Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - AZ IGE SZOLGÁLATÁBAN - Gál Ferenc: A kinyilatkoztatás
olyan későn jutott eszébe hírt adni magáról? A tudomány úgy tartja, hogy már több százezer év óta él ember a földön. Miért csak két-három ezer évvel ezelőtt kezdte hallatni a szavát, mint ahogy a Szentírás elénk tárja? Miért nem gondolt a régi emberekre is? Erre könnyen válaszolhatunk azzal, hogy Isten a kinyilatkoztatásban „az emberhez” való viszonyát tárta fel. Minden embernek megváltást készített. Azoknak is, akik nem ismerik. A megváltás kegyelmeit elővételezte azok számára is, akik Krisztus előtt éltek. Ha pedig arra gondolunk, hogy az emberiség szaporodása az elmúlt évszázadokban mennyire meggyorsult, feltételezhetjük, hogy számszerint akár Krisztus óta is több ember élt a földön, mint azelőtt hosszú évezredek alatt. A kultúra és technika is csak az újabb kor vívmánya. Az ember a tudomány segítségével kimenekült a természet kötöttségéből és megkezdte a világnak saját elgondolása szerint való alakítását. Ilyen szempontból talán azt is megkockáztathatjuk, hogy a kinyilatkoztatás mégis az igazi emberi történelem kezdetén jelent meg. Vagy talán éppen a kinyilatkoztatás indította el ezt az egyetemes emberi történetet? Az igazi mai ellenvetés azonban inkább az érzelem vagy az önérzet oldaláról jön. A kinyilatkoztatásban látszólag olyan Isten jelentkezik, aki sóhajtva nyújtja ki a kezét az ember felé, üdvösséget ígér, országot akar alapítani, erkölcsi törvényeket emleget, de tulajdonképpen kevesen hallgatnak rá. Azok az intézmények és közösségek, amelyek Isten ügyét képviselik, mindig inogni látszanak, a múltba kapaszkodnak, nem a jövőbe néznek. Többnyire a gyengék, az álmodozók, a betegek vigasztalják vele magukat. Az emberiség nagyobb része ma sem ismeri a kinyilatkoztatott tanítást és Ígéretei sem mondanak neki semmit. Vagy Isten nem tudja érvényesíteni akaratát, vagy olyan dolgokkal állt elő, amely az embert nem tudja maradandóan lekötni. Vannak-e tehát a kinyilatkoztatásnak olyan vonásai, amelyek igazolják, hogy valóban a mindenható Isten közeledik benne és úgy közeledik, mint az ember üdvösségének szerzője? Az ember megszólítása A felülről jövő üzenet nem hangzik el reménytelenül, mert az ember legemberibb sajátsága az, hogy keres, figyel, hallgat, vár és a jövőbe néz. Mivel én-nek tudja magát, azt is várja, hogy megszólítsák. A kereszténységnek az a központi témája, hogy a kinyilatkoztatás elhangzott, azóta is közvetítik, de csak az fogadja el, aki valóban megismeri, s azt várja tőle, amit Isten mondani akar. A hithez szükséges, hogy tisztázzuk a kinyilatkoztatás jellegzetes vonásait. Amikor a világfeletti Isten személyesen közeledik, olyant közöl, ami természetlölötti, ami a természethez és a teremtéshez mérten valami többlet, valami más. Ezért az embernek felül kell emelkednie önmagán, ha követni akarja. A kinyilatkoztatás nem a világ megismerésének új formája, nem a tudomány újabb ága, nem a szociális berendezkedés vagy gazdasági élet új tervezete, hanem az üdvösség útja. Híradás arról, hogy a földi életen túl is van valami, hogy ez a világ útban van Isten felé és az embernek nála kell véglegesen hazatalálnia, A kinyilatkoztatás értékelésénél azt kell néznünk, hogy ki áll mögötte és milyen szándékkal adta. Nem olyan Isten közeledik itt, aki egyesek előtt jókedvében megcsillogtat valami mennyei fényességet, hanem olyan, aki mindnyájunk atyja és magáénak vallja az emberiséget. A Szentírás első lapjai arról beszélnek, hogy Isten már az emberiség bölcsőjénél hallatta szavát, s a természetes élet keretein túl magasabb ismeretet és erőt ajánlott fel, hogy az ember az „élet fájáról" táplálkozzék, tehát ne legyen a bűn és pusztulás martaléka. Ezt az ígéretet nem vonta vissza akkor sem, amikor az ember saját feje után indult és csak magában bízva akart naggyá lenni. A Szentírás előadásában van valami tragikus humor, amikor ősi képeivel azt mutatja be, hogy a történelem útján elinduló ember inkább hisz a földön kúszó kígyónak, mint a szellemi magaslatokról szóló Istennek. A bűn lélektana azóta sem változott. Hányszor tartjuk emberibb megoldásnak azt a viselkedést, amely alantas ösztönből, bűnös sugallatból származik, mint azt, amely mögött az örök értékek ígérete csillog. A mai szellemi életet az jellemzi, hogy az ember minden adottságot a végsőkig elemez. Ma már a nyelv is ilyen elemzés tárgya. Wittgenstein hívja fel a figyelmet arra, hogy más a tudományos nyelv és más a prófétai nyelv. A tudományos nyelv a tényállást és a tárgyi bizonyítékokat sorolja fel. A próféta üzenetet hoz, meggyőz és állás- foglalásra késztet. Isten prófétákra bízta a kinyilatkoztatás közvetítését, nem tudósokra. Azt akarta, hogy feltárják érzelmeit, szándékát és az embert személyes megtérésre késztessék. A kinyilatkoztatás ismertetésénél ezeket a személyes vonásokat nem szabad mellőznünk. Rá kell mutatnunk, hogy Isten a földhözragadt emberhez intézte szavát, aki hajlamos arra, hogy elvesszen gyomrának és ösztöneinek a szolgálatában. Isten 94