Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TÁVLATOK - Utak és megoldások
mint a József történetében, ahol az elbeszélő a történet csúcspontján Józsefnek a szájába adja a jelentős szót (Tér 50,20). Az elbeszélések az első tekintetre nagyon nyersnek tűnnek. És mégis, itt alakul ki az első igehirdetés! Az Istenről tanító ige mellett az olvasó nem mehet el szó nélkül. Az Ószövetség Istenről szóló beszédei igen változatosak. Kijelentései a legjámborabb önátadástól, a majdnem káromlásig terjednek. Az emberiség ezek után még nehezen találhat új szavakat, amelyek bensőségességben és erőben kifejezőbbek lennének annál, amit például a zsoltárok mondanak Istenről. Izraelben az átlagember számára volt olyasmi szabály, amit az Isten „becsületkódexé”-nek nevezhetünk. Vagyis bizonyos elgondolások arról, hogy mit lehet Űrá bízni és mit kell magunknak megtenni, hogyan szabad és hogyan nem szabad Űróla beszélni. Ehhez azonban a próféták egyáltalán nem tartották magukat. Néha egyenesen hajmeresztő stílusban beszélnek Istenről, hogy az Istenről szóló szokványos elgondolásokat szétzúzzák. Miért tették ők ezt? Nem reform-törekvésből, és nem is számoltak azzal, hogy Istenről szóló szavuk általános beszédstílussá válik. Ennél sokkal nehezebb feladatuk volt. Abrahámnak, Mózesnek és a prófétáknak mindig ugyanazt és mindig újból meg kellett erősíteni: Ahol az Isten kinyilatkoztatta magát előttük, éppen ott rejtőzött el felfoghatatlan mélységében. Ott, ahol az Isten közelebb lépett Izraelhez, ott összetört minden ember-tervezést és elgondolást és újabb próbáknak tette ki őket. Például: Izsák feláldozása, — „Én vagyok, aki vagyok”, Mózes küldetése (Kiv 3,14), az Izajásnak adott megbízatás (Iz 6,10). Joggal kérdezhetjük, hogy a nagy kinyilatkoztatási ábrázolásoknál nem több-e a homály, mint a tény? És mindezek milyen ismerős közelítések az Újszövetség lelkületéhez, amikor Isten Jézus Krisztus keresztáldozatánál egészen közel jött az emberekhez és mégis mélyebben elrejtőzött, mint ahogy ezt az ember elviselhetőnek tartaná. így tehát Izrael népe hol megadta magát Istennek, hol ellene fordult, hogy újból visszatérjen Hozzá, — de mindig kapcsolatban maradt Vele, és a legsötétebb órákban sem szakadt meg párbeszéde Istennel. Nézzük meg, milyen az isteni beszéd emberi partnere? Hogyan fest az Istennel szemben? Nincs biblia-olvasó, akit ne bűvölne el a nagyszerű emberiességnek ezen feledhetetlen képeskönyve! Itt mindenki képviselve van: nagyszerű és kicsinyes, borzalmas és tiszta, a királyok és katonák, hercegek és csőd bejutottak: Isten emberei és nagyszerű nőalakok! Micsoda higgadtság a legsötétebb dolgok ábrázolásában is! Aki így látja az embert, az tudja, hogy Isten már előbb látta őt. Csak Isten fényében juthat el az ember önmaga helyes értékelésére, így lesz nagy és titokzatos és feltárja saját önértelmezése minden lehetőségét. A Szentírásban így lett nyilvánvaló, hogy az ember Isten partnere. Ö az, akit bevontak Isten történetébe, aki kezdettől fogva rá van utalva az Istennel való beszélgetésre. Élete viszontagságai közepette minden körülmények között szüksége van arra, hogy Isten megszólítsa. Ezzel az igével él és áll, nélküle elbukik. Teljes öntudattal feltárja a szenvedés titkát az Istentől elhagyatottság borzalmait és keresi a megoldásukat. Izrael történelmének ez a misztériuma változatlanul jelen van az Újszövetség életterében is. Jelen van Jézusnak és kortársainak beszélgetéseiben, és az első keresztény közösségekben is. A zsidó zsinagógától való elválásnak döntő oka éppen az a meggyőződésük volt, hogy ők Izrael igazi örökösei, akik a názáreti Jézusnak életét és halálát úgy tekintik, mint Izrael történelmének Isten szerinti beteljesedését. Ekkor már az egész Szövetséget a szenvedés problémájával együtt, a húsvéti eseményből kiindultan értelmezik. (Vö. Das Buch der Bücher, München, 1970. 13—17) GÜNTHER BORNKAMM: Jézus, az Újszövetség Középpontja A heidelbergi egyetem Újszövetség professzora az előző áttekintésnél tovább lép. Nemcsak a két szövetség szerves egységét tárja lel, hanem megjelöli csúcspontját: Jézus Krisztust. A keresztény Szentírás-értelmezés szerint tehát nem a történetek mikéntje, Jézus földi szereplése, egyes csodáinak az elemzése a döntő, hanem az a hit, hogy Jézusban Isten véglegesen kiengesztelődött az emberekkel. Aki jól megérti ezt az Ős-üzenetet, megértette a Szentírást is. * Az Újszövetség fogalma a keresztény iratok kánoni jellegében lassan alakult ki. Az Újszövetség mint teológiai kifejezés, tartalmazza az ószövetségi kinyilatkoztatással megegyező egységét, az eltérő különbséget és beteljesedését Krisztusban. Gyökere a második Korintusi levélben (3,6 kk) van, ahol Pál Jeremiás (31,31) ószövetségi ígéretét, mint az „Ó"- és „Új”- szövetséget szembeállítja. Már a Septuagintában a „szövetség" héber szó számára a 163
