Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 3. szám

\

/

„Legyetek az Igének cselekvői, necsak hallgatói!” (Jn 1,22}

Korunkban, melyről joggal állíthatjuk, hogy egyre több szabadságra és mélyebb humanizmusra vágyik, — az emberek éppen e fokozott vágyódás miatt mélyebben élik át mindenfajta megosztottság és szétszaggatottság terhét. Az Egyház gondoskodása nem hagyja figyelmen kívül ezeket az igényeket és segítségül régit, de mégis örökké újat nyújt napjaink vágyaktól feszülő, saját gyarlóságának keresztjét hordozó emberének: a Vigasztalások Könyvét, az Erősség Leikétől sugallt írást, a Bibliát. Egyházunk ma is arra törekszik, hogy a maga teljességében, felszabadító, lelkesítő, egyesitő és vigasztaló erejében tárja a ma embere elé Isten írásba foglalt Üzenetét. Azt a híradást, mely ősidők óta, szellemi-lelki vajúdások közepette, isteni megtermékenyülés és emberi munka nyomán született, él és hat ma is világunkban. A Szentírás szava régen és ma is re- zonál mindazok lelkében, akik komolyan veszik a „tolle-lege" felszólitást. Azaz: nemcsak kézbe veszik, de forgatják, olvassák is, — és felismerik benne Isten üdvösségünk felé mutató irányítását.

Az Egyház missziós küldetésének Krisztustól rendelt célja, hogy „az Úr igéje terjedjen és dicsősségre jusson" (2Tesz 3,1), hogy minden ember számára jó gyümölcsöt teremjen. — Kétségtelen, hogy ma már sokmindent jobban ismerünk a Szentírással kapcsolatban, mint régebbi korokban. Tudjuk, hogy az érlelődő és erősödő istenhit különféle kultúrák és korok szűrőjén átfolyva öltött lassan Írásos formát. A palesztinai zsidóság, a diaspóra, a hellén környezet s a mindezen tényezővel összeforró különféle civilizáció egyaránt rányomta bélyegét a születő és írásos formában rögzített Szentirásra. Mindazonáltal e körülmények mellett is a Szentírás — bár emberek által rögzített — de isteni üzenet volt és marad számunkra. De ugyancsak a felsorolt körülmények váltak biztosítékává annak is, hogy az Egyház minden időben alkalmazkodni tudott Isten szavának tolmácsolásánál az egyes korok, népek és fajok kultúrájához, környezetéhez, kifejezésmódjához, nyelvéhez. Ezért tekintjük feladatunknak ma is, hogy kortársainkat buzdítsuk és segítsük: ne csak kézbe vegyék, de olvassák is és értsék is meg a Bibliát. Vajon hány ember mondhatja el még az etióp férfival: „Hogyan is érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza?" (ApCsel 8,31)

Ismeretes, hogy a 2. Vatikáni zsinaton az ülések alatt az oltárra a Szentírásnak egy-egy értékes régi példányát helyezték. A Szentirásnak ilyen tiszteletben tartása ősi, s az Egyház megszentelt hagyományaihoz tartozik. Jelen számunkkal — őrizve és nyomatékozva e tiszteletet — inkább azt szeretnénk elérni, hogy egyre többen „vegyék le az oltárról", azaz: fogják kézbe, lapozzák, olvassák és egyre inkább meg is értsék a Bibliát. Már Arany- szájú szent János biztatta híveit, hogy „szerezzetek magatoknak Bibliát". Napjainkban tömegek igyekeznek megszívlelni e felszólítást. A „beszerzésen" túl azonban az Egyház többet ajánl és nyújt. Szent Ciprián szavával ma is buzdítja híveit, hogy ne csak a templomokban törekedjenek rá, hogy hallják az Isten szavát, hanem otthonukban is merüljenek el a Szentirásba, elmélkedjenek az Úr írásos törvényén, üzenetén. — Ehhez az elmélyedő olvasáshoz kívánunk az elkövetkező oldalakon némi segítséget nyújtani. Mert nem feledjük a 2. Vatikáni zsinat tanítását: az Egyház, Isten hivő népe „ ... mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is, hiszen főleg a szent liturgiában szüntelenül veszi, és nyújtja a híveknek az élet kenyerét mind Isten igéjének, mind Krisztus testének asztaláról." (Az isteni kinyilatkoztatásról, 6. fejezet)

133