Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Vida Tivadar: Bűnök, amelyek az emberiség halálát okozhatják
alapstruktúra (ösztönök és önuralom) funkciói. Sajnos, itt egy kevéssel több, vagy kevéssel kevesebb is zavart okoz. Zavart az egyén életében, amely azonban mérgezi a társadalmi életet. Tévhit az, hogy minden emberi magatartást tanulással sajátítunk el. Társadalom-fenntartó és társadalom-károsító magatartásunknak számos eleme annak a hatásnak az eredménye, amelyben kora gyermekkorunkban részesültünk egy többé vagy kevésbé belátó, felelősségtudatos és egészséges érzelmi életet élő szülőpár részéről. Ugyanennyi azonban bennünk, ha nem több még, a genetikai előjelű hatás. Feltehető, hogy értékítéleteink is olyan velünk született mechanizmusokra alapulnak, amelyeknek el kell torlaszolniok bizonyos, az emberiséget fenyegető bomlásjelenségeket. így érzékünk a jog és az igazságosság iránt feltehetőleg szintén olyan törzsfejlődési programozáson nyugszik, amelynek az a szerepe, hogy a társadalomba beszüremkedő aszociális egyed- társakkal szembeszálljon. A megelőző négy „bűn” mind abba az irányba hat, hogy megfossza az embert mindennemű ítélettől a jóra és a rosszra nézve. A bűnözési, különösen a fiatalkori bűnözési statisztika ennek a terebélyesedő folyamatnak az eredménye és jele is egyben. Ezzel szemben a fiatalok „lázadása” semmiképpen sem jele annak, hogy kiveszett volna a mai nemzedékből a szociális és az erkölcsi érzék. A fiatalabb nemzedék ezzel megvalósítja a hatodik halált okozó bűnt, a hagyomány lerombolását. Amikor szociális és erkölcsi érzéke eljut arra a pontra, hogy többé nem sikerül kulturális szempontból megértetnie magát az idősebbekkel, még kevésbé azonosítania magát velük, úgy tekinti őket, mint idegen népcsoportot, és nemzeti gyűlölséget érez irántuk. Ennek az azonosságzavarnak az okai megtalálhatók mindenekelőtt a szülők és a gyermekek közötti hiányos érintkezésben, ami már a csecsemőkorban kóros következményekkel jár. —• Vajon nem alkalmazható Lorenznek ez a felismerése a lelkiatyák és a hívek, valamint az egyházi egészséges hagyományok elleni lázadás azonosságválságaira is — mutatis mutandis? Az azonosságválság egyik oka az is, hogy az ember rájön, mennyire védtelen a fokozódó indoktrinálással szemben. (Ez a felismerés lehet az oka annak is, hogy a fiatalság egy része ma tudatosan szembefordul mindazzal, amiről gondolja, hogy az embertömegek manipulálásának eszköze.) Az emberek nagy számának tömörülése egy-egy kultúrcsoporttá és a tömegkommunikáció eszközeinek tökéletesedése odavezet, hogy az emberiség történetében eddig soha be nem következett mértékben válnak egyöntetűvé a nézetek, életstílus, szokások. Az ügyesen megdolgozott közvélemény nyomása aztán olyan fokú, hogy egyenesen betegnek tartják az olyan egyént, aki önvédelemből tudatosan kivonja magát például a televízió, vagy más tömegkommunikációs eszköz hatása alól. Bizonyos tartós használati cikkek s azoknak divatos, egyre újszerűbb kivitelezése (ruhák, bútor, gépkocsi, mosó- és mosogatógépek, színes televízió, stb.) ezúton lesznek csalhatatlan „státus-szimbólummá”. A megszerzésükre fordított fokozott munkatempó, vagy külön hasznot hajtó foglalkozás időt és energiát emészt fel és vesz el a netalán még meglevő mélyebb, egyénibb boldogság utáni vágytól. (Ezzel a bűnös kör be is zárul ...) Az utolsó „halálos bűn", a nyolcadik; az atomfegyverek. Lorenz szerint azonban az előbbi héthez viszonyítva ezt a veszélyt lehet aránylag a legkönnyebben elkerülnünk. Itt ugyanis tudjuk, mit kell a H-bomba elen tennünk; nem szabad előállítanunk, vagy nem szabad ledobnunk. Ám a másik hét veszélyei kapcsolatban még azt sem tudjuk, mi a tennivalónk! A legnagyobb kár azonban, amit az atomfegyverek fenyegetése máris okoz az emberiségnek, egyfajta „világpusztulási hangulat", amely bénítóan hat a felelősségtudatra, és elősegíti a legprimitívebb kívánságok azonnali teljesítésére irányuló infantilis igyekezetét. Konrad Lorenz 1973 novemberében múlt 70 éves. Ez alkalommal helyeslő és bíráló hangok egyaránt hallatszottak nézeteivel kapcsolatban. Megállapításait és következtetéseit lehet vitatni szaktudományos és világnézeti szempontból. (Az utóbbi síkon tettem magam is itt egy-két megjegyzést, reflexiót.) Bizonyos azonban, hogy könyvének soraiból nem csendül felénk sem ledorongoló fölényeskedés, sem az embert csak valami élettani species-ként hideg tárgyilagossággal kikísérletező semlegesség hangja, hanem az a szerető féltés, amelyet az állati és az emberi magatartás kutatásában eltöltött több mint egy emberöltő érlelhetett meg benne. A hivő olvasó azzal a belső örömmel teszi le Lorenz professzor népszerűsítő könyvét, hogy nem egy megállapítása szemlélteti azt az összefüggést, amit a kinyilatkoztatás így fejez ki erkölcs és élet között; „Halld Izrael, és vigyázz, tedd meg, amit az Úr megparancsolt néked, hogy ... hosszú legyen élted, . .. hogy jó dolgod legyen". (Mtörv. 6,20 és 3. a.) Vida Tivadar 52
