Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Küng, Hans: A gyógyító és segítséget nyújtó Jézus
sen nem több egyszerű feltételezésnél. Az esetleges körülmények nem rekonstruálhatók, mivel az elbeszélő érdeklődését éppen ezek kerülték el. Öt a tanúság érdekelte, a lehetőleg hatásos bizonyságtétel amellett, hogy Jézus a Krisztus. Ebben a perspektívában vajon csodálnunk kell-e, hogy a 40—70 éves szájhagyomány során — amint ez a történetek továbbadásában természetes — kibővítették, kiszínezték, fölfokozták azt, ami valóban megtörtént? a) Alig lehet vitatni, hogy az eredeti hagyomány tovább alakult. A ránkhagyományozott szövegek egymással való összehasonlítása — amit itt most nem tudunk elvégezni5 — megmutatja, miként jelennek meg egyes beszámolók kétszer (két csodálatos halfogás, két kenyérszaporítás), hogyan növekednek a számok (egy vak — két vak, egy megszállott — két megszállott; 4000, majd 5000 ember a kenyérszaporításnál; hét — aztán tizenkét kosár maradék), hogyan nagyítják a csodát (a szinoptikusoknak egymással való összevetése éppúgy mutatja ezt, mint a János-féle párhuzammal való összehasonlítás), és hogyan általánosítják Jézus csodatevő működését. Jézus sokszor úgy jelenik meg, mint egy hellénisztikus „isteni férfi”. Néhány dolog nyelvileg is félreérthető: az arám ligjona egyaránt jelenthet „légiót” (egy légiónyi ördög) vagy „légionáriust" (egy ördög, akinek a neve „légionárius”); a görögben ugyanazt a szót használják arra, hogy a „tónál” járni vagy a „tavon” járni. Más kifejezések pedig a kiszínezés vagy nagyítás örömének számlájára írhatók, amint ezt pl. az Ószövetségben Izraelnek a Vörös tengeren való átkelésével kapcsolatban is tapasztalhatjuk: Jézus elfogatásakor Márk szerint a szolga fülét csak levágták, Lukács szerint ugyanakkor meg is gyógyították; a csodálatos halfogás története pedig szimbolikusan előre értelmezheti az „emberhalász” kifejezést. b) Természetesen nem lehet kizárni azt sem, hogy az ókeresztény közösségek, amelyek kortársaikkal megegyeztek a csodák fölötti általános örömben, Jézus nagyságának és hatalmának kidomborítására olyan motívumokat vagy anyagot is fölhasználtak, amelyek kívül voltak a kereszténységen. Semmiképpen sem tarthatjuk ugyanis a pogány és zsidó csodaelbeszéléseket olyanoknak, amelyekből hiányozna minden történetiség, az újszövetségieket pedig, amelyeknek van, sőt csak ezeknek van történeti alapjuk. Számos gyógyítás történetéről tanúskodnak votivtáblák Epidauroszban, az Aszklepiosz-szentélyben és másutt is. Nem csekélyebb számban ismert a köztudat rabbinikus és főleg hellenisztikus csoda-történeteket gyógyításokról, átváltozásokról, ördögűzésekről, halottfeltámasztásokról, viharok lecsendesí- téséről. Vannak természetesen fontos különbségek (Jézus nem tesz olyan csödát, amellyel önmagán segítene, látványosságot keltene, büntetne, jutalmazna, megfizetne vagy hasznot húzna), de vannak nem kevésbé fontos hasonlóságok is. A hal szájában talált pénz olyan mese-motívum, amely a zsidóságban és a hellenizmusban közismert volt (Polükratész gyűrűje). A víznek borrá változtatása, amit csak János mond el, a Dionüzosz-mítosz egyik ismert vonása. Tacitus és Suetonius elmondja, hogy Vespasianus nyállal meggyógyított egy vakot.15 Lukiánosztól hallunk egy meggyógyított emberről, aki magával viszi az ágyát.7 Érdekes, mennyire hasonlít még a részletekben is a naimi ifjú feltámasztásához8 egy fiatal nő fel- támasztásának története, amit Tyanai Apollóniosznak, Jézus kortársának tulajdonítanak.9 A Jézusnak hitelesen aligha tulajdonítható történetet a légió ördög kiűzéséről, ami a tulajdonosnak 2000 sertésébe került, egy olyan zsidó csodatevőtől vehették át, aki a tisztátalan pogány földön járt. c) Végül meg kell fontolnunk még valami mást is: az evangéliumokat már az Úr feltámadása, felmagasztalása fényében írták. Ezért nem zárható ki, hogy egyes csoda-történetekkel kapcsolatban a felmagasztalt Krisztus elővételezett bemutatásáról van szó: epifánia-történe- tek. amelyeknek sokszor transzparens értelmük, a közösség számára pedig szimbolikus jelentésük van (a szorongattatás „viharából” való megszabadítás). Ezek a csodák elővételezik a feltámadt Krisztus dicsőségét. Ezek közé tartozhat Jézus táborhegyi megdicsőülésének története,10 a vizen járás elbeszélése11 és az 5000, illetve 4000 ember táplálása a pusztában12. Ugyancsak ide tartozik Jairus leányának,13 és a Lukácsnál és Jánosnál olvasható naimi ifjú,11 meg Lázár1^ feltámasztásának története. Mindezek a helyek úgy mutatják be Jézust, mint aki az élet és a halál ura, aki az Isten fia. Keresztény és nem keresztény motívumok keresztezhetik egymást ugyanabban a történetben. A történelmi vizsgálat ennél többet nem mond, még akkor sem, ha nem egy olyan apriori hitből indul ki, hogy csodák nem lehetségesek. Valójában nem arról van szó, vajon a csodák egyáltalán lehetségesek-e vagy sem. Mindannak azonban, aki állítani akarja, hogy a szoros értelemben vett csoda lehetséges, vállalnia kell a bizonyítás terhét is. A csodák viszont, szigorú újkori értelemben, vagyis mint a természet törvényeinek átlépései, történetileg nem bizonyíthatók. Következésképpen jobb, ha kerüljük ma a sokjelentésű „csoda" kifejezést. Érdekes, hogy mennyire megegyezünk így magával az Újszövetséggel: a Homérosz és Hesziodosz óta a csodára használatos görög szó (tháuma) egyetlen egyszer sem fordul elő 80
