Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TÁVLATOK - A család jövője
TÁVLATOK A CSALÁD JÖVŐJE A magyar közvélemény figyelme 1973. őszén a család jövőjére irányult, — ezt jelzik a családjogi intézkedések, az ifjúsági törvény, a népesedés-politika újra-átgon- dolása. Bizonyára az a meggyőződés áll e mögött az érdeklődés mögött, hogy — a régi axióma szerint — a család a társadalom alapsejtje. Amikor tehát — hivők és nemhivők egyaránt — a család alapjainak megszilárdítására törekszünk, népünk jövőjét, egyáltalán a jövőt szolgáljuk. Ez a szolgálat — a jogi előírásokon, intézkedéseken túl — lelkiismeretet érintő leiadat: felelős vezetők, nevelők, szülők, minden állampolgár feladata, mindenkié, aki csak szívén hordozza népe jövőjét. Nekünk, hivő embereknek is hozzá kell tehát szólnunk a családeszmény helyes értelmezésének kérdéséhez, főleg pedig részt kell vállalnunk ennek az eszménynek megvalósításában, megszilárdításában. Konkrét dialógus lesz ez, mely sok esetben többet ér minden elvi vitánál. Válság vagy változás? Amikor a család jövőjéről esik szó, mindenekelőtt azzal az alapvető kérdéssel kell számolnunk, nincs-e a család-eszmény válságban korunkban, egyáltalán van-e még jövője a családnak? Azok között a jelenségek között, amelyek — látszólag egyértelműen — válságra mutatnak, első helyen a válások számának növekedése áll. Világjelenség ez, mely alapjaiban látszik megrendíteni a házasságeszményt. A válást és a családok felbomlását elítélő magatartástól hamarosan eljutott a közvélemény addig, hogy a válásokat természeteseknek vegye, kortünetnek könyvelje el. A válások száma tekintetében hazánk eléggé élen jár. Az Egyesült Nemzetek 1970-es demográfiai felmérése alapján így alakult néhány országban a „divorcialitás", az 1000 lakosra jutó válások arányszáma 1967 és 1970 között: Egyesült Áll. 1966 2,25 1967 2,64 1968 2,92 1969 3,16 1970 3,50 Szovjetunió 2,77 2,74 2,72 2,56 2,63 Mcqvarorszóq 2,03 2,06 2,07 2,12 2,26 Csehszlovákia 1,42 1,39 1,51 1,66 1,72 Anglia 0,80 0,88 0,93 1,04 1.20 Folyóiratunk más helyén sor kerül még korunk e jelenségének behatóbb vizsgálatára. Itt, a család-eszmény sorsának értékelésében arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy a kétségtelenül aggasztó tény mögött pozitív folyamat is rejtőzik. Ha a különféle okok mögé nézünk, amelyek váláshoz vezetnek, gyökerében a személyes kapcsolat megromlását találjuk. A válásra vállalkozóknak csak legritkább esetben lesz az a céljuk, hogy mindenkitől független egzisztenciát hozzanak létre. Rendszerint új, személyesebb közösséget remél az, aki újra házasodik. E sajnálatos jelenségben, a válásban — újra házasodásban is az a tendencia jut tehát érvényre, amely általában is alapvonása a modern házasságnak: a személyek közti kapcsolat kerül ma egyre inkább előtérbe. Magunkévá tehetjük Pierre Delooz értékelését (La famille occidentale, Lumen vitae, 1972. 3. sz. 364 skk): még a válások sem veszélyeztetik igazában a házasságeszményt, sőt áttételesen tisztító szerepük lehet. A házasság egyre kevésbé gazdaságitermelési (legfeljebb csak fogyasztói) egység). Nem is köthetik tehát össze tisztán anyagi érdekek a házasfeleket. A kialakuló új norma — a szeretetre, kölcsönös megbecsülésre épülő házasság — külső látszatra talán labilisabb, mint a régi. Nem áll mögötte a nagyközösség előítéletekből szőtt védőmechanizmusa sem, éppen azért, mert a falu vagy a nemzet nem szorul rá a családokra, mint gazdasági sejtekre. Közrejátszik a lakosság átrendeződése (ingázás, vidékről városokba, a fővárosba való vándorlás) is. De a személyes szeretetből fakadó életközösség mégis szilárdabb, mélyebb alap lesz a jól-rosszul leplezett érdeknél, 15