Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Radó Polikárp 75 éves
RADÓ POLIKÁRP 75 ÉVES Tisztelettel és hálával köszönti a TEOLÓGIA folyóirat az első felelős szerkesztőjét, a Hittudományi Akadémia nyugalmazott professzorát, az európai hírű liturgiatörténészt, aki Pannonhalmán ünnepli 75, születésnapját. Visszatért az ősi monostorba, ahonnét közel 60 éve elindult tudós életpályája. Rövid lelkipásztori és hittanári beosztás után a tudományos munkában fejti ki istenadta tehetségét. A Biblia és a liturgia tudománya jelentik munkásságának fő területét, ahol egymás után jelennek meg tanulmányai, könyvei. A Hittudományi Akadémiának alapításától kezdve professzora, a papi generációk egész sorát neveli a liturgiának, mint a keresztény élet forrásának szeretetére. Még a második világháború alatt végigjárja az ország könyvtárait, hogy felkutassa a középkori liturgikus kézilatokat. E munkájának eredménye, mint az egész tudományos munkásságának méltó megkoronázása most jelent meg: Libri liturgici manuscripti bibliothecarum Hungáriáé .. . — cimmel (Akadémiai Kiadó, 1973). A TEOLÓGIA folyóirat — melynek hasonló nevű elődje a második világháború idején megszűnt — alapitóját és első szerkesztőjét köszönti a jubilánsban. — Meg kell még említenünk, hogy Radó profesz- szor az elsők között ismerte fel államunkkal a helyes kapcsolat megteremtésének szükségességét, és a gyümölcsöző együttműködés egyik úttörőjeként tarthatjuk őt nyilván. Az agg professzor kissé meggörnyedt alakja ma az ősi Pannonhalma egyik jellegzetessége. Mindjobban elhatalmasodó szembaja sem törte meg lelke derűjét. A kívülvalóktól egyre inkább befelé fordul és az élet igéit, a Szentirást — görög nyelven — mind többet olvastatja fel. — Szívből gratulálunk a sokak szeretett ,,Póli bácsi"- jónak, a TEOLÓGIA folyóirat munkatársai és olvasói nevében is: a Mindenható legyen világossága I Radó Polikárp irodalmi munkássága A) Könyvek, különlenyomatban is megjelent nagyobb tanulmányok: 1. Verfasser und Heimat der Mone-Mes- sen. — Róma, 1928. Különlenyomat az EPHEMERIDES LITURGICAE 1928-as évfolyamában. 2. A „Katolikus Lexikon" I—IV. kötetében 81 biblikus tárgyú címszó kidolgozása (2300 sor). Bp. 1930. 3. A kereszténység szent könyvei. I. Ószövetség. Bp. 1928. 279 I. 4. A kereszténység szent könyvei. II. Újszövetség. Bp. 1929. 309 I. 5. Das älteste Schriftlesungsystem deralt- gallikanischen Liturgie. Róma, 1931. EPH. LIT. 6. Die Heimat des Perikopensystems in Thomas Evangeliar. Róma, 1931. EPH. LIT. 7. Az ószövetségi kinyilatkoztatás története (hittankönyv Rajeczky Benjamin társszerzővel). Bp. 1930. 112 I. 8. Az újszövetségi kinyilatkoztatás története (hittankönyv, Rajeczky Benjámin társszerzővel). Bu. 1931. 111 lap. 9. Kis Misekönyv a hívek használatára. (Kühár Flórissal), — Komárom, 1932. 480 I. 10. Liturgikus Lexikon. (Kühár Flórissal). — Komárom, 1933. 456. I. 11. A katolikus liturgia (hittankönyv Rajeczky Benjamin társszerzővel). Bp. 1936. 118 I. 12. Az Ószövetség története a Szentírás alapján. Bp. 1937. 285 I. 13. A Biblia története a magyar nép számára. (Varga Ottó társszerzővel) Bp. 1939. 447 I. 14. Az Úr születésének évszaka. (A Szent István Akadémia hittudományi-bölcseleti osztályának értekezései III, 4.) Bp. 1939. 20 I. 15. Hazánk legrégibb liturgikus könyve: a Szelepchényi-kódex. Bp. 1939. MAGYAR KÖNYVSZEMLE 64 I. 16. Az Egyház szentjei (Kühár Flóris és Szunyoqh X. Ferenc társszerzőkkel) Bp. 1941. 314 I. 17. Esztergomi könyvtárak liturgikus kéziratai. Bp. 1941. 58. I. Különlenyomat a PANNONHALMI FŐISKOLA ÉVKÖNYVE 1940—41, 86—142. I. 18. Index codicum manuscriptorum liturgi- corum Regni Hungáriáé. (Az Orsz. Széchenyi Könyvtár kiadv. XIV.) Bp. 1941. 62 I. 19. Adalékok a magyar liturgiatörténet bibliográfiájához. Pannonhalma, 1942. 41 I. 20. Az „Opus Dei" — az Úr szolgálatának iskolája c. imakönyv imádságos részei. Pannonhalma, 1942. 21. Nyomtatott liturgikus könyveink kézírásos bejegyzései. (Az Orsz. Széchenyi Könyvtár kiadv. XIX.) Bp. 1944. 123 I. 22. Tiszazugi történet. Berecz Skolasztika élete. Bp. 1945. 304 I. 23. A vértanúság emlékei. (KERESZTÉNY 3 33