Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - FIGYELŐ - Korzenszky Richárd: Humánus halál
Én-nek saját, durva indulataival. Tudatában kell ezért lennünk, hogy a nevelő munkában elsősorban a személyiség erkölcsi értékeit: — becsület, jóakarat, szorgalmas munkára való készség stb. — kell hangsúlyoznunk. Ebben a keretben kell az embernek elfogadnia és kamatoztatnia tehetségét. A szülők a nevelő munka során lassan képet alkothatnak a gyermek alakuló egyéniségéről, lelki egyensúlyának, indulati életének alakulásáról. A szülők legyenek figyelemmel arra, hogy a fellépő durva indulatokat nem lehet erőszakkal, szigorral fegyelmezni vagy elnyomni. Itt elsősorban a szeretet tud segíteni, mindenek előtt az adottságokat tudatosító beszélgetésekkel és az egyensúly kialakítását segítő jótanácsokkal. Közösen kell megkeresni a kibontakozási lehetőségeket, elősegíteni, meg kell dicsérni a sikereket. Biztosítani kell továbbá olyan elfoglaltságokat, amelyekben örömmel vesz részt a gyermek. A keresztény emberkép elénk tárja, hogy mennyire fontos a durva indulatok megsemmisítésének a feladata. A Krisztus-központú vallásos életben adva van a konkrét megvalósítás útja. A keresztény szemlélet szerint az emberben a szemlélődés és a szabad- akarati elhatározás is lelki-testi egységben valósul meg. Nem lehet a lelki okokat, a szabad, szellemi tényezőket a személyiség egységétől elválasztani. Az emberben a legszellemibb erőnek is van anyagi összetevője. Az igazán humánus magatartás tehát fokozatosan át tudja hatni az indulati életet. E megállapítás azonban feltételezi a család, a közösség segítségét, és a pszichológiai ismeretek felhasználását is. A keresztény emberszemlélet a humanizációt nemcsak úgy értelmezi, hogy a felnövekedő egyén társadalmilag elfogadott és hasznos magatartást vesz fel, hanem az egész személyiségnek át kell alakulnia. A keresztény ember előtt tökéletes, biztos és reális eszmény: Krisztus áll. A valódi önérték, az igazi önzetlenség és a hiteles közösségi magatartás Benne tökéletesen megvalósul. Tanítása erre ad iránymutatást. A keresztény ember úgy éli meg Krisztus-kapcsolatát, mint azonosulást. A krisztusi szeretet nyitottá teszi a hivőt mindenki felé és egyben arra indítja, hogy közösséget érezzen és formáljon mindenkivel. Ugyanakkor megbocsátó szeretet is, melyről maga Krisztus a keresztfán tett tanúbizonyságot. Ennek a szeretetnek a gyakorlására szólítja fel tanítványait is: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (Jn 15,12). A személyiség megérlelődése Krisztusban humanizálja az emberi önzést, és a munkán, a helytálláson, a kultúra és a jövő megszentelésén keresztül vezet az üdvösségre. Király Ernő HUMÁNUS HALÁL „Engedjétek meg, hogy saját lábamon vonuljak a háttérbe ..." — írja az öregedésről szóló könyvében Illyés Gyula, miközben a szabadságról, a halálról, az emberi, humánus halálról töpreng. (Kháron Ladikján, Bp. 1969. 231). Amit leginkább szeretne: hogy ember maradhasson mindvégig. Szabad, nem kiszolgáltatott. Ez volna a humánus halál. Talán túlon túl élére állítja a kérdést Robert Taylor, a népszerű „Biológiai pokolgép" című munkájában (Bp. 1973.), amikor az emberre kényszerített életről beszél. „Kísérletet tenni a halálra az életben tartani szándékozók minden erőfeszítésével szemben — ez lenne a valaha is kitalált leghátborzongatóbb dráma; és eljöhet az a nap is, amikor a halálhoz való jussot úgy kell majd védelmezni, mint a legalapvetőbb emberi szabadságot...” Ugyancsak ő írja az imént említett könyvében: „Ha a hosszú életet csupán különleges kezeléssel lehet elérni, akkor az, aki únja, egyszerűen nem veszi igénybe a kezelést. Az orvosi beavatkozás révén meghosszabbodó élet elől azonban nem lehet kitérni, és már tanúi voltunk annak, hogy az életgépek rászoríthatnak arra, hogy vállaljuk a kényszeréletet." Bármennyire is hatásvadászónak tűnik ez a megfogalmazás, annyit mindenképpen el- gondolkodtatóan feltár, hogy nemcsak az élet, hanem maga a halál is az emberi jogok területét érinti. Hogy az életben a születés és a halál ösz- szetartozik, — kemény, megdöbbentő tapasztalása minden embernek. Kérés nélkül benne találjuk magunkat az életben; döntések sorozata az a — minél távolabbról nézhetjük születésünket, annál kevesebbnek tűnő — néhány év. Ezekben a döntésekben, választásokban, elf ogadásokban-elutasításokban érlelődik igazán emberré az ember. Ennek a sorozatnak a végén elkerülhetetlenül ott áll az izgató titok, a halál. Az ember „halálos létéről” beszélünk, olyan küzdelem-sorozatról, amely a halálba torkollik. Általában szeretünk élni. Mégis kénytelenek vagyunk szembenézni a „halálos" léttel; mintegy arénába lökve találjuk magunkat, küzdelem árán tudjuk csak fönntartani életünket. Es a sokféle küzdési kényszer között ott van, amit mindenki kénytelen elfogadni: 116
