Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Pataky Kornél: Az isteni szeretet sugárzása
útjára lépnek. Űk az egyházi rend szentségének kegyelmi áradásában ismerik meg, hogy Istennek szolgálni annyit jelent, mint az Ür elragadottjaiként örömet hirdetni. — A földtől való búcsúzáshoz is odaáll az Egyház az ember mellé, s a kenet szentségével erősíti a gyengéket, enyhíti a test és lélek fájdalmait, felkészít az örömteli nagy találkozásra. - így vonul át az ember életén Isten és így emeli fel a megváltott ember színvonalára, ahol a lélek világa derűsen tárul ki és örömmel tölti el az embert. A lelki életet élőket jellemzi, hogy túl tudnak tekinteni a parancsolatoknak olykor talán kissé fárasztó világán. Nem elégszenek meg a "ne" szócska tiltó erejével, illetve nem elégít? ki őket, ha mindössze kerülik ezt vagy azt a rosszat, ámbár kétségtelen, hogy ez is nagy dolog. A lélek komoly életét élők a parancsolatoknál is inkább arra figyelnek, hogy azoknak pozitív vonatkozásait, eredményeit lássák meg és hozzák létre életükben. Ebben a beállításban nem is olyan nehéz egy-egy parancsolatnak teljesítése. Ha meglátja az ember az Istennel, továbbá önmagával és embertársaival kapcsolatban a teendőket, máris cselekvésbe lendül jószándékán alapuló akarata és fegyelmezetten végzi cselekedeteit, — már előre- megérezve a sikeres lelki munka megnyugtató öröm-eredményét. Ez az élmény természetesen- csak fokozódik, amikor a kötelességszerű parancsvilágból átlépünk az erények művelésére. Ehhez gyakorlás, jó lelki előképzés kell. De az egyháztörténelem nagy egyéniségei, a szentek mindenkor bizonyítják, hogy lehetséges és érdemes az erények útján járni, s az erény- gyakorlatokat magától értetődően beleépíteni a legköznapibb életszakaszba is... Ez aztán- megszínesíti az életet és megszünteti a szürkeségek lélekemésztő megpróbáltatásait. És a hétköznapokba is ünnepi érzést, életstílust önt. Ez pedig annyit jelent, hogy az ember nem marad a föld tántorgó szánalmas figurája, hanem Isten képmásaként a szeretet tetteit műyeii és a fény világát képviseli. Az erények világa a Fény világa, a világosság pedig Isten (vö. Jn 1,9). Az ember leikéből minden időben erőteljesen tör elő a vágyakozás az öröm után. A kisgyermek játszik és nevet. A maga méreteiben megtalálja az örömét. De sírni is hamar megtanul. Keservesen tud zokogni az elveszett öröm után ... Az életbe belenövő fiatal különféle formáit kutatja az örömnek. Olykor tévutakra siklik, de érzékeny lelke hamarosan észreveszi, hogy nem az igazi öröm után jár. S ha van hozzá elég ereje, időben változtat és új úton indul. A tudásszomj öröme, a tervezgetések öröme, az egyéniség építésének öröme, a jövendő szép ígéreteinek öröme átsegíti a nehéz szakaszokon és így egy egész életre emlékezetessé válik a beindulás... A kiérett ember munkálkodik a maga hivatásában. Cselekszik. Végez kis és nagy munkákat. De mindenképpen alkot az élet legegyszerűbb állomáshelyén is. S az alkotás örömet okoz. Munkájával másokat segít, s ez fokozza örömélményéí. Nem nyugtalankodik, nem idegeskedik, mert tudja, hogy rá szüksége van a világnak. Az egész világnak. És ez az első hallásra talán nevetségesnek látszó megállapítás egészen komollyá válik, ha az emberiség nagy családjának, a társadalomnak egymásra utaltságát tekintjük. Ez kétségtelenül örömet gyújt a lélekben és erőt cd további érdemes cselekedetekhez ... S lassan vagy gyorsan, de telik az élet. Elérkezik az öregkor, a; ősz. De ahogy az őszben mosolyognak a színek, s a finoman izzó napsugár a tavaszok lobbanó, virágbontó szépségeire emlékeztet, meg a nyár gyümölcsöt érlelő idejére, az őszi mosolygásokban is öröm tükröz, hiszen az emlékezés öröme magában foglalja mindazt, ami szép és nagy volt a tavaszban és a nyárban... S hogy majd tél is jön, az sem baj. Ez a rendje a dolgoknak. A tél fehérsége és tiszta hidege is rejt magában örömöket. Sokat tudnak mondani erről kiegyensúlyozott lelkű öregek. Visszatérve a lírikusabb hangvételről a lélek hullámaira, vitathatatlan, hogy a fentebb vázoltakat inkább csak azok tudják megélni, akik mindig a tiszta örömöket keresték. Ehhez pedig legjobban a természetlölötti életbe való belekapcsolódás, sőt beleépülés segíti az embert. Igen, de mit tegyünk, ha nem jön ki jól a lépés? Ha minden jószándék mellett elérik az embert a kellemetlenségek, bajok, nyomorgások, fájdalmak, betegségek és a szenvedés? A hivő embernek akkor is van fogódzópontja. Gondoljunk az őskeresztény közösségekre, akiket arról lehetett megismerni, hogy szerették egymást és az élet különböző változataiban is tudtak örülni. És gondoljunk ismerős szentjeinkre, akik annyi mindent tudtak elviselni nagy lélekkel, mert acélkemény volt a hitük, szilárd a reménységük, és pazar bőkezűséggel ontották a szeretet nagy cselekedeteit. Áthangszerelték életükben a szenvedéseket, s felhasználták készséges vállalásukat a maguk lelkének alakítására, biztosítására, de mások lelki javára i-s. Természetesen ők nem álltak meg a földi élet végénél, hanem minden dolgaikban túlláttak a sötétnek tartott pillanaton, és egész földi életükben az örökkévalóság világosságát tekintették irányfénynek. A közelgő karácsony gyertyalángjai a természetfeletti fényeket jelképezik. Ezért gyújtja örömre a szíveket a megtestesülés szent titkának ünnepe. Ezek a visszafénylések adnak 197
