Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - FIGYELŐ - Rédly Elemér: Lehet-e a gyereknek halálos bűne?
lősség, illetve a bűnök következménye szempontjából osztályozva pedig van halálos bűn és bocsánatos bűn. A két felosztás összekeverése sok félreértésnek az oka, bár kétségtelen, hogy maga a terminológia is félrevezető. Nyilvánvaló, hogy a súlyos bűn sokszor nem halálos bűn. A hagyományos megfogalmazás szerint is a tárgyilag súlyos bűn csak akkor halálos, ha tudva és akarva követte el valaki. Vitatkozni lehet azonban azon, hogy milyen fokú tudatosság és szándékosság kell ahhoz, hogy egy tárgyilag súlyos bűn halálos bűnné legyen? Mielőtt erre a kérdésre felelnénk, fontoljuk meg, hogy életünk nem egymástól független cselekedetekből áll, hanem folytonos cselekvéssorozat, amelyben az egyes cselekedetek szorosan összefüggenek egymással. Ezért cselekedeteinket sem lehet csupán egyenként megítélni, hanem figyelembe kell vennünk alapbeállítottságunkat, azt, hogy milyen lelkűiét vezet bennünket. Lélektanilag ugyanis lehetetlennek látszik, hogy egyik pillanatban egészen más elvek szerint cselekedjünk, mint a következőben. Elképzelhető, hogy valakiben, aki Jézus mellett döntött, kihűl a szeretet és hűtlenné lesz, de az élet nem lehet állandó „köpönyegforgatá- sok" sorozata. Ebből a megfontolásból következik, hogy a súlyos bűnökkel küszködő keresztények, akik naponta megtapasztalják gyengeségüket, de ugyanakkor mindent megtesznek, hogy ezektől megszabaduljanak, egy-egy elhibázott cselekedetükkel még nem követnek el halálos bűnt, bár amit tettek, az tárgyilag súlyos. Halglos bűnné válik azonban botlásuk, ha feladják a küzdelmet és már nem érdekli őket Isten parancsa, ha „csak- azértis” szembefordulnak akaratával. A súlyos bűn súlyos marad önmagában akkor is, ha elkövetője csak bocsánatoson vétkezett vele, és nem halálosan. Ha valóban a szeretet vezet bennünket, akkor biztos nem nyugszunk bele súlyos bűneinkbe, de a pokoltól sem kell rettegnünk miattuk. Nem vezet ez a szemlélet laza felfogáshoz, — laxizmushoz? Nem, mert a laxizmus gyökere nem a szeretet, hanem az az önzés, amikor azon alkudozom, hogy mi az, amit feltétlenül meg kell tennem, hogy ne kárhozzak el. Ezzel a lelkülettel nem is lehet elkerülni a halálos bűnt. De ha a szeretet vezet, akkor a bűntől nem a kárhozattól való félelem tart vissza, hanem éppen a szeretet. Természetesen a szereteten kívül a büntetéstől való félelem is segíthet, hogy elkerüljük a bűnt, de tévedés lenne azt gondolni, hogy az egyetlen büntetés a kárhozat. Bűneinkért megbűnhődhetünk már ezen a világon is, és a tisztítótűzben is. Isten igazságossága valóban megköveteli az igazságos büntetést. De hibás dolog lenne „ágyúval lőni verébre”. Ilyent még az emberi igazságszolgáltatás sem tesz. Vagy kétségbe merné-e vonni valaki, hogy Istennek a kárhozaton kívül van más lehetősége is az igazságos büntetésre? A gyerek nem „mini felnőtt" Amit eddig mondtunk, az elsősorban a felnőttekre vonatkozik. Elveinket azonban a gyermekekre is alkalmazhatjuk, ha figyelembe vesszük a gyermeklélektan és a pedagógia megállapításait. A nevelés során a gyermekekkel szemben is lehet, és kell is követelményeket támasztani. A gyermeket a követelmények teljesítésére azonban elsősorban a szülők és nevelők tekintélye készteti, még akkor is, ha a nevelők követelményeiket megindokolják és arra törekednek, hogy a gyermek saját meggyőződéséből teljesítse a követelményeket. Hosszas nevelőmunka eredménye és erkölcsi, szellemi érettségének a jele, amikor a felnőtté váló gyermek már saját elvi meggyőződése alapján cselekszik. Mindez a vallási nevelésre is vonatkozik. Ha a gyermek valamit „Isten iránti szere- tetből", vagy „Jézus kedvéért" tesz, akkor is nevelői tekintélynek engedelmeskedik. És ha mégsem engedelmeskedik, akkor sem Istennel fordul szembe, hanem nevelői tekintélyével. Mindezekből következik, hogy a gyermek „bűneit" nem mérhetjük a felnőttek mércéjével. Nem kétséges, hogy a gyermek is képes a tárgyilag súlyos bűnre (pl. káromkodás, gyilkosság stb.), halálos bűn elkövetésére azonban még képtelen. Addig, amíg nem jut el valaki arra a szellemi és erkölcsi érettségi fokra, hogy felelősséggel és önállóan tudjon dönteni az élet fontos kérdéseiben, addig a kegyelmi élet vonatkozásában is képtelen az önálló, felelős döntésre, tehát a halálos bűnre is. Ez arra a gyermekre is vonatkozik, aki Isten nélküli környezetben nő fel. A gyermek állásfoglalásáért ugyanis elsősorban nevelői felelősek. Ebből a megfontolásból következik, hogy milyen súlyos felelősség terhel minden nevelőt. A gyermek sohasem tehet róla, hogy megkeresztelték-e, hogy megtanítják-e Isten szeretetében élni. Isten ajándéka, ha valaki keresztény környezetben élhet és keresztény nevelésben részesül, mert ez kedvezően készíti fél élete öntudatos döntésére. Fokozott felelősséggel tartozik az a keresztény nevelő, aki a gyermeket nem a szeretet meggyőző erejével, hanem a külső kényszerítés 255
