóhoz van rendelve. Ha azonban nem ismeri meg az Istent világosan és nem is szereti, ennek következtében nem tapasztalhatja meg azt az örömet, amelyet Istennek akár tökéletlen ismerete is jelenthet számára, valamint azt a bizonyosságot, amellyel hiszünk a bennünket hozzá kapcsoló kötelékben, hogy a halál sem szakíthat el Tőle. így emlékezünk szent Ágoston szavaira: „Magad számára teremtettél minket, Uram és nyugtalan a mi szívünk, míg Benned meg nem nyugszik." Ezért, ha az ember törekszik közelebb jutni Istenhez és elfordul a bűntől, akkor valóban eltölti őt a lélek öröme. De erre a „test és vér" önmagában nem elégséges. A kinyilatkoztatás nyitja meg az utat és a kegyelem hozza létre a befogadást. Ezért hívunk benneteket a keresztény öröm forrásaihoz! VI. Pál pápa: A keresztény örömről I. 216
