Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - FIGYELŐ - Vigh Szabolcs: A családtervezés problémái a gyóntatási gyakorlatban
jellegű egyházi tanítások alkalmazásának módjaira. A gyóntatótói tehát elvárható olyan önállóság, amelynek birtokában felmérve a gyónó helyzetét, körülményeit és egyéniségét, elvi síkon világos és érthető alternatívákat tár elé, beleértve azt a lehetséges megoldást is, hogy az adott körülmények között a tudatosan használt fogamzásgátló eszköz alkalmazása sem esik szükségképpen erkölcsi kifogás alá. De ugyanakkor feltétlenül rá kell mutatnia arra is, hogy előbb számos körülményt magának a gyónónak kell házastársával közösen megbeszélni. Mindezek megtörténte után neki magának kell hivő lélekkel olyan döntést hoznia, amelyért egy ilyen több területet érintő kérdésben a felelősséget vállalni tudja. Sajnos, a korábbi gyóntatási gyakorlat következményeként sok gyónó még manapság is a gyóntatótói várja a végső döntést. Így akarja a lelkiismereti döntés meghozásával együttjáró érett felelősségvállalást elhárítani magáról. A gyóntatok viszont akkor tévednek, amikor egy nem tévedhetetlen egyházi útmutatás betűszerinti megvalósításához biztosítékul csupán az isteni kegyelmet emlegetik. És a hivő nem fordít elég gondot arra, hogy saját talentumait felmérje, amelyekről neki kell majd felelősséggel elszámolnia. A hívő keresztény szemében a kegyelem éppen az alapos megfontolásban, az önálló döntés meghozatalában és annak megvalósításában jut nélkülözhetetlen szerephez. Nem tekintjük azonban a kegyelmet olyan mankónak, amely feleslegessé teszi a felnőtt ember megfontolásait, vagy olyan csodaeszköznek, amely rendkívüli módon állandóan pótolja a hiányzó adottságokat, körülményeket. A kegyelem ugyanis mindig személyhez szóló, tehát feltételezi a természetet, vagyis mindenki elsősorban természetes talentumainak okos kamatoztatásához kap Istentől elegendő kegyelmet. Olyankor tehát, amikor a gyónóban kialakult az a meggyőződés, hogy az ő számára egyetlen járható út jelenleg a védekezés, helytelen volna csupán arra bíztatni, hogy „elbukásai" esetén újból és újból tisztuljon meg és vegye igénybe a gyakori gyónás nyújtotta kegyelmi erőt. Az ilyen „keresztek” vállalását elvárni keresztény szempontból is indokolatlan. A gyóntatónak feladata, hogy hamis bűntudatot és ezeket a káros feszültségeket feloldja. Ha ezt nem teszi, akkor elérheti azt, hogy a gyónóban szorongásos bűntudat marad fenn, mely gyakran vezethet neurózis kialakulásához, de nem őszinte bűnbánathoz. Lelke mélyén ugyanis nem tudja bűnnek tartani azt, amire a lelkiatya vagy az Egyház azt mondja, hogy bűn, mivel tájékozatlanul is megérzi, hogy egész házasságát tenné kockára. A gyóntatónak ilyenkor a nagyobb károk megelőzése végett és a nagyobb érték védelme miatt nem szabad mellébeszélnie vagy hallgatásba burkolódznia, hanem fel kell világosítania a gyónót arról, hogy olyan helyzetek is léteznek, amelyekben követheti lelkiismeretének szavát. Manapság, amikor a háromgyermekes családmodell megvalósítását tartják sokan ideálisnak, szükséges, hogy a lelkivezető azoknak a híveinek is tudjon reális és megvalósítható útmutatást adni, akik már komoly áldozatok vállalásával világrahoztak és nevelnek három vagy még több gyermeket. G. Biemer a Diakonia tavaly szeptemberi számában a Német püspököknek az emberi szexualitásról szóló pásztorlevelét kommentáló cikkében annak a reménynek ad hangot, hogy az Egyház pasztorációs tevékenységében az elméleti és a gyakorlati morál között meglévő különbségek csökkentése érdekében tekintetbe fogja venni azt, hogy az átlagkeresztények közül sokan, bár ismerik és tudják az objektív norma követelményeit, mégis le nem győzhető téves jóhiszeműséggel cselekszenek, mert az objektív norma követelményeit nem mindig tudják megvalósítani8. Kommentárját Biemer a következő gondolatokkal zárja: A szexualitás a házasok között személyes felelősséggel átélt és megvalósított nemiség kell hogy legyen. Ez viszont lehetővé teszi, hogy Jézus evangéliumának szellemében a nemiséget állandóan humanizálják, mégpedig egymás kölcsönös elfogadásában, a külső és belső lehetőségeket figyelembe vevő családtervezésben, a gyermekek elfogadásában, a házassági konfliktusok higgadt feloldásában stb. A felmerülő problémáknál pedig nem elég, ha elhamarkodva csupán néhány alapelvre hivatkozunk, mert nem hagyhatjuk számításon kívül Jézusnak azt az irgalmát, melyet a „nép" irányában tanúsított, és amely az evangélium minden lapján olvasható. A mindennapi életben megvalósított számos konkrét magatartás nyújthat csak meggyőző példát arról, hogy az elméleti morális és a valóságban előforduló túlzások között létezik egy életképes józan középút, amely a mindennapi életben realizálni is tudja ezt a humanizált szexualitást9. A gyóntatás és lelkivezetés nélkülözhetetlen feladatot teljesít tehát akkor, amikor az elméleti szakkérdésekben járatlan, de jószándékú, segítséget kereső házasoknak a figyelmét erre a kiegyensúlyozott életútra hívja fel és a megvalósításhoz szükséges felvilágosítást és támogatást is megadja. 116