Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - FIGYELŐ - Hogy a közönségből valóban közösség legyen (A budapesti Szent Imre plébánia munkaközössége)
dattal kitérhetünk halottunk személyes vonatkozásaira is. Nemrégen arra kértek, hogy a temetéskor említsük meg, hogy a nagypapa milyen szépen, félkészülten várta a halált, meggyónt, megáldozott és maga kérte a szent kenetet. Legyen ő példa gyermekei és unokái számára. Sok vidéki plébánián a temetés előtt van a gyászmise. A mise után körmenetben indulnak a temetésre. Ez a sorrend bensőségessé teszi a keresztény hívő végső földi aktusát. Ha a városban a gyászmisét az esti órákban tartjuk, akkor igen szép számmal jelennek meg a hozzátartozók, olyanok is, akik egyébként nem járnak templomba. Ilyenkor nagyon fontosa jól előkészített és érthető tanítás a keresztény halálról. A temetés a családnak mindig szomorú megrázkódtatást jelent. A lelkipásztornak ezt át kell éreznie és úgy kell temetnie, mintha a saját halottját temetné. Külső liturgikus öltözékében is ennek illően ki kell fejeződnie. Gyűrött palástban, piszkos karingben szánalmas látványt nyújtunk. A kántornak is sötét ruhában kellene megjelennie. A protestáns lelkészektől sokat tanulhatunk a külső felkészültségben is. Az ismerős hozzátartozókat illene a papnak később meglátogatni, bizonyára az őszinte részvétnyilvánítását szívesen fogadnák. Ez is a lelkipásztori szerető közeledés egyik alkalma lehet. Goethe azt Írja: „A hazaépítés csak frázis, de ha egy házat felépítünk, az már valami!" Az Egyház megújulása, „a zsinati szellem, keresztény tavasz" hirdetése csak általános kifejezés tettek nélkül, ha azonban csak egy családot is odakapcsolunk Krisztus oltárához, az már valami. Ha új utakról és új szellemről beszélünk a lelkipásztorkodásban, csakis ebben a konkrét mindennapos vonatkozásban beszélhetünk. Kardos József HOGY A KÖZÖNSÉGBŐL VALÓBAN KÖZÖSSÉG LEGYEN ... Amikor Jézus Egyházat alapított, a Szentírás egyértelmű tanítása szerint nemcsak egy üdvösség-intézményt hozott létre, hanem szeretet-közösségef. A jeruzsálemi egyházközösséget így jellemzi az Apostolok Cselekedeteiben szent Lukács: „ ... kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, mindenük közös volt... egy szívvel lélekkel mindennap állhatatosan megjelentek a templomban" (ApCsel 2,42—46). Sajnos, a templomainkban összegyülekező „közönségről" csak annyi mondható el legfeljebb, hogy „unum per accidens”, — alkalmi közösség. Ugyanott, ugyanakkor, ugyanazzal akarnak foglalkozni és nem zavarja őket különösebben, hogy a többi is ott van. Ez azonban nem éri el még egy társasági ösz- szejövetel „közösségének" szintjét sem. Tekintettel arra, hogy az egyházi közösséghez- tartozást mindenki a még érvényben lévő területi elv alapján a saját plébániájának egyházközösségében élheti meg, minden lelkipásztornak fokozott gondja legyen, hogy a templomi közönségből közösség legyen, hogy olyan élő közösséget formáljon, ami hatni tud nemcsak a templomban, hanem a hétköznapi életben is. Ezzel adja meg a világnak azt a szolgálatot, amit Alapítója elvár tőle. Közösségen olyan emberek csoportosulását értjük, akik meg vannak győződve, hogy közös céljukat csak együttműködéssel érhetik el, ezért hálát és felelősséget éreznek egymás iránt. „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesedünk" (1 Kor 10,1). Keresztelők alkalmával Mivel a keresztény közösség tagja ke- resztsége révén lesz az ember, nagy gondot kell fordítani elsősorban arra, hogy akit megkeresztelünk, később alkalmas tagja lehessen a keresztény közösségnek. Már régóta időszerű lenne pontosan meghatározni a keresztelhetőség feltételeit. Gyakorlatilag nagyon hasznosnak tűnik az a norma, amit Bánk József érsek a cn. 750. 2. § végrehajtásaként — a váci egyházmegye papi szenátusának javaslatára — ajánlott papjainak: A gyermek keresztelését el kell halasztani (nem megtagadni!) azoknál a családoknál, ahol a vallástalanság objektív jelei tapasztalhatók. Ilyenek: a) a szülők nem kívánják a keresztelést, b) a szülők nem kötöttek egyházi házasságot, noha ennek semmi akadálya nincs, c) a szülőknek van elsőáldozáshoz bocsátható gyermekük, aki nem részesült hitoktatásban semmilyen módon, és elsőáldozó sem vált. Az új keresztségi szertartás nagy gondot fordít arra, hogy az újonnan megkeresztelt gyermek számára biztosítva legyen a keresztény nevelés, azért a Magyar Püspöki Kar el is rendelte a szülők és keresztszülők előkészítését: „Ezen az előkészítésen ... nyomatékosan kiemeljük a keresztségi hitvallásnak, valamint a megkeresztelt gyermek keresztény nevelésére tett ígéretnek jelentőségét.” (Püspökkari előszó, 5. o.) 105
