Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Könyvfigyelő

SZENTÉVET hirdetett VI. Pál pápa az 1975. esztendőre, amelynek alapvető célja: megújulni. bűnbánatot tartani, jót tenni és örvendezni.

Már az ószövetségi zsidók is ötévenként jubileumi évet tartottak. Ekkor rendezték a bűnös kapcsolatokat, visszaadták az eltúlajdonított földet, elengedték a szegényeknek az adósságot és felszabadították a rabszolgákat. Irgalmasságot gyakoroltak, hogy ők is irgalmasságot nyerjenek, A bűnbánati előkészületet az örvendezés ideje követte: „Menjetek, egyetek zsíros falatokat, igyatok édes italokat és juttassatok egy-egy falatot azoknak is, akiknek nincsen, mert az Ür szent napja ez!" — írja Nehemiás próféta (8,10).

A keresztények az ősidőiétől kezdve Szentföldre és Rómába zarándokoltak. Legalább egyszer akarták életükben látni, „tapintani" azokat a helyeket, ahol az üdvözítő élt és kínhalált szenvedett. Majd elzarándokoltak az örökvárosba, szent Péter és a vértanúk sírjához, hogy Krisztus helyettese áldásaiban, az Egyház kegyelmi ajándékaiban részesedjenek. A XII. században különösen sokan zarándokoltak Rómába, mert — főleg a nagy botrányokért, nyilvános bűnökért kimért súlyos vezekléseket — az Egyház a zarándokoknak elengedte. Vili. Bonifác látta a megtérők sokaságát és 1300. január 22-én kiadott bullájában jubileumi esztendőt hirdetett. A feljegyzések szerint az első Szentévben kétmillió ember járt Rómában és nagy adományokat adtak az Egyház intézményei, kórházai, menhelyei számára. Eleinte századfordulóként akarták a Szentévet megismételni, de később II. Pál pápa negyedszázadonként engedélyezte, hogy mindenkinek módja legyen egy emberöltőben egyszer ilyen nagy útra felkészülni.

A szentévi kegyelmek kiesdeklésének feltétele mindig ugyanaz: a szentségekhez járulás, a bazilikák imádságos látogatása, a szegények segítése és az ellenséggel történő megbékélés.

VI. Pál pápa felújította az évszázados hagyományokat, különösen hangsúlyozva az egyének és közösségek megbékélésének fontosságát. Mivel az elkövetkező jubileum egybeesik a 2. Vatikáni zsinat befejezésének 10. évfordulójával, azért meg kell újítani a zsinati szellemet és a béke lelkületét az egész világgal szemben. Mindez azonban nem maradhat puszta szándék. A régi „kegyes adományok" lerovása helyett ma minden keresztény kötelessége, hogy saját erejéből segítse a másikat, az elmaradott országokat és népeket az őket megillető, önzetlen támogatással.

A Szentévet előkészítő Püspöki Szinodus témája „A mai világ evangélizációja” lesz. Ezt a munkát önmagunk, családunk és gyermekeink nevelésénél kell élkezdenünk. „A kegyelmi idő már elkezdődött" — mondotta Ijjas József kalocsai érsek a Szent István Társulat 1973. évi ünnepi ülésén, és ezzel már elővételezte az ünnepi megújulás programját hazánk számára. „A jubileum lelkisége és teológiája: a vezeklés és megtérés után a teljes reintegrá- ció: .Tartsatok bűnbánatot, közel van ugyanis a mennyek országa!’ A Vatikáni zsinat korunkra ezt így alkalmazza: ,Az Egyház bűnösöket is magába foglal, így egyszerre szent is és folyton megtisztulásra is szorul, a bűnbánatnak és a megújulásnak az útját járja szüntelenül' (Lumen gentium 8.). ...A megújuló liturgiánk pedig felhív arra: .Engesztelődjetek ki egymással, legyen békesség közöttünk!1... A szentatya a megbékélést sürgeti embertestvéreinkkel a katolikus Egyház keblében, a többi egyházak viszonyában, a társadalomban osztály-, faj-, és nemzetség-különbség nélkül, a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődésben; megbékélést az egységhez vezető úton Krisztusban!” — Mindebben teljesen meg kell újulnunk, amint már szent Pál is sürgette római híveit levelében: „Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek mi az Isten akarata, mi a kedves előtte és mi a tökéletes."

Hazai felkészülésünkhöz és ünneplésünkhöz Jézus életének és hitünk néhány igazságának mélyebb átelmélkedésével szeretnénk hozzájárulni.

A TEOLÓGIA ezen rendkívüli és ünnepi melléklete segítséget akar adni, hogy jobban megismerjük Megváltásunk titkát, az Isten országa örömhírét, hogy megtaláljuk a mi életünkben is, mint az evangéliumokban, Isten megnyilatkozásait és rendkívüli tetteinek csodajeleit.

És, ha majd ilyen elmélkedésekkel, az elkövetkező ünnepi év liturgikus eseményeivel és kegyelmével töltekezve ismét visszatérünk a „hétköznapok” világába, ott már nem pusztán csak a világért élünk, hanem azért is, hogy kinyilvánítsuk a világnak Isten erejét:

„A benső élet, az összeszedettség az az alap, amivel minden hivő előmozdítja a Szentlélek kiárasztását a világra... Krisztustól a világ felé! — Ez legyen ünnepi küldetésünk és feladatunk!"

1