Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Klempa Sándor: A hétvége lelkisége
nyebbültem egy napra a hét végén, — ugyanígy a keresztény hivő is élje azt az életet, amely egykor teljesen az övé lesz. Élje a dicsőség életét („vitám gloriosam”), amely a jövőben úgyis az övé lesz (Th, Maertens: L'assemblée festive du diman- che. Assemblé de Seigneur c. műből, 32). A weekend aktivizálása és a húsvéti misztérium közti kapcsolatot, amely összekötheti a misztériumot az évszakos eseményekkel, a modern hitoktatásban kell felvetni: más szóval a vasárnapból igazi vasárnapot lehet csinálni az évszak és a liturgia párhuzamában. Ezt a párhuzamot nehéz dolog megtalálni, nagy tudást és sok tapasztalatot igényel. Itt nagy a kockázat, vajon a szentbeszéd, amely az örök igazságokat korszerűen bemutatja, fel tudja-e az emberi lelkeket frissíteni a hitben? Vajon az evangéliumi értékek kiváltságos tapasztalata megvalósul-e a nomádizmusban, a más civilizációkkal való találkozások alkalmával? A nomádizmus a kor arculatát tükrözi vissza. Nem csoda, ha a szent szerzők hamarosan felhasználták az utazás és az út jelképét, hogy abban egyre gazdagabb spirituális értelmet rejtsenek el. A Bibliában az utazás témája úgyszólván állandóan feltűnik. Az út szimbolizmusa jelen van és jelképezi az egyén és az emberiség történetét, amely végülis Krisztusban éri el a maga tökéletességét: „Én vagyok az út, az élet és az igazság” (Jn 14,6). így lehetne hitoktatásunkat és katekéziseinket is az Exodus dinamizmusára építeni. Nem lehetne-e egy kötetet készíteni azon liturgikus szövegekből, amelyek egy teljes évi homilia-sorozatot adnának a húsvéti misztériumból és így evangéliumi fényt vetnének a péntek estétől hétfő reggelig történt eseményekre? Tehát Krisztus visszatérésének diadalmas előlegezését óhajtjuk feltárni, ez pedig feltételez egy hosszú lejáratú, minden irányban kifejtendő katekézist a szentmiséről és a vasárnapról. Hála Istennek, a szocialista országok felfogása időt és lehetőséget ad további gondolkodásra. Annyi bizonyos, a hétvégének a jelentősége, a szabad idő élvezete mint valami kivételes kegyelem fogja integrálni a nomád embert akaratlanul is a liturgia felé, amiből talán a holnap sajátos vallási gyakorlata fog kirügyeizni. A szabad idő embere — állítják egyesek —, hajlamosabb megérteni a liturgiát, a szentmisét, mint a folyton dolgozó ember; ikülönösen akkor, ha azt, mint szent drámát mutatjuk be. A liturgia ugyanis kultikusan, játékszerűen ábrázolja a húsvéti misztériumot. A játék az élet utánzása (lásd Calderon fenséges misztérium-drámáit, autos sacramentalas). Guardini felfogására támaszkodva én is azt állítom: „mi más az örökkévalóság, mint a szent játék tökéletes megvalósítása.” A liturgia ..nem munka, hanem játék. Isten előtt játszani művészi formában és nem alkotni, hanem teremteni: ez a liturgia legbensőbb lényege. Ezért van benne a mély komolyságnak és az isteni derültségnek magasztos összhangja. A százfajta előírás szigorú gondosságát, a szavak, a mozdulatok, a színek, ruhák s edények meghatároztt formáját csak az érti meg, aki a művészetet és a játékot komolyan tudja venni” (Romano Guardini: A liturgia szelleme. 1940. 76.). „Ott voltam mellette, mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig csak ott játszottam a színe előtt. Játszottam az egész földkerekségen s örömmel voltam az emberek fiai között” (Péld 8,30—31). Csodálkozással hallottam néhány évvel ezelőtt, midőn a quebec-i fiatalok egy fesztivál alkalmával helikopterről a földön nyüzsgő embertömegre szívalakú röpcédulákat dobáltak le, amelyen többek között a következők álltak: Boldogok azok, akik elhagyták a pénz fegyverzetét, Boldogok azok, akik áttetsző lelkű utasok a földön; Boldogok azok, akiknek bőre a halál bankárától nem beteges színű, Boldogok azok, akiket saját húsukban keresztre feszítettek ... E fiatalok az új, a szabad idő utáni vágyában — úgy érzem —, van valami húsvéti jelleg. Szabadság utáni heves vágy lüktet e mondatokban, tele áldozatkészséggel és hallatlan aszkézissel. Számunkra persze még idegenül hatnak az ilyen megnyilatkozások, de a helyzetet valahogyan arra kell vonatkoztatnunk, amint talán 30—50 év múlva lesz. A hét végének ilyen húsvéti klímában való átélése bevezetést nyújt az örökkévalóság létrendjébe; a szabadság korlátlan érzete a mindennapi munkától való távolállás egyelőre ízelítőt ad az igazi vasárnapról, ahogyan Barnabás apostol kifejezte magát. Szent Vazul szerint ez lesz a „nyolcadik nap", egy vég nélküli nap, melynek nincsen estéje, se holnapja. Végül úgy érzem, nem hagyhatom ki a hétvégek ügyének tárgyalása közben, a vasárnapi vigilia ünneplésének problémáját sem. A keresztény hagyomány vitte tovább ezt a szokást. A római egyház csak a húsvéti, karácsonyi és pünkösdi vigilia napokat, részben pedig a kántorböjtöket tartotta meg; kelet világa mindig kiemelte a szombati vigiliát, és ezzel a vasárnapnak húsvéti jelleget kölcsönzött (I. H. Dalmas: 124
