Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - FIGYELŐ - Életünk igazsága
hogy képesek vagyunk a valóságot megismerni és magunk is igazodunk hozzá szavainkkal, tetteinkkel. Az igaznak a kimondása, az igazság vállalása mindannyiunkat kötelez, és számonkérhető a közösség színe előtt. A héberben használt émet kifejezés (főleg a bölcsességi és az apokaliptikus hagyományokban) inkább igaz ismereteink eredménye. Képszerűen bemutatja azt az embereszményt, aki hűséges a kapott igazsághoz, helytállt saját szaváért, tettéért, ezért bizalomra méltó: „Az igazságot szerezd meg és el ne add: a bölcsességet, a fegyelmet és az értelmet!" (Péld 23,23). Ilyen értelemben az ember annyiban igaz, ameny- nyiben helytáll abban, amire elkötelezte magát. A legújabb felfogások, James Barr és a többi nyelvtudósok (The Sematics of biblical language, Oxford, 1961) a Biblia gondolkodásmódjában óvnak a túlzó megkülönböztetésektől, — amelyek elvonttá teszik azt a szóhasználatot, amit eredetileg az élet szerves egysége fogott össze. Szent János apostol Jézus—Pilátus párbeszédében a köznapi értelemben használja az igazságot, amit éppen úgy megértett a római helytartó, mint a vallásos zsidók, akik naponta alkudoztak a görögökkel, így jól ismerték nyelvüket, gondolkodásmódjukat. Hogy pedig a görög—római—héber igazsággyűrűből végleg kikerüljünk, elegendő szakszerűen beletekinteni az Ószövetség Hetvenes görög fordításába (Septuaginta, Krisztus előtt 300 körül), ameiyben a héber émet-et rendszeresen és megfelelően alétheia-val fordították: „Ez az alétheia akkor még nem absztrakt, vagy metafizikai igazságot jelölt egy filozófiai rendszeren belül, hanem azt a kimondott igazságot, amit Isten hűsége garantál” — írja kutatása eredményeként T. F. Torrance (One aspect of the biblical conception of faith: Exp—Tim. 1956—57. 114.). Az igazság tehát a szellem aktív tevékenységét jelentette, bibliai értelemben pedig: Isten cselekvő jelenlétét, hűségét a szövetségen belül (vö. Jean Giblet: Aspekte der Wahrheit im neuen Testament: Concilium, 1973/3. 169—173). Pilátus merengő kérdéséből az is kitűnik, hogy egész emberi mivoltával kereste az igazságot, mindazt, ami számára boldogságot, léte örök beteljesülésének reményét jelentette. És éppen a hellén gondolkodás volt az, amely az Igazban nevezte meg a legfőbb Valóságot, az isteni Létet, aminek megközelítése már itt a földön is boldogító életcél lehet. Megközelítésére a fokozatos megismerés éppen olyan jó eszköz, mint a megsejtő feltórulás eksztatikus pillanata. Az ilyen igazságélmény boldogságának bizonyító ereje van. Erről tanúskodnak az em- mauszi tanítványok is: „Ugye lángolt a szívünk, — mondták egymásnak — mikor útközben beszélt hozzánk és kifejtette az írásokat?” (Lk 24,32). Hogy áll a mai ember az igazsággal? Először is meg akarja ismerni a természetet, hogy jobban „uralma alá hajtsa” azután különös módon érdeklődik önmaga, saját sorsa iránt, Weizsäcker, a neves fizikus szerint a köznapi értés éppen úgy, mint a tudomány, — feltételez a dolgokban, a személyekben, az egész természetben egy olyan előre-rendezett összhangot, amit értelmünk mint törvényszerűséget képes leírni. Az élet törvényéhez alkalmazkodva nemesítik a szakemberek a növényt, gyógyítják az embert, építik a házat, és próbálják feltárni a lélek benső titkait. A felismert igazság segítségével elért eredmény az emberi személyiség nagykorúsító élménye. Ilyenkor „beavatva érzi magát a teremtés titkaiba”. A részigazság azonban mindig kevésnek bizonyul és az embert további kutatásra serkenti, mert végül is saját léte végső kérdéseire akar választ kapni. Tehát a mai kor embere is éhezi a teljes igazságot éppen úgy, mint a Biblia népe, hogy a kereső és a megtalált egymásra ismerjenek a szeretetben. Az Igazság krisztológiája Szent János evangéliumának sajátos színezetet ad Jézushoz kapcsolódó mélyebb barátsága. Fokozott átélő képességével jobban megközelíti istenemberségét. így vezeti be az „Igazság üzenetét”: „Kezdetben volt az Ige... Isten volt az Ige... Minden általa lett... Az Élet volt az igaz világosság, amely minden embert megvi!ágít( 1,1—3,9). A zsidói—görög kettős gondolkodás éppen úgy, mint a pogány vallások egyaránt megnevezték a Logoszt, a láthatatlan világból a látható világ felé közvetítő Igét. János a Logoszon nem a misztériumvallások ködös kisugárzását érti, hanem Logoszként mutatja be Jézus történeti személyét, — mondhatjuk úgy is — legkedvesebb Barátját. A „szeretett tanítvány” így közvetlenül tanúskodik arról, hogy az öröktől kimondott Ige számunkra az Emberfia testi valóságában jelent meg. Belőle Isten végtelen hűsége árad felénk és az Igazság evilágba testesült tükre ezerszínű fényben vetíti azt a végtelen Létet, amely minden részleges igazságismeretünkben is felcsillantja az Igazság Teljességét. Ez az oka annak, hogy János nem a történések külső sorrendjében, hanem a húsvéti események mélységes ösz- szefüggésében kapcsolja össze a szeretet 181
