Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 1. szám - TÁVLATOK - A család jövője

lődéspszichológia is kimutatja az első évek meghatározó erejét a gyermek karakteré­nek alakulására. A szülők azok a biztos vi- szonyulási pontok (Bezugsperson), akikhez hozzámérve önmagát, fejlődik ki a gyerme­kek, sőt a fiatalok éntudata, alkata, életvi­tele. Mindez beláthatatlanul fontos éppen a társadalomban való részvétel szempontjá­ból. A család továbbra is őrzi tehát sejt­jellegét. Ez ismét csak nem jelenti azt, hogy a család jelentősége afféle előbölcsőde és pótiskola funkciójára zsugorodna össze. En­nek az újfajta sejtnek jellemzőjét éppen abban láthatjuk, hogy nem hermetikusan elzárt kör, mint a régi család, hanem szer­vesebben épül az „egész” eresztékeibe. Sokfelé és sokféleképpen nyitott. Hivatások, társadalmi alakulatok, kapcsolatok felé. De őrzi, sőt felfokozza humanizáló funkcióiát. Éppen azért, mert megszabadul sok terhes szerepkörtől, lehet igazán a személyiség­formálás középpontja, mind a fiatalok felé, mind a hózastársak egymás közti viszonyá­ban. A család struktúrája átalakulásának vizsgálata minden ponton arra mutatott, hogy a család ma személyesebb viszonyok rendszere, mint bármikor azelőtt. Éppen ez­zel tölti be ma is sejt-szerepét, így ad ma is — nem kész sémákat, az igaz, de — alapvető cselekvési mintákat a nagyközös­ségben való részvételre. Igenis a csalódban tanulja meg minden­ki — nem hivatása fortélyait, de az alap­erényeket, amelyek szükségesek az elet minden posztján: az én és a mi helyes összhangját, az alkalmazkodást, mások el­fogadását. Otthon idegzi be az elemi visel­kedési formákat, az egészséges nemi be­állítottságot, az otthon ad személyisége fej­lődéséhez érzelmi hátteret. Egyúttal az ott­hon az a hely, ahol ki-ki újjászületik, fel­frissül, felkészül az óhatatlanul adódó na­gyobb megterhelésre. A kétségtelenül érvé­nyesülő elszemélytelenedési folyamattal szemben a család mindenki számára ellen­pólus, mert közvetlenebb, érthetőbb környe­zet. Még azt is állíthatjuk, hogy a mai család is minta a nagyközösség kialakítására. Ép­pen azzal modell, hogy demokratikusabb, nagyobb szabadság uralkodik tagjaiban, mint a régi szerkezetű családban. A min­dennapok demokráciáját otthon élheti meg elsősorban a kor embere, hogy jobban tud­ja gyakorolni a közéletben is. Nemcsak a gyermekre, hanem a család felnőtt tagjai­ra is áll tehát Lőcsei Pál kijelentése (Csa­lád és házasság a mai magyar társada­lomban, Budapest, 1970.): A család szere­pe a közvetlen ismeretközlésen túl sokkal inkább az érzelmi-közösségi jellegéből ér­zelmi, jellemformáló hatás. A keresztény család sajátossága A családeszmény körüli vitában a teoló­giának természetesen nemcsak az a felada­ta, hogy hozzászóljon az eszmény értékelé­séhez és keresse a más világnézetűekkel közös szempontokat ebben a fontos téma­körben, hanem az is, hogy megvilágítsa azokat a sajátos tényezőket, amelyek kife­jezetten a keresztény családokra érvénye­sek. Mi is tehát a keresztényi a keresztény házasságokban és családokban? Sokan élnek abban a tévedésben, hogy a keresztény család azonos a hagyomá­nyos, patriarkális családiormával. Kétségte­len, hogy maga a Szentírás is ezt a csa­ládképet tartja szem előtt. Különösen „árul­kodó" egy-egy ilyen sor: a férj „feje" az asszonynak, vagy: asszonyok, engedelmes­kedjetek férjeteknek. Sőt, vallásos alapfo­galmak, mint az Atya-Fiú viszony vagy Isten és a hivő házassághoz hasonló szövetsége is e patriarkális korból vett hasonlatok. Eb­ben a korban azonban nem is alkalmazha­tott a szentíró más képet. Viszont még ebben az ősrégi nyelvezet­ben is a személyes viszonyokon van a hang­súly. A családképnek mai átalakulása tehát (a személyesség felé) a biblikus családesz­me lelkét ragadja meg (vö.: R. Schnacken- burg: Die Ehe nach dem Neuen Testament, in: Theologie der Ehe, Krems, Regensburg, 1969. 28. o.). Ezért értékelhettük pozitívan a családeszmény mai átalakulását, sőt ebben a folyamatban keresztény történést figyel­hetünk meg. De hát mi akkor a specifikum a keresz­tény házasságban? — kérdezhetné valaki. A különbség nyilván a szentségi mivolt. Am erről a „szakramentalitásról” nem elég el­vont fogalmat alkotnunk: a keresztény há­zasok különleges kegyelmeket kapnak hi­vatásuk, hűségük megőrzésére. Homályo­san marad előttünk, hogyan kell elképzel­nünk ezeknek a kegyelmeknek működését. Mint Ratzinger írja (Zur Theologie der Ehe, in: Theologie der Ehe, I. kiadás 82. o.), a keresztény házasság, mint absztroktum egy­úttal konkrét feladatok összege, két keresz­tény házastárs hitből fakadó életszövetsége. Ha tehát a keresztény és a „természetes” házasságot (és családot) egybevetjük, első lépésben valóban azt kell mondanunk, hogy „anyagában" nincs különbség a két­fajta házasság között. Még csak sajátosan keresztény szerelem, házasélet sincs (vö.: J. Gründe!—H. van Oyen: Ethik ohne Nor­men? Basel—Wien, 1970. 70. o.). Ugyan­azokra a készségekre, erényekre van szük­sége a kereszténynek, mint a nemhivőnek házassága megvalósítására. Mint Langen- mayer kimutatja (Gedanken über die christ­liche Ehe, in: Theologie der Gegenwart, 19

Next

/
Thumbnails
Contents