Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Diós István: A szülők nevelői felelőssége
igazságosság megvalósulásáért tesznek a világban . .. Éppen ezért a nevelés módszereinek olyannak kell lenniük, hogy megtanítsák az embereket a teljes értelemben vett életre, az egyéni és közösségi evangéliumi erkölcs elvei szerint. — Nyilvánvalóan vannak akadályai annak a haladásnak, amelyet nagyon kívánunk önmagunk és az emberiség számára. Az a nevelési forma, amely napjainkban még sok helyen érvényben van, a szűklátókörű individualizmusnak kedvez. Az emberi család egy része úgy él, hogy elmerül a birtoklást magasztaló lelkületben. Az iskola és a hírközlő eszközök lehetővé teszik, hogy úgy formálják az embert, ahogyan ezt a fennálló rend megkívánja, azaz saját képére alakítsa ki: nem egy új embert, hanem a már meglévő ember reprodukcióját hozza létre..’’3 Az új ember nevelése „a szív megújulását követeli, amely a bűn egyéni és közösségi megnyilatkozásainak beismerésére épül. Ez fogja sugallni hiteles és egészen emberi formában azt is, hogy igazságosságban, szeretetben és egyszerűségben éljenek. Föl fogja ébreszteni a kritikai képességet is, amely arra késztet, hogy reflektáljanak a társadalomra, amelyben élnek és ennek értékeire, előkészítve az embereket arra, hogy véglegesen lemondjanak azokról a dolgokról, amelyek tovább már nem hasznosak az összes ember számára.”3 A nevelőknek tehát többet kell tenniök mint a költőknek, világosan kéll látniuk a korunk méhében rejtőző jövendőt, a teljesebb élet vagy a totális halál választási lehetőségét. S miután ők maguk választottak — s vajon ép ésszel ki választaná önmaga és az egész emberiség halálát?! —, a rájuk bízott új generációt elkezdik alakítani az élet javára. De nem azért, hogy rabszolgái Hegyenek a jövendőnek, hanem hogy az életük, ez az egyszeri és visszaadhatatlan lehetőség, minél teljesebb legyen. Ez a nevelés a családban kezdődik el és lényegében el is dől, hogy a gyermek, mint ifjú és mint felnőtt, hogyan fogja kezelni az életet. A következőkben a család, közelebbről a szülők nevelői felelősségéről lesz szó, de amit róluk mondunk, általánosítható mindazok számára, akik bármilyen formában nevelő hatással vannak emberekre. Amikor a felelősséget említjük, számadási készségre gondolunk, amely arra képesít, hogy egy arra illetékes személy előtt tetteinkéi és magatartásunkat megfelelő értékfedezettel meg tudjuk indokolni/* A felelősség tehát egy különleges személyes kapcsolatot jelent: az egyik oldalon áll a szabadon cselekvő ember, aki tudja, hogy feladatot kapott és a benne szereplő érték megvalósításáról, vagy megőrzéséről el kell számolnia. A túlsó oldalon áll az, aki a feladatot adta és jogilag, erkölcsileg, vagy metafizikailag hatalma van arra, hogy elszámoltassa az embert. Jogilag van hatalma egy munkaadónak a munkavállalóval szemben; erkölcsi hatalma van a szülőnek és nevelőnek a gyermekkel szemben; metafizikai hatalma van a Teremtőnek a teremtménnyel szemben. A számadás arra vonatkozik, hogy a feladatul kapott értékkel mi történt; megvalósult-e, megőrizték-e, ha igen, miért, ha nem, miért nem? Ha egy feladatot több felől kap az ember, vagy az érték, ami a feladatban szerepel, több személy, vagy csoport számára fontos, a felelősség is több oldalú lesz. A dolgozó ember munkájáért felelős a munkaadójának, mert ezért fizeti; a családjának, mert értük dolgozik; Teremtőjének, mert tőle kapta az időt, a munkaerőt és az életét. A szülők felelőssége ezért nagyon bonyolult, mert egymásról is, a gyermekek születéséről, életbenmaradásáról és neveléséről is számot kell adniuk, mégpedig önmaguknak, a gyermekeknek, az emberiség nagy családjának és Istennek is. Ebből az összetett felelősségegyüttesből kiemeljük a nevélői felelősséget és megnézzük mind a négy oldalról: mit jelent a gyermekek, az összes emberek, a szülők és Isten oldaláról nézve. Tehát csak a nevelést vesszük alapul, azaz azt a tevékenységet, amellyel a szülők formálják a létrehívott új életet. Hogy milyenné nevelik a szülők a következő nemzedéket, ez attól függ, hogy milyen tudásanyagát, filozófiai szemléletet, vallásosságot, érték- és érzelemvilágot adnak nekik tovább. 1. A szülők nevelői felelőssége a gyermekek előtt Furcsán hangzik ez. A fordítottja magától értetődik: a gyermeket számonkéri a szülő, hogy hogyan engedelmeskedik, hogyan tanul, hogyan visélkedik a többiek között, és elvárja, hogy az általa meghatározott módon éljen. Pedig a gyermekek is mérlegre teszik a szülőket, és ha nem is merik kifejezetten felelősségre vonni őket, aránylag hamar, 12—14 éves korban kialakult a véleményük a szüléikről, mint szülőkről, és mint emberekről. Szétesett családok állami gondozásba került gyermekeinek véleményéből kiderült, hogy a gyermekek elnézőek és roppant segítőkészek „a dolgozó, tisztességesen élő, anyagilag elesett, 11
