Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Érvénytelen házasságban élők imádsága - Válság vagy beteljesedés
AZ ÉRVÉNYTELEN HÁZASSÁGBAN ÉLŐK IMÁDSÁGA Jézusom, Te csak a magukat hamisan igazaknak tartókat mondottad véglegesen elveszetteknek, és a bűnösök felé mindig kitártad karodat. Nem jöttem hívni az igazakat, hanem a bűnösöket — mondottad. Uram, hívj engem, én bűnösnek tartom magam. Abban is, hogy eljutottam az érvénytelen házasságig. Te tudod, Uram, hogy amikor ezt a házasságot megkötöttem, már nem tudtam másképp cselekedni. Meghaladta volna erőmet a magánynak és társtalanságnak egy életre való vállalása. Enélkül Neked még kevésbé tetsző útra tévedtem volna. Te mondtad, Uram, hogy nem jó egyedül lenni; kell valaki, akit szolgálhassak, szerethessek: élettárs és gyermekek. Te formáltál olyanná, hogy nem a tőled szívembe írt törvény teljesítése miatt látsz engem bűnösnek, hanem valami másért. Azért, hogy amikor első házasságomat kötöttem, s szabadon választhattam — nem gondoltam Rád. Vagy ha gondoltam is, nem úgy gondoltam Rád, mint legfontosabbra, mint alapra, amelyhez mindennek igazodnia kell. Ha a Te szemeddel választhattam volna, nem jutottam volna ide. De keveset törődtem Veled, hittem abban, hogy van hűség, megbecsülés, szolgálat, szeretet nélküled is; a Te kegyelmedből ezt most már másképpen láthatom. Tudom, Jézusom, hogy ezzel a házassággal parancsod megszegtem, ebben a pa- rancsszegésben élek és szent Testedet nem vehetem emiatt magamhoz. De akarom, hogy az életem jobban, egészebben igazodjon Hozzád, mint akkor, amikor még áldozhattam. A Te Testedet és Véredet vettem magamhoz, de én magam — azt is meg kell vallanom — keveset áldoztam Neked. Uram, a Te áldozatoddal most nem egyesülhetek, de akarok áldozni Neked. Jobban és többet, mint eddig. Egész életemet. Mindent úgy akarok tenni, ahogy Neked tetszik. Élettársamat olyan nagyon, igazán, szolgálóan, önzetlenül akarom szeretni, ahogy Te mutattad a magad életében a szeretetet, ahogy tanítottál rá minket. A házaséletet a Te törvényeid, s nem a világ törvényei szerint akarom élni. A gyermekeket, akiket adsz nekem, elfogadom, őket Neked nevelem, hogy első törvény legyen számukra zsenge koruktól fogva a Te törvényed. Akarom a Te nagy sze- retet-törvényedet a maga egészében. Minden síró, bajban levő, minden szegény és meggyötört igazán felebarátom lesz. Any- nyira fogom adni, amim van, a náiamnál szegényebbeknek, amennyire csak képes leszek rá. Törvénynek fogom érezni ezt is a világ önzéstörvényével szemben. Fel sem tudom még sorolni, hogy mi mindent akarok Érted tenni. Áldd meg, Jézusom, ezt a szándékomat. S add meg nekem azt a nagyon nagy ajándékot, hogy életem választott társát is ilyenné formáld. Hogy kettőnk közös élete közös áldozat legyen a Te oltárodon. Legyen ez a mi házasságunk volt bűneink és meggondolatlanságaink engesztelése és lelkünk megújulásának kezdete. S ha így Neked, Érted élünk, Jézusom, — ha nem is mehetünk még be a szobádba, de ott leszünk a kertedben. S reménykedve várjuk, hogy egyszer majd beljebb léphessünk. Nézd, Urunk, semmi sincs bennünk Ellened, csak a gyengeségünk és azt is alázattal bűnnek valljuk. Nem veted el és nem veted meg, hogy annyit adunk Neked, amennyit tudunk. Jézusom, tedd nyu- godttá lelkünket, s ezért az ajándékodért az életünket adjuk Neked cserébe áldozatul. — Amen. V. É. VÁLSÁG VAGY BETELJESEDÉS? Sokat szólunk-írunk a család problémáiról. Ilyenkor a korosztályok kérdései kerülnek előtérbe: milyen nehéz a fiatalokat megérteni, az öregek sok gondot okoznak, elhagyottnak érzik magukat, vagy hogyan ápoljunk egy súlyos beteget, amikor egész nap nincs mellette senki...? És kimaradnak a kérdésből azok, akik általában az egész család terhét viselik. Velük nem foglalkozik senki, de még maguk sem jutnak hozzá, hiszen ők a család oszlopai: a negyvenentúli asszonyok, az ötvenes férfiak. Ők vállalják a felnövekedett gyermekek minden nehézségét, az öreg szülők gyámolítását. Külsőleg és belsőleg is ellentmondásos kor ez: a fiatalok nem értik, mit akar még az anyu, hisz „már öreg” — az öreg szülők meg úgy szeretnének parancsolgatni nekik, mint a tapasztalatlan gyermeknek. Szólni kell ezért az „álmeneti 43
