Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - FIGYELŐ - Kardos József: Lelkipásztorkodás a fővárosban
keresztelnek egyszerre több gyermeket is. Ezt igazán élménnyé avathatjuk. A keresztelő pap egy kis beszédet mond, megmagyarázza, mi is történik most, elmondja, mit kapott a gyermek Istentől. Beszél a szülők és keresztszülők felelősségéről, a most létrejött lelki rokonságról, ami a keresztelő papot is a családhoz köti. Most már nem amolyan egyszer llátott ismerősök vagyunk, hanem „rokonok" Krisztusban. Megfigyelhető, hogy sokan mennyire ragaszkodnak a keresztelő plébániához, ahol a szülőket, vagy a nagyszülőket is keresztelték, ismerősként jönnek vissza akkor is, ha már elköltöztek. Vasárnaponként a keresztelőt az új szertartás szellemében sok helyen az egész templomi közösség ünnepévé avatják. Ez nagyon örvendetes, mert így egy új emberi élet alapvető szentségének és első megszentelésének lehetünk tanúi. A templomi katekézis A szokásos keresztény oktatásokhoz sorolom a szentírásmagyarázatot, az elsőáldozá- si és bérmálási előkészítést. Mindegyikhez jó pedagógiai készséggel megáldott hitmagyarázó kellene. De ha nincs, akkor mit lehet tenni? Nem minden pap ért a gyermekek nyelvén. Nem igaz az, hogy a gyermekek oktatása csak a káplánok dolga lenne. Lehet valaki ősz fejjel is jó gyermekpásztor, és lehet fiatalon nem közéjük való. Kialakult mostanában olyan vélemény, hogy a fővárosban ki kellene választani a papságból a legjobb nevelőket, ők vállalnák a katekézist. A nagy paphiány miatt ez alig lehetséges, de bárki elsajátíthatja a pedagógia elemi alapjait: az aggódó sze- retetet, türelmet és rendszeres felkészüléssel Jézus tanítását hűségesen átadhatja felnőttnek és gyermeknek egyaránt. Én ma is tisztelettel emlékezem vissza egykori plébánosomra, aki a kicsinyek katekézisét vállalta, mert meg akarta ismerni a „legkisebb híveit" is. Sok plébánián ősszel kezdik az előkészítést a gyermekek első áldozására. Így egész évben együtt tartják őket, vagyis folyamatos marad az elsőáldozás élménye. A szentirásmagyarázatba csak most kezdünk igazán beletanulni. Sokszor bizony nem nagy sikerrel. Nagyon fel kell készülnie annak a lelkipásztornak, aki meg akarja tartani a szentírásmagyarázatra odaszokott híveit. Érdemes lenne ebben a protestáns testvérek bibliaóráit jobban tanulmányozni. A felnőtt ifjúságban komoly érdeklődés van a Biblia iránt. A mi felelősségünk, hogy ezt az érdeklődést észrevegyük és felkészüljünk igényeik kielégítésére. Tőlünk várják a választ az életük nagy kérdéseire! Részvétel a szentmisén A megújított miseliturgia kezdeti nehézségein már túlvagyunk. Nem kell már magyarázkodnunk, miért misézünk szemben, miért mondjuk magyarul a szent szövegeket. De csak akkor érjük el a kívánt eredményt, ha nagyon szépen, jól felkészülten végezzük a szent liturgiát és ha már magyarul mondjuk a misét, akkor szép kiejtéssel hangozzék. A plébániai papságnak egységesnek kellene lennie minden mozdulatban és mozzanatban. Gyakorolniok kell magukat a szép, szabatos kiejtésben. Nem szégyen az, ha magunk előtt bevalljuk, hogy egyszerűen nem tudunk olvasni. Plébániánkon már többször felvettük az összes paptestvér vasárnapi prédikációját magnetofonra. Igen sok hibát találtunk. Ezt bármelyik pap megteheti, akkor is, ha egyedül van. Ha visszahallja saját hangját, egy kis alázattal rájöhet arra, hogy nem ő a világ legjobb szónoka, hogy tele van magyartalan mondatfűzéssel és hanglejtéssel, nem is szólva a beszéd tartalmáról. Tudatosítani kell, hogy a pap a szentmisét nem egyedül, hanem a hívekkel együtt mutatja be. Ezért a híveknek meg kell magyarázni, hogy nem misét „hallgatnak”, hanem teljes hitükkel és buzgalmukkal részt- vesznek Krisztus Urunk áldozatában. A mi- nistránsok ott állnak az áldozati asztalnál a pap körül és amiben lehet és szabad, résztveszrtek a szent szolgálatban. A híveket is fel kell szólítani, hogy mondják hangosan a közös szövegeket. Az olvasmányok felolvasását rá lehet bízni híveinkre. Felszólításomra már több férfi jelentkezett önként, és példamutatóan, mindnyájunk épülésére, nagyon szépen olvasott. A fővárosban mindenütt van vasárnapi esti mise is. Rövid, de tartalmas homilia hozzátartozik a szentmiséhez és a hívek hétköznap is szívesen fogadják. Sokat jelent, ha télen fűtött templomba jöhetnek híveink a szentmisére. Érdemes rá áldozni. Messziről éljönnek a fűtött templomba. Ma már elég sok templomot fűtenek vidéken is, bizony ez nagy áldozatot jelent. Láthatjuk tehát, hogy a híveink nagy része a templomban ismerkedik meg pásztorával, először ott találkozik vele. Jól kell előkészíteni ezt a találkozást, mert ez is jelentős formája a megismerésnek. Talán még nem tudják a miséző pap nevét sem, de már megszeretik őt és ilyen kéréssel jönnek: szeretnénk, ha az a negyedegyes misén miséző atya esketne minket! Ez már az őszinte ragaszkodás jele. Általában a szentmisék alatt szokás gyóntatni. Híveinknek azonban lehetőséget kell adni, hogy mise előtt, vagy külön kijelölt időben is gyónhassanak. Ha ezt nem tudjuk megtenni, legalább ar103
