Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: A bibliás Jézus
Jézus Szentírása Akinek annyira lételeme az írás, mint az Úrnak, nem meglepő, ha gondolatai és szavai tele vannak a Szentírással; szinte minden szavában a Szentírás szólal meg, mégpedig az az írás, amit Istennek ószövetségi népe használt. Jóllehet az írás volt a zsidóságot összefogó erő, ez volt az irányító szelleme, hitvallása, életének meghatározója. És mégis olyan szélsőséges magyarázatok léteztek egymás mellett, — mintha csak a Biblia mai helyzetét látnánk, - mint például a farizeusok és szadduceusok értelmezései. Maga a Szentírás is megírja: „a szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok viszont ezt is, azt is vallják” (ApCsel 23,8). Szent Pál példája pedig megmutatja, hogy a rabbinisztika milyen misztikus, ailegórikus vagy szimbolikus értelmezéseket használt. A korabeli szentírásértelmezés annyira eltolódott, hogy maga Jézus idézi panaszkodva Izajást: „Ez a nép ajkával tisztel, ám szíve távol van tőlem. Tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok" (Mk 7,7). Ha csak egy kissé is elmélyedünk a Szentírásban, könyveinek történeti értékéről, mondanivalójának széles skálájú értelmezéséről korabeli képet nyerünk. Különösen ha még hozzávesszük, hogy sok szentkönyv még magén hordta a fris- senkészültség bélyegét. És ezen körülmények között is az Úr teljesen elfogulatlanul használja a Szentírást, nem törődik azzal, hogy mi volt a könyvek eredete, jellege. Hogy történeti vagy nem történeti az a könyv, hogy egyik forrás tárja-e fel, vagy a másik tartalmazza. Azt sem veszi számításba, hogy formatörténetileg nem egy fajtájúak a könyvek, és arra sem ügyel, — amint ma mondják — hogy a történeti könyvekbe is kerülhettek mitikus elemek. Éppen ezért beszédeibe beleszövi az ember és asszony teremtését (Mt 19,4), Ábel áldozatát, (Mt 23,35) vagy Noé történetét a vízözönnel (Mt 24,38). Jákob látomását az égig érő létráról (Jn 1,51) csakúgy említi, mint Mózes égő csipkebokrát (Lk 21,37); Szodoma és Gomorra pusztulását (Mt 11,23) éppen úgy, mint Dániel látomását a pusztulás utálatosságáról. Jónás három nap után a cethal gyomrából elevenen jön elő (Lk 11,31), — hogy Mózes mannájáról és a rézkígyóról ne is szóljunk. Noha Egyházunk mindezek magyarázatában sokkal szabadabb felfogásokat is megenged, amint azt szószerint olvassuk — a mi Urunk bizonyára jól ismerte ezeknek „történeti” értékét — mégis mindegyiket elfogulatlanul használta. Tetten érjük az Istent Valaki az irodalomban használta ezt a kitűnő fordulatot, hogy az az igazi költői elemzés, mely meglesi a lelket az élmény varázsa pillanatában és ezt akarja tetten érni mondanivalójában. Ezt teszi Urunk Jézus is és ezt kell nekünk is tennünk: meglesni és rajtakapni a sugalmazó és a Szentírást készíttető Istent ihletének, és mondanivalójának égő pillanatában. Ez az igazi „Sitz im Leben”, amit a modern szentíráskutatás keres. Jézus ellenfelei írásokban jártas emberek voltak, akik sokat olvasták a Szentírást és benne éltek világában olyannyira, hogy azok az írások valahogy öntörvényűén éltek, elszakadtak a sugalmazó Isten eleven világától. Jézus, amikor a farizeusokkal vagy szadduceusok- kal vitázik, sohasem az írást javítja ki, hanem Isten szerinti értelmét tárja fel és emeli ki a feledés homályából. Hogy az írásoknak elferdült magyarázatait helyrehozza, nem egyszer szemére veti az írástudóknak: „Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát” (Mt 22,29). Sohasem szabad - Jézus szerint — olyan szentírásrnagyaráza- tot végezni, mely elszakítja az írást az Istentől. Jézus azt teszi és azt akarja, hogy jelenvalónak vegyük az írásmagyarázatnál az Istent. Jézus az elferdült magyarázatokról azt mondja: „Kezdetben nem így volt" (Mt 19,8). Itt arra utal, hogy az Isten nem mond le tervéről okkor, amikor törvényeket, szabályokat vagy irányításokat ad az embereknek. „Menjetek csak - mondja nem egyszer - és tanuljátok meg, mit tesz az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot" (Mt 9,13), - vagy egy másik változatban: „Ha értenétek, mit jelent: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot — sohasem ítélnétek el az ártatlanokat” (Mt 12,7). Ha a szentírásolvasás közben nem magára az Istenre figyelünk, kővé hidegült szabályokká válik kezünkben a Biblia. Ezt jelzi Jézus, amikor Dávid király Nobe-i kenyérevésére, a papok templomi szombattörésére vagy a gödörbeesett gyermek vagy juh szombaton való kiemelésére utal (Mt 12,1—14). Majd megvédi a böjtölő farizeusokkal szemben a nem böjtölő tanítványokat a násznépre való utalással (Mt 9,14), vagy a házasságtörő asszony esetében elhallgattatja a törvény szigorát követelőket (Jn 8,1—11). Különösen megragadó példát ad arra, hogy nemcsak a kinyilatkoztató Istent kell meglesni a kinyilatkoztatás élményében, de az ott szereplő embert is, hiszen Isten a kinyilatkoztatásban lefoglalja az embert a maga teljességében. Mikor a feltámadás kérdésében a csipkebokornál imádkozó Mózest idézi (Lk 20,37), vagy a Messiás isteni eredetét magyarázva az imádkozó Dávidra mutat (Lk 20,41). Aki a Szentírást nem azzal a lelkülettel olvassa, hogy rátaláljon a végtelen fölségű és 157
