Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Római rendelkezés a szentségkiszolgáltatásról
Amíg a missziókban a felnőttek keresztségének és a katekumenátusnak kérdése mindig ismert volt, addig az úgynevezett keresztény országokban csak a legújabb korban vetődött fel ismét, amikor az általános szekularizáció következtében egyre többen nem kereszteltették meg gyermeküket, illetve amikor ennek eredményeképpen jelentkezni kezdtek a keresztséget felnőtt korban felvenni akaró személyek. — Az új követelmények hatására először Lyonban (1953), majd Párizsban és több európai nagyvárosban hoztak létre a felnőttek keresztelését előkészítő katekumenátusszerű intézményt3. E gyakorlatot a felnőttek keresztelésének 1962- ben kiadott rendje szentesítette (Ordo baptismi adultorum per gradus catechumenatus dis- positus). A rendelkezés a katekumenátus ősegyházi formáját, a hitre való oktatásnak és a keresztény életbe való fokozatos bevezetésnek egységét, illetve e folyamatnak különböző szertartások által való kifejeződését állította vissza. A felnőttkeresztségre való felkészülés komolyanvétele szükségszerűen magával hozta a gyermekkeresztségnek és a többi szentségeknek komolyanvételét is. Hiszen „a kate- kumentátus komolysága kiáltó ellentétben állott azzal a könnyelműséggel, amellyel sokan a gyermekek keresztségének vagy például a hitetlenek házasságkötésének kérdését kezelték" — írja egy „katekumenátusi-szakember”, a francia Service National du Catechumenat vezetője'*. Ezért nem véletlen az, hogy a francia egyháznak nemcsak a felnőttek keresztségre való felkészítésének, illetve a katekumenátus felújításának terén van világviszonylatban úttörő szerepe, hanem például a gyermekkeresztség feltételekhez kötésének, vagy a keresztség előtti oktatásnak stb. kidolgozásában és megvalósításában is. A Liturgikus Konstitució (64—66. pont), illetve a Missziós Dekrétum (14. pont) a felnőttek keresztségének, illetve a katekumenátusnak további megújítását körvonalazta. Az általunk, illetve a kor által előírt követelményekre adandó válaszként lépett életbe 1972-ben a „felnőttek beavatása a krisztusi életbe" c. rendelkezés. A rendelkezés időszerűsége Az OICA nemcsak a felnőttkeresztelések kérdését tárgyalja, hanem a krisztusi életbe való bevezetés egész folyamatával, sőt a megkeresztelt, de vallási nevelésben és további szentségekben nem részesült felnőttek (és gyermekek) szentségekhez vezetésének problémájával is foglalkozik, s ilyen összefüggésében jelenleg a felnőttek kateketizálásának is egyik legfontosabb dokumentuma. A felnőttek hitbeli megalapozásának, illetve a keresztségre vagy a többi beavató szentségre való felkészítésének kérdése jelenleg még viszonylag keveseknek okoz gondot Magyarországon. A feladat azonban már sokfelé jelentkezik, s gyakran csak a lelkipásztori éleslátás hiánya az oka, hogy nem érezzük annak súlyát, illetve, hogy nem törekszünk annak megoldásá ra. A francia püspöki kar már évekkel ezelőtt megállapította, hogy „egyre nő azoknak a gyermekeknek — és felnőtteknek — száma, akik meg vannak ugyan keresztelve, de hitbeli oktatást nem kaptak, s így az Egyházon kívül állnak”5. És bár pontos számokat nem lehet mondani, bizonyos, hogy Magyarországon erősen emelkedik azoknak a gyermekeknek száma is, akik nincsenek megkeresztelve. így mindenképpen nő annak valószínűsége, hogy mind gyakrabban fogunk meg nem keresztelt felnőttekkel találkozni a lelkipásztorkodásban. Már most is ismételten előfordul, hogy egyházi házasságra jelentkező jegyespár egyike nincs megkeresztelve, de szeretne megismerkedni a kereszténységgel; — vagy hogy egyikük, vagy nem egyszer mindketten csak a keresztségben részesültek, de egyébként hitbeli ismereteik nincsenek. — Az utóbbi időben gyakran éles vitákat váltott ki a kérdés: milyen hitbeli előkészítésre van szükség ilyen személyek házasságkötése előtt? A problémát azonban nem szűkíthetjük le a jegyesoktatás kereteire. Mert igaz ugyan, hogy a régi feudális szellemű lelkipásztori gyakorlat, amely csak azokkal törődik, akik valamilyen szolgáltatást kérve bejönnek a plébániára, csak a jegyesoktatások kapcsán találkozik a kérdéssel. De egy mindenki számára nyitott lelkipásztorkodásban sokkal több találkozási pont van. Hogy csak egyetlen nagyon kézenfekvő szempontot említsünk: Isten népének tagjai a sokszor elkereszténytelenedett környezetben élnek. S ha nem kételkedünk a kereszténységnek megújulásra való képességében, s annak a szeretetben megélt kereszténységnek vonzerejében, amelyről Jézus beszélt (Jn 17,23), akkor biztosak lehetünk afelől, hogy a Krisztus tanítását valóságosan megélő keresztények hatására egyre többen fognak érdeklődni Krisztus után a meg nem keresztelt, vagy keresztény nevelésben nem részesült egyének közül0. — Az OICA tehát azért nagyon időszerű dokumentum, mert alapvető eligazítást ad e súlyos kérdésben. 14
