Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 2. szám - FIGYELŐ - Könyvfigyelő

Isten szeretetét, amióta tudjuk, hogy életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan él abban az Isten szeretete, ki — bár bőven van neki a világ javaiból, — mégis, mikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle szívét?!” (1Jn 3,15—17)

Talán ezekben az igékben összefoglalhatjuk a keresztény emberszemléletet és az emberi kötelezettség alapelveit, amit azután minden helyzetben konkretizálnunk kell. Lehet, hogy voltak idők, amikor többet tanítottunk Istenről, mint a konkrét emberről, de a keresztény cselekvés — éppen Isten miatt — nem feledkezett meg az emberi szeretet áldozatairól. Amikor a nagy egyházfejedelmek a „hatalmat gyakorolták”, a művészetet fejlesztették (ami szintén emberi érték), egyidejűleg megalakultak az Egyházban azok a szociális csoportok, közösségek és intézmények, amelyek európaszerte ellátták a betegek, a szegények, elhagyottak, öregek és kicsinyek gondozását. Ma ezt a feladatot a rendezett társadalom nagy részben magára vállalta. De óriási világrészek vannak, ahol az éhezők, a kizsákmányoltak, a kivetettek még önkéntes segítőkre várnak, akik nem fizettségért, vagy közéleti tisztességért, hanem kizárólag Isten szeretetéért névtelenül, rejtetten áldozzák magukat mások megmentésére vagy legalább utolsó perceik vigasztaló enyhítésére.

Helyzetünk a mai szocializmusban

Hazánk fejlett társadalmi humanizmusa „minden embert összefog minden ember érdekéért”. Formájában számunkra, keresztények számára igen közelálló, megvalósítható,

— és bátran kimondhatjuk: kötelező humanizmus. Népünk jelen helyzetében nem kíván hősi áldozatokat, drámai hősöket, hanem „olyan embereket, akik a napi feladatokat lelkiismeretesen tanulmányozzák és értik a dolgukat. Olyanokat, akik a hétköznapi munkában a legtürelmesebbek, a legáílhatatos- sabbak; ők azok, akik a legnagyobb hősiességet mutatják". Bár ezeket a szavakat Lenin 1917-ben mondotta, hazánkban napjainkra jobban érvényesek, mint bármikor.

— „Ma az emberek testvérisége nem frázis, hanem igazság és a munkától megkeményedett egyénekből az emberiesség nemessége világít felénk”. — így idézi Marxot Király István „Hazafiság és forradalmiság” című új könyvében (Bp. 1974. 51. o.). A nietzschei

KÖNYVFIGYELŐ

örök visszatérés kétségbeesett gondolatát ma már legyőzte az emberi haladás hite. A Nihil-lei szemben győzött az Otthon. Az otthonteremtés lett a feladatunk világszerte, minden kivetett ember számára. A mi társadalmunk akkor nevezhető haladónak ha az .Otthon’ gondolati képét megvalósíthatóvá teszi. Ehhez kellenek felelős gazdák, kell a jó édesanyák aprómunkát végző, kicsire is néző minden nap újrakezdő törődése (vö. 17. o.). Nem lehet elfelednünk, hogy az emberiséggé válás — a planetáris integráció— százada lett századunk, a gyakorlati humanizmus lett az életelemünk. - „Az egyéni fegyelmezetlenség, önzés, — amely megtagadja a közösség belülről vállalt életrendjét — végzetes következményekkel jár. Ezért a közeire nézés, a pontos kapcsolás a mai, ,megértő emberség' humánuma lett. — Szocialista társadalmunk ebben a szellemben újra átgondolta a humanizmus jelszavát. Az egykor csak harcos embervonások mellé — bátorság, felelősség, célratörés, —- odakerült a jóság, bizalom, részvét, szeretet — ez a megértő emberség: a közeire nézés humanizmusa." (vö.: 72. o.)

A közeire tárulás realitása jogosítja fel a szocializmust a megértő emberség gyakorlására. Idegen tőle mind az ember-heroizálás, mind az ember-megvetés hamis véglete. Jól tudja, hogy a szándék is számít, tekintetbe kell venni a közéletben is az emberek egyéni indítékait. A nagy történeti távlatokra tekintő gesztusok mellett az egyéni kis szenvedésektől is — ha lehet — mentesíteni kell az embereket. „ ... a szocializmus minden hívének kötelessége kímélni népünket az elkerülhető szenvedésektől, — hogy felesleges gondot ne okozzunk az embereknek” — írja ehhez a témához Kádár János. — „Napjainkban tehát hangsúlyossá vált a humanizmusnak nemcsak a társadalmi, de konkrét személyes vonatkozása: az egyén tiszteleje” (i. m. 83.0.). — Amint a történeti és fogalmi áttekintések útján eljutottunk a mába, felmerül kérdésünk: Korunk „hic et nunc” humanizmusa megfelel-e keresztény mivoltunknak? — Igen mert a zsinat utáni kereszténység mindjobban a tettek tanúságát vállalja. Embertanunk lényegét a Bibliából merítjük; „Az ember Isten képmása". Mindenkiben fel kellene lelnünk az isteni vonásokat, amiért tiszteljük segítsük, szeretjük egymást, mert „aki nem szereti embertársát, akit lát, hogyan szeretheti Istent aki nem lát?” (1Jn 4,20)

(szm)

A Szent István Társulat legújabb kiadványai: VI. Pál pápa levele az 1975. évi jubileumi szentév meghirdetésére. — Cserháti József püspök: Mindennapi kenyér. — Biblia. Ószövetség, Újszövetség teljes, új fordításban.

122